Plusz

Kiderült, kik ők: Íme a kultúra 50 arca 2018-ban

Megjelent a KULT50 kiadvány
2018.06.07. 12:30
Ajánlom
Megvan A kultúra 50 arca. A legújabbak. A Fidelio 2018-as KULT50 kiadványát június 7-én délelőtt mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban. A lap először 2017-ben jelent meg, akkor a hazai kultúra másik 50 arca szerepelt benne. Az új névsor alább olvasható.

A Fidelio tavaly óta jelentkezik a magyar médiapiacon egyedülálló kiadvánnyal, amelynek címe: KULT50 – A kultúra 50 arca. A Fidelio szerkesztősége és egy héttagú zsűri – jelölések alapján – konszenzussal kiválasztják azt az ötven személyt, akikre „itt és most” érdemes figyelni a színház, a zenés színház, a tánc, a film,  az irodalom, a klasszikus zene, a képzőművészet, a jazz és a folkzene területén.. Akik egyáltalán hatással voltak a kulturális életünkre.

A KULT50 nem ranglista.

Olyan kiadvány, amely révén örömmel ismerjük el ötven jelentős hazai alkotó munkásságát, s bemutatjuk őket az olvasóknak.

Molnár Barbara, a Fidelio print média igazgatója és a KULT50 főszerkesztője A kultúra 50 arca kiadvány beköszöntőjében így fogalmaz:

„Ahogyan a Fidelio magazin hónapról hónapra kalauzol Budapest programtengerében, úgy a KULT50 a kultúra világában szeretne trendek és brandek között navigálni. Irányokat mutatni. 

De mitől lesz valami divat, és mitől márka?

Trendhez néha elég a szerencse. Igazi márkává válni – ehhez azért sokkal több kell. Önazonosság, rengeteg munka, tehetség, és nyilván itt is szükséges a nem kevés szerencse. Akik ebben a lapban szerepelnek, nem félnek új irányokat kipróbálni, akár szembemenni az árral, őrült sok munkát végezni, és végigolvasva az idei kiadványt, láthatjuk, ez a munka lehet nyúlfarknyi kávézóban, ahol ismeretlen képzőművészek válhatnak ismertté, önerőből működő közösségi terekben, magánszínházakban, és persze minden egyes könyvlapon, koncerten, színpadon, mozivásznon, műhelyekben, a háttérben és a rivaldafényben.

A tehetséget, a tehetséges emberek munkáját ünnepeljük ezzel az magazinnal. Szerencsére van kiket, és van mit.”

A 2018-as KULT50 kiadvány június 7-i bemutatóján trendekről és brandekről beszélgettek négyen az „ÖTVENBŐL”: Tenki Réka színművész, Parti Nagy Lajos költő, író, Ragályi Elemér operatőr és Vajda Gergely klarinétművész, karmester.

DSC_3243-144903.jpg

A KULT50 magazin 2018-as száma (Fotó/Forrás: Protzner György / Fidelio)

KULT50 – A kultúra ötven arca 2018-ban:

  • Ágh Márton látványtervező,
  • Barabás Lőrinc trombitaművész, zeneszerző,
  • Baráth Emőke énekes,
  • Birkás Ákos festőművész,
  • Bodor Johanna táncművész, koreográfus,
  • Boldoczky Gábor trombitaművész,
  • Bödőcs Tibor író, humorista,
  • Bucsi Réka animációs filmkészítő,
  • Fekete Ádám színész, dramaturg, író,
  • Fischer Ádám karmester,
  • Fischl Mónika színművész, énekes,
  • Gadó Gábor gitárművész,
  • Gergye Krisztián táncművész, koreográfus,
  • Gimesi Dóra író, dramaturg,
  • Gyöngyösi Levente zeneszerző,
  • Háy János író, költő,
  • Hernádi Judit színművész,
  • ifj. Vidnyánszky Attila színművész,
  • Jordán Adél színművész,
  • Juronics Tamás táncművész, koreográfus,
  • Kelemen Barnabás hegedűművész,
  • Keresztes Zsófi szobrász,
  • Keserü Ilona festőművész,
  • Korniss Péter fotóművész,
  • Kostyál Márk rendező,
  • László Boldizsár énekes,
  • László Zsolt színművész,
  • Magyarosi Éva képzőművész, animációs rendező,
  • Oltai Kata kurátor,
  • Parti Nagy Lajos költő, író,
  • Peer Krisztián költő, író,
  • Perényi Miklós csellóművész,
  • Ragályi Elemér operatőr,
  • Somogyi Hajnalka kurátor,
  • Szabó T. Anna költő, író,
  • Szécsi Noémi író,
  • Székely Kriszta rendező,
  • Szemenyei János színművész,
  • Szikszai Rémusz színművész,
  • Szirtes Edina Mókus énekes, dalszerző, zeneszerző,
  • Tasnádi István író, forgatókönyvíró,
  • Tenki Réka színművész,
  • Tompa Andrea író,
  • Tóth Krisztina költő, író,
  • Tóth Viktor szaxofonos, zeneszerző,
  • Török Ferenc filmrendező,
  • Vajda Gergely zeneszerző, karmester,
  • Várjon Dénes zongoraművész,
  • Vilmányi Benett színművész,
  • Vranik Roland filmrendező.

