Plusz

Kicsekkolni a globális őrületből – Volkova: Égi gyerek dal- és klippremier

2023.04.21. 09:35
Ajánlom
Volkova Krisztina a hazai folkerek körében aligha szorul bemutatásra: a Muzsik és Volkova, a Napfonat és a Folkfonics formációkkal már bőven bizonyított a szcénában. Az énekesnő most debütáló klipes dala viszont számukra is tartogathat némi meglepetést.

Már három év eltelt azóta, hogy 2020 tavaszán egyik pillanatról a másikra felforgatta életünket a koronavírus. Az első hullám okozta lezárás érzelmileg iszonyatosan megterhelő volt. Mindeközben az elszigeteltség elképesztő dolgokat hozott ki azokból az emberekből, akik próbáltak valami értelmeset kezdeni a hirtelen jött, végtelen mennyiségű szabadidejükkel.

Ugyanez a helyzet állt fent Volkova Krisztinánál, aki leginkább dalszerzéssel kötötte le magát.

Saját szövegei érthető okokból annyira befordulóssá váltak, hogy az lassan az alkotás örömét is elvette. Egy nap aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, lekapta a könyvespolcáról az első kiadványt, ami a kezébe került. A Weöres Sándor összes első kötete volt az, ő pedig azon kapta magát, hogy a költő verseivel játszik. Nem volt ismeretlen terep számára az önálló dalszerzés, azonban egy ponton mindig bevonta zenésztársait ebbe a folyamatba. Ott és akkor erre viszont nem volt meg a lehetősége.

A különböző hangszerek régóta inspirálják, így egy elég komoly gyűjtemény állt a rendelkezésére a kibontakozáshoz.

Ütősökön (daruka, cajon, frame drum), zongorán, ukulelén és egy kicsit basszusgitáron is játszik, sőt a karantén alatt elkezdett gitározni is.

A hangszerelés feladata egyszerre volt idegen és felszabadító, viszont a megoldását Volkova mindenképpen sikerként könyvelheti el.

DSC_4041_ok-131206.jpg

Volkova Krisztina (Fotó/Forrás: Fejér János)

„Van egy őrangyalunk, aki a legnehezebb pillanatokban is ott van mellettünk”

A koncepció azóta egyre csak körvonalazódott Krisztinában, olyannyira, hogy Weöres Sándor-lemezének megvalósítása időközben el is kezdődött. Az Égi gyerek című szám ennek az anyagnak az előfutára. A hangszerelés érdekessége, hogy Takács Szabolcs basszusgitározása mellett az album producere és hangmérnöke, Lee Olivér gitárjátéka hallható, a felvételt Fenyvesi Márton masterelte. A dal a költő Medúza kötetében található Rongyszőnyeg ciklus 22. darabjából született éppen karácsony előtt. Az időzítést árnyalja, hogy az előadó számára a szöveg szakrális, amelynek úgy gondolja, sokféle olvasata lehet.

A hozzá készült klip alappillére az egyszerűségre való törekvés volt: csak a művész és a dal egy üres térben. A megvalósításban Lippai Balázs segédkezett, aki egyszerre látta el a rendezői, operatőri és vágói feladatokat.

Weöres, a kimeríthetetlen ihletforrás

„Nagyon élvezem a verseinek megzenésítését, mert a szövegek már önmagukban is nagyon zeneiek, játékosak és sokszínűek.

A gondolatok pedig egyetemes értékűek, melyekben a nyugati kultúra és kelet bölcsessége is jelen van,

s ez utóbbi engem az elmúlt években különösen foglalkoztat, például a tao vagy a zen”foglalta össze a költőhöz fűződő viszonyát Volkova Krisztina.

Ezt mi sem támaszthatná alá jobban, mint a tény, hogy évekkel korábban már megjelent egy kooperációja. Bellboy-jal akkor a Fehér és fehér kezdetű verset dolgozták fel.

DSC_3867_ok-131205.jpg

Volkova Krisztina (Fotó/Forrás: Fejér János)

Volkova a Weöres Projekt mellett is ontja magából a dalokat és a saját szövegeket.

Első szólóénekesként bemutatkozó koncertjének a K11 Kulturális és Művészeti Központ ad otthont április 26-án,

ahol vendégként Rendes Péter (Folkfonics) is színpadra lép.

Az énekesnő szólóprojektje a fővárosi esemény mellett több hazai fesztivál lineup-ját erősíti, játszik például a Művészetek Völgyében és a Happy Fisherman-en (mini Fishing on Orfű).

Fejléckép: Volkova Krisztina (Fotó/Forrás: Fejér János)

Goldonival kezdődik idén a Művészetek Völgye színházi programsorozata

Kapcsolódó

Goldonival kezdődik idén a Művészetek Völgye színházi programsorozata

Idén is saját színdarabbal és színes programokkal várja a Művészetek Völgye a fesztiválozókat július 21. és 30. között Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre. A tíznapos fesztivál közel félezer programja már nyilvános.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Zenés színház

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Vizuál

Ilyen nagy dolog a szabadság? – kritika A szent füge magjáról

Mohammad Raszulof új, Oscar-díjra jelölt filmje egy nehezen felejthető politikai dráma bűnről, szabadságról és arról, hogy aki hosszú időn keresztül a saját lelkiismerete ellen cselekszik, annak a jussa nem lehet más, mint az éjsötét őrület. A szent füge magja kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Tompos Kátyára emlékeznek a Müpában

A március 1-jén tartott emlékesten a színházi és zenei élet számos jeles képviselője vesz részt. A koncert bevételét a Tompos Kátya Alapítvány fordítja jótékony célra.
Plusz hír

Élettörténet-pályázatot hirdettek fiataloknak

A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány élet.történet. pályázatot hirdetett 16–22 éves fiatalok számára a következő kérdések mentén: Ki vagy te? Hogyan élsz? Milyennek látod a világot? Milyen jövőt képzelsz el magadnak 10 év múlva?
Plusz ajánló

Zubreczki Dávid: „Budapest tele van különleges templomokkal”

Ismét kiadták a Templomséták Budapesten című könyvet. Zubreczki Dávid építészeti mesemondó nagysikerű kötetében 250 templom, zsinagóga, imaház, kápolna és szentély szerepel különleges városi sétajavaslatokkal. A mű megjelenéséhez kapcsolódóan február 13-tól május 21-ig nyolc budapesti templomban tart vetített előadást a szerző.
Plusz ajánló

10 kiváló programot ajánlunk a magyar kultúra napjára

Ingyenes múzeumlátogatás, koncert, néptánc, felolvasás, cirkusz és cimbalomest is lesz a magyar kultúra napján. Tíz eseményt választottunk ki, amire érdemes odafigyelni január 22-én.
Plusz ajánló

Ott vagyunk, ahol a kultúra – megjelent a februári Fidelio

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. februári száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!