Vasvári Csaba: A TEÁTRUM50 kutatást évekkel ezelőtt kezdtük el megtervezni. Úgy gondoltuk, a jubileumi évad olyan elemekből építkezzen, amelyek meghatározták az elmúlt ötven évet. Három évvel ezelőtt indítottunk el a projektet, hogy feldolgozzuk a Szentendrei Teátrum történetét. Már az elején kiderült, hogy zene és a fiatalok mindig erőteljesen jelen voltak a jobb korszakokban, így az idei év meghatározó pillérei is ezek lett.

Solymosi Heléna: Tizennégy éve élek Szentendrén, kezdetben érdeklődőként néztem a színházi előadásokat, öt éve részt veszek a fesztivál megrendezésében. Egészen más úgy megszervezni ezeket a programokat, hogy vannak saját élményeim, hogy kívülről is láttam őket. Rengeteg történetet hallottam a korábbi legendás előadásokról.

Vasvári Csaba és Solymosi Heléna (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

Meghatározó ez a kontinuitás, a tradíciók beemelése a mostani évadokba is?

VCS: Ezek az évek, mint az évgyűrűk rakódnak egymásra. Hol vastagabbak, érdekesebbek, hol vékonyabbak és kevésbé észrevehetőek, de mindig hatnak egymásra. Azt hiszem, az utolsó pillanatban indítottuk el a kutatást, még köztünk járnak néhányan, akik itt voltak a kezdetektől. Fontos volt átlátnunk, hogy mi az, ami érdekessé, izgalmassá tette az elmúlt évtizedeket.

az ő előadásaikban mindig ott van az útkeresés, mindig van bennük valami provokatív, valami újító szándék, az addigi mainstreammel való szembemenés. Ez mindig fontos alkotórésze volt a Teátrumnak, mint ahogy a zene is. A zene kiemelkedő szerepe talán a Pikkó herceg és Jutka Perzsi című nyitóelőadással, az első magyar zenés színpadi mű újra-bemutatásával indult el Szentendrén. A legendás előadást Békés András rendezte. De itt a zenés előadások is mindig valami újat, újra-felfedezettet jelentenek. Kovalik Balázs idekötődő korszaka nem csak a Teátrum izgalmas időszaka, de a magyar operajátszás színháztörténeti szempontból is fontos fejezete.

Az újításnak, a hivatalossal szembemenőnek Szentendre mindig meghatározó helyszíne volt. Olyan képzőművészeti, zenei csoportok indultak innen, amelyek úttörői voltak a hazai művészetnek. Ez a szellemiség valahogy benne van a városban.

SH: 1969-ben alapvetően színművészetisek kezdeményezésére indult el a Teátrum. Csak vissza kellett nyúlni a gyökerekhez, ezt a vonalat emeltük vissza a FRISS programmal. Leporolva, a kor igényeinek megfelelően. Reményeink szerint ez remek helyzet lehet a frissen végzettek megmutatkozására. Szeretnénk lehetőséget biztosítani az alternatív színházi társulatoknak is.  Szentendrén rengeteg művész él, inspiráló hely, szeretnénk Budapest Montmarte-ja lenni.

Vasvári Csaba és Solymosi Heléna (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

VCS: A közelmúltban Szentendre megpályázta az European Heritage Labelt, s a pályázatírást megelőző kutatás is azt mutatta meg, hogy Szentendre mindig képes a megújulásra. Mindig megtalálja azokat az utakat, amelyek az adott korban, az adott körülmények között kulturális kitörési lehetőségek. Szentendrén az egy négyzetméterre eső kultúracsinálók- és fogyasztók száma igen magas.

Tizenötödik alkalommal rendezi meg a város a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivált, amely három napra valóban megnyitja az este már általában csendes várost.

VCS: Szentendre kisváros, máshogy működik, más a ritmusa, mint Budapestnek. Bár nem élek itt, én szeretem ezeket a csendeket is. Némelyek azt vallják, a szentendreiek nem befogadóak, igen zárt közösséget alkotnak, de úgy érzem, az a sokszínűség, a sok együtt élő etnikum, ami itt egymásra talál, fantasztikusan befogadóvá teszi a várost.

A zártság a tradíciók megtartásában mégis fontos.   

SH: A zártság nem negatív dolgot jelent, őrzik a saját kultúrájukat, amit ugyanakkor nagyon szívesen megmutatnak másoknak. A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva is erről szól, hogy kinyitjuk a kapuinkat, sőt, a lelkünket is, s hagyjuk, hogy betekinthessenek az itt élők mindennapjaiba.

