Kincsvadászat a határon túl – jön a Partitúra új évada!

Többéves szünet után új részekkel, online tér vissza a Partitúra, amelynek adásairól korábban rendszeresen beszámoltunk .A hatodik évad különlegessége, hogy teljes egészében határon túli helyszínekre fókuszál: énekes, hangszeres produkciók, interjúk, hely- és zenetörténeti blokkok láncolata vezeti a figyelmet Kassától Szabadkán át Nagyváradig. A marosvásárhelyi forgatáshoz mi is becsatlakoztunk. Az erdélyi városokban voltaképp szerencsés helyzetben van a stáb: a marosvásárhelyi színház, a zeneiskola, az egyetem, a megunhatatlan vár, a páratlan szépségű Kultúrpalota mind sétatávra. A stábtagok meg is jegyzik, hogy a helyszínek közt sokat, de azokon belül igazán keveset kell utazni, ugyan Csíkszereda és Nagyvárad alig összehasonlítható helyszínek, abban egyeznek: kulturális szívcsakrájuk egy jól körülhatárolható területen található.

A jól bevált kotta szerint dolgozik a Partitúra csapata: Miklósa Erika és Batta András műsorvezetésével ismerhetjük meg a helyi kultúrát, a lehető legtágabb értelemben: vonósnégyestől az állatkertig. És persze nem maradhat ki a gasztronómia, ami az itteni magyarok vendégszeretete miatt már-már veszélyes, pontosan fogalmaz a rendező Novák Péter, amikor előre figyelmeztet: „Erdélyben minden nap másik hármat éget el”. A határon túli adás már korábban szerepelt a tervekben, de mostanra sikerült támogatást szerezni, viszont abszolút érződik, mennyire fontos ez az út a vajdasági származású, Erdélybe rendszeresen járó Miklósa Erika, valamint a családi és egyéb szálakkal szintén ide kötődő Novák Péternek. Batta András ugyan kevesebbszer járt a határon túlon, de ha valakit, a tanár urat nem kell félteni: történet mindenhol akad, Vásárhelyen például Erkel-leszármazottal beszélgetett.

A Partitúra forgatása a marosvásárhelyi Művészeti Népiskolában (Fotó/Forrás: Partitúra)

A rendező hangsúlyozza: tudatos döntés volt, hogy az új évad elsősorban urbánus fókuszú. „Én a néprajz irányából érkezem, aztán Erikát se kell nagyon félteni, ő otthon van a népi kultúrában, de mindenféleképpen egy urbánus műsortípust akartunk – mondja Novák Péter – mert szerintem az, hogy lemegy a nap, tehenek mennek haza, és csodás parasztemberek botorkálnak a házikóik felé, nos, ez mindenkinek megvan. Ha Erdélyre gondol a ma embere, általában ezt a kicsit romantizáló, de nagyon jó érzésekkel eltöltő, falusi világot látja, és hasonlót mutattak meg a kamerák hosszú-hosszú évtizedeken keresztül. De valójában a városokban koncentrálódik a kulturális élet.” Tapasztalatai szerint a utóbbi meglepően szuverén módon működik: saját intézményrendszerrel, kapcsolatokkal és közönséggel rendelkezik, amely nem függ az anyaországi figyelemtől, bár természetesen örül neki.

Talán éppen ez a szuverenitás az életben maradásának kulcsa” – fogalmaz. A környék komolyzenei életében különösen erős dinamika figyelhető meg: az együttesek intenzíven turnéznak a régióban, a zenészek folyamatos mozgásban vannak, ami élő, jól működő koncertéletet eredményez. „Például a filharmóniarendszer pont százszor jobban működik, mint Magyarországon – vélekedik Novák. – Talán a hagyomány alakította így, de az emberek többet járnak koncertekre, én az összes itteni komolyzenész barátomtól azt hallom, hogy »ma Váradon vagyok, most Kolozsváron játszom, utána megyünk Székelyföldre, eljutottunk Brassóba, jövünk vissza« s a többi. Mintha az egész sokkal életszerűbb, organikusabb lenne.”

A Partitúra forgatása a marosvásárhelyi Kultúrpalotában (Fotó/Forrás: Partitúra)

György Levente operaénekes, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója sem panaszkodhat, a Kultúrpalota koncertjei telt házzal mennek. Nem meglepő, hiszen jól felépített programmal működik a zenekar, de ha más nem, ez a pazar szecessziós épület is elég ahhoz, hogy az ember vissza-visszatérjen. A Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett épület burjánzó szépségével nem lehet betelni – már csak emiatt a csoda miatt érdemes elutazni Vásárhelyre. A hangversenyterem színpadán – ahol egykoron maga Bartók Béla is fellépett – most Don Giovanni-duett szólal meg, a Là ci darem la mano. György Levente kellemes baritonja és Miklósa Erika csengő koloratúrszopránja összeszokott harmóniában zengi be a teret. Ezután a különleges Tükörteremben forgatnak, itt is zenés produkció következik a Tiberius String Quartet előadásában.

A rendező a könnyűzenei életről is mesél. „Két jellemző irány van: egy »apáink zenéje-dolog«, tehát Erdélyben szilveszterkor Apostolra őrjöngeni egy önkifejezési forma; és emellett persze van egy nagyon progresszív irány is. Jók a zenei rádiócsatornák, rengeteg úttörő román együttes van, és szerintem ez felbátorítja az erdélyi alkotókat is, miközben nyilvánvalóan van a magyar kultúrához egy kicsit anakronisztikus vonzódásuk. Szerintem kifejezetten izgalmas dolgok születnek, jellemzően angol nyelven.