A Fidelio szerkesztősége mellett a KULT50 végső névsorát összeállító zsűri tagjai: Stuber Andrea, Veiszer Alinda, Winkler Nóra, László Ferenc, Fáy Miklós, Réz András, Zipernovszky Kornél

DSC_3024-144323.jpg

Molnár Barbara, Ragályi Elemér, Vajda Gergely, Parti Nagy Lajos és Tenki Réka a KULT50 magazin 2018-as számának bemutatóján (Fotó/Forrás: Protzner György / Fidelio)

A kiadványban az ötven művészt bemutató portré mellett gazdag kínálat található a jelen, hazai kultúrával foglalkozó magazinos anyagokból és elemző cikkekből is. Interjú olvasható Nyáry Krisztián irodalomtörténésszel, akit a papíralapú könyv létjogosultságáról kérdeztek, Csányi Vilmos etológussal, aki a kultúra evolúciójáról beszélt, de szó esik még egyebek mellett a közelmúltban lezajlott gasztronómiai forradalomról és a hazai kávékultúráról is, Réz András esztéta pedig a mozi jövőjéről elmélkedett.

A KULT50 kiadvány új számának megjelenésével közel egy időben a Fidelio online felülete, a fidelio.hu teljes megújuláson esett át: június elsejétől újragondolt arculattal és a XXI. századi igényeket maximálisan kiszolgáló felülettel várja az olvasókat a hazai kulturális élet világítótornyaként működő portál.

DSC_3249-144324.jpg

A KULT50 magazin 2018-as számának bemutatója a Rózsavölgyi Szalonban (Fotó/Forrás: Protzner György / Fidelio)

A Fidelio csapata is kint lesz az Ünnepi Könyvhéten: június 9-én 15-órától 17-ig várják az érdeklődőket a Vörösmarty téren a Rózsavölgyi Kiadó standjánál, ahol 15% kedvezménnyel vásárolható meg a KULT50.

A KULT50 kiadvány kapható az újságárusoknál, a Líra, Líra-Móra, a Rózsavölgyi és Társa könyvesboltokban, valamint megrendelhető a Líra weboldalán.

KULT50, a kultúra ötven arca – 2018-ban is

Kapcsolódó

KULT50, a kultúra ötven arca – 2018-ban is

Idén június 7-én második alkalommal jelenik meg a mai, magyar művészeti élet ötven meghatározó alakját összegyűjtő KULT50 magazin.

KULT50: Hernádi Judit, Nyáry Krisztián és Szikszai Rémusz trendekről és brandekről

KULT50: Hernádi Judit, Nyáry Krisztián és Szikszai Rémusz trendekről és brandekről

Hernádi Judit színművésznővel, Molnár Barbara újságíróval, a Fidelio Magazin főszerkesztőjével, Nyáry Krisztián irodalomtörténésszel és Szikszai Rémusz rendezővel beszélgetett a június 7-én megjelenő KULT50 kiadvány kapcsán a kultúra és az alkotók helyzetéről Rónai Egon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Vizuál

A belső gyógyulás története: az Akik maradtakkal folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 20-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Tóth Barnabás 2019-es rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Plusz ajánló

Életre kelnek a hagyományok a XV. kerületben

A magyar népviselet napját különleges programsorozattal ünnepli a XV. kerület. Április 25-én személyes történeteken át előadásokkal, tánccal, kézműves foglalkozással mutatják be Rákospalota és más tájegységek gazdag hagyományait.
Plusz ajánló

Varázsvárossá változik a XV. kerület a költészet napján

Április 11-én ünneplőbe öltözik a XV. kerületi Palota Park. A magyar költészet napján igazi „varázsváros” nyílik a téren – a Verspikniken délután egy és hat óra között verses kalandok várják az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Táncba kezd a tavasz az áprilisi Fidelióban

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. áprilisi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!