Vasvári Csaba és Solymosi Heléna (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

Ez az idelátogatóknak vagy az itt élőknek fontos?

SH: Tizennégy évvel ezelőtt helybeli művészek, a szentendrei lokálpatrióták kezdeményezéséből indult el, akik szerették volna megmutatni Szentendre sokszínűségét. F. Zámbó István Nehézzenei Fesztiválja, Máhr Attila vendéglős művészekkel való közös főzése volt többek között a kezdet, később állt mögé az önkormányzat. Kezdetben nem volt marketing-kampánya, de már akkor híre ment, sokan jöttek el rá. Mára kiszélesedett, többféle igényt elégít ki, profi szervezése lett.

Mi maradt meg a régi bájából?

VCS: Ezt a bájt nem lehet elvenni. Az, hogy szeretünk a másikkal beszélgetni, hogy nem akarjuk a titkainkat magunkban tartani, hogy kíváncsiak vagyunk a visszajelzésre, ezek máig fontos részei maradtak a fesztiválnak. A visszajelzésekből tudunk építkezni. És pont ez a szentendrei közösség összetartásának az egyik kovásza. Ha közel engedlek magamhoz, többet tudsz meg rólam, elfogadóbb leszel velem szemben, mert megértesz belőlem valamit.

SH: Amennyire nagyvonalú és nagyon sokszínű ez a fesztivál, ugyanannyira pici is. És pont ez teszi kedvessé és bájossá.

Vasvári Csaba és Solymosi Heléna (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

A kezdetben kis fesztiválok sok esetben túlnőnek saját magukon. Nehéz megállni, hogy itt ne ez történjen?

SH: A legtöbb fesztivál csak a helyszínt adja, ahova leviszik a produkciókat, pár napra leköltöznek a művészek. Itt viszont sok esetben a saját portáikon hoznak létre amatőr produkciókat, például a helyi kőfaragó mester vadidegeneknek főz pörköltet, s meghívja a jazz-zenész barátját, aki közben zenél. Ezek a helyzetek, a beszélgetések, élmények egyszeri dolgok, nem jönnek vissza máskor. S ez a szépsége: a megismételhetetlen emberi történetek. A családias programok mellett természetesen vannak nagyobb léptékű programok is.

A Szentendrei Teátrum, a TEÁTRUM50, az ArtCapital és a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva egymásba ölelkezik, részei egymásnak.

VCS: Olyannyira, hogy a TEÁTRUM50-et a jövő szezonig szeretnénk ünnepelni. Timár Andrással, a kutatás vezetőjével a hétvégére összeállítottunk egy utcatárlatot, mely a fél évszázad esszenciáját, ízét, hangulatát mutatja meg. Nem titkolt szándékunk, hogy a látogatók keressék fel a TEÁTRUM50 honlapunkat is, ahol a kutatásnak köszönhetően elképesztően gazdag információs bázist és egyedülálló fotó, plakát, hang és filmanyagot gyűjtöttünk össze.

Vasvári Csaba és Solymosi Heléna (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

SH: Az ArtCapital finisszázsa egybeesik a Fesztivállal, különböző szálakat szövögetünk egybe. Van ennek valami szakralitása is, hogy valami véget ér, de abból egy új megszületik. Ez adja a város egyediségét. Fontosnak tartom, hogy a hagyományt mindig újragondolva tudjuk bemutatni. A Söndörgő Fesztivál sok éven keresztül az egyik leglátogatottabb eseménye volt Szentendrének, de különböző okok miatt vége lett. Most visszahoztuk a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválba. A szerb egyháztól megkaptuk a Preobrazsenszka templom kertjét, Eredics Kálmánék egykori házának az udvarát az új tulajdonos odaadta a fesztivál idejére, és a Vujicsics teret is belakjuk.

Nagyon gazdag képzőművészeti, zenei, gasztronómiai programot kapnak az idelátogatók. Ugyanakkor elértük a város befogadóképességének határát, nagyon át kell gondolnunk, hogy a város kulturális értékeit szembe akarjuk-e állítani a mennyiséggel. Tudatosan tervezzük, hogy milyen programokon keresztül hány embert szeretnénk megszólítani. Elindultunk egy fenntartható fesztiválkultúra irányába, ami természetesen magával vonja azt is, hogy környezettudatosak vagyunk. A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivállal meg szeretnénk mutatni magunkat a távolabb élőknek is, a többi fesztivállal legfőképp a régiót igyekszünk szolgálni. Meg szeretnénk őrizni Szentendre kisvárosi léptékét, jellegét.