A geopolitikai helyzet miatt a kárpátaljai részt Magyarországon, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban kellett fölvenniük, ide hívták meg az adás szereplőit, de egyébként nem kellett sokat változtatniuk az úton. Novák Péter egy esetet emelt ki: „az Alpokaljai Magyarok Szövetségének írtunk egy szívhez szóló levelet a műsor kapcsán, amire azt a választ kaptuk, hogy ők jól megvannak, és nem kérnek híradást. Én ezt igen vagánynak és viccesnek tartom. Ritka, hogy egy ilyen műsort bárki visszautasítson.”

Don Giovanni-duett György Levente és Miklósa Erika előadásában (Fotó/Forrás: Partitúra)

Miklósa Erika számára a Partitúra indulása óta természetes volt, hogy a sorozat egyszer ezekre a magyarlakta területekre is eljusson. Bármennyi kilométert is tettek meg, a legnagyobb élményt mindig az emberekkel való találkozások jelentették: „hihetetlenül izgalmas történetekbe botlottunk mindenhol, és számomra ez a műsor lényege, megmutatni azokat az embereket, akik a helyi közösségi életet mozgatják akár a kultúra, a sport vagy a gasztronómia területén.” A sorozat múltja kapcsán az operaénekes felidézte: „az inspiráció több forrásból érkezett. Gyerekkoromban nagy hatással volt rám a Zenebutik, különösen Juhász Előd műsorvezetői munkája; azt a fajta zenei utazást szerettem volna valahogyan továbbgondolni. Emellett a Gasztroangyal, Borbás Marcsi műsora is komoly lökést adott. Az első évadra szereztünk támogatást, de akkora igény mutatkozott a műsorra, hogy végül öt évad készült Magyarországon. A Covid, majd a gazdasági nehézségek miatt sokáig nem tűnt úgy, hogy folytatjuk, most viszont a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Szerencsejáték Zrt. támogatásával sikerült újraindítani a projektet, és az évekkel korábban kidolgozott terveket már csak finomítani kellett.

A műsorvezető számára különösen meglepő volt az a pozitív hangulat, amely a határon túli közösségeket jellemzi. „Picit féltem attól, hogy esetleg ilyen kesergő Trianon-emléktúra alakul ki, de erről egy pillanatig se volt szó. A határon túl mindenhol egyfajta párbeszédre törekednek az emberek,

A korábban sokat emlegetett történelmi sérelmek helyét egyre inkább átveszi egymás elfogadása, ezt nagyon jó volt megtapasztalni” – mondja Miklósa Erika, aki nem akar kiemelni egyetlen kedvencet sem az elmúlt napok állomásaiból, hiszen a vásárhelyi komolyzene doyenjét, Csíky Boldizsárt nem lehet összehasonlítani az Erdélyi Hagyományok Házát igazgató Kelemen Lászlóval. Inkább a közönségről beszél: „az utolsó porszemig ragaszkodnak a magyar kultúrához, és ahhoz, hogy fennmaradjon. Ez a fajta nyelvi-kulturális identitás sokkal, de sokkal erősebb, mint Magyarországon. Rendkívüli odaadással támogatják a helyi intézményeket, ezt az elköteleződés semmihez sem fogható.”

Csíky Boldizsár a Partitúra marosvásárhelyi forgatásán (Fotó/Forrás: Partitúra)

Magam is több határon túli színházban megfordulva érzékeltem a közönség rajongó szeretetét. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bár korántsem olyan impozáns, mint a Kultúrpalota, igazán fontos műhely, a magyar társulat előadásait bátran ajánlom azoknak, akik pár napot az erdélyi városban töltenének. Ahogyan itt is, úgy a határon túl megannyi magyar nyelvű színházában tapasztalható az az izgalmas fúzió, amit egy idegen nyelvű kultúra hatása, egy másik lelkület a színpadra tud hozni.

Bár az online formátum miatt a stáb valamivel kisebb, a készítők szerint ez inkább szabadságot jelent: kevesebb kötöttség, nagyobb mozgástér a tartalom alakításában. A Partitúra új évada a televíziós műsoridőhöz kötött struktúrával szemben most hosszabb beszélgetések, teljesebb történetek kerülhetnek a nézők elé anélkül, hogy a tartalmat mesterségesen rövidíteni kellene. „Beletelt jó pár alkalomba, mire elkezdtem elengedni azt, hogy mennyi időt ölel föl egy interjú.

– vélekedik Miklósa Erika, Novák Péter szerint pedig a finanszírozónak vannak kérései, de nincsenek elvárásai. „A Magyar Turisztikai Ügynökség csatornáján leszünk elsősorban jelen, de ez a tartalmon aligha változtat, hiszen a Partitúra mindig is egy road movie volt.” A szűkebb stáb sem jelent gondot Novák szerint, mindenki több feladatot lát el, ami ugyan nagyobb terhelés, de erősíti az összetartást. „Itt mindenki fregoli ember: mindent csinálunk, és ebben a csapatdinamika fenntartása legalább akkora feladat, mint maga a forgatás” – mondja a rendező.

A Partitúra forgatása a marosvásárhelyi Művészeti Népiskolában (Fotó/Forrás: Partitúra)

Mivel a klasszikus tévénézés visszaszorulóban van, az online csatornára váltással talán több embert érhet el a sorozat, miközben értékeit is átmenti. A készítők bíznak benne, hogy az új évad hozzájárul ahhoz is, hogy a nézők újra felfedezzék a Kárpát-medence sokszínű városi világát. Erdélyt, Felvidéket és a Vajdaságot nem nehéz megszeretni, turistaként mégis ritkán ismerjük meg többféleségét. A Partitúra hatodik évada kapudrog a határon túlhoz.

A cikk létrejöttéhez az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) programját használtuk. 

Fejléckép: Miklósa Erika és Batta András a Partitúra felvételekor (forrás: Partitúra)