Plusz

Kirúgták a hannoveri balettigazgatót, aki kutyaürüléket kent kritikusa arcára

2023.02.17. 11:35
Ajánlom
Marco Goecke azzal indokolta tettét, hogy idegileg kimerült a két egymást követő premierje miatt, a nő pedig több mint húsz éve folyamatosan negatív kritikákat közöl róla. Az esetet a rendőrség is vizsgálja.

Február 13-án felfüggesztették a Hannoveri Állami Operaház balett-társulatának igazgatóját, Marco Goeckét, aki vasárnap este új előadása premierjén kutyaürüléket kent egy kritikus arcára.

A férfi azért támadta meg Wiebke Hüstert, mert a nő azt írta a koreográfus egy korábbi előadásáról, hogy unalmas és összefüggéstelen volt.

Goecke az új produkciójának a szünetében ment oda kritikusához, akit először csak fenyegetni kezdett azzal, hogy kitiltja az operaházból, valamint azzal vádolta, hogy sokan miatta mondták le a tagsági előfizetésüket. A sértett így emlékezett vissza, mi történt ezután: „Hirtelen előrántotta a zacskót a zsebéből. A zacskó nyitott oldalával az arcomba dörgölte a kutyaürüléket. Amikor megéreztem, mit csinált, felsikoltottam.” Hüster ezt követően a rendőrségre hajtott bejelentést tenni. Az ügyet azóta a rendőrség is vizsgálja.

Az intézmény vezetősége néhány napos belső vizsgálat után, február 16-án közölte, hogy szerződést bontottak Goeckével.

Korábban már bocsánatot kértek Hüstertől, valamint a koreográfust is ugyanerre szólították fel.

Goecke eleinte nem volt hajlandó eleget tenni a kérésnek, bár egy interjúban elmondta, hogy megbánta a tettét, amelyet a „pillanat hevében” követett el. Hozzátette ugyanakkor, hogy a nő szerinte több mint húsz éve sarat dobál rá a negatív kritikáival. Később, bizonyára nyomás hatására, mégis bocsánatot kért egy nyílt levélben, amelyben tettét azzal indokolta, hogy idegileg kimerült a két egymást követő premier miatt.

Forrás: The Guardian

Fejléckép: A Hannoveri Állami Operaház (Fotó/Forrás: Wikipedia)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Fiatal alkotók és kísérleti formák: márciusban jön a NEXT Fesztivál

Visszatér a kortárs művészet friss hangjait, a fiatal alkotókat és kísérleti formákat bemutató NEXT Fesztivál. Az eseménysorozat új arculattal, izgalmas programokkal és különleges helyszínekkel jelentkezik március 5. és 9. között, kivételesen nemcsak a Trafóban.
Plusz magazin

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Plusz ajánló

A Művészetek Völgyében mutatja be új albumát a skót Franz Ferdinand zenekar

Az idén hatodik lemezével jelentkező együttes az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján. Rajtuk kívül olyan magyar előadók várják a közönséget, mint Bagossy Brothers Company, a Besh o droM, Co Lee és Zorán.
Plusz hír

Meghagyják mementóként a rongálás nyomait Szenes Hanna tűzfalfestményén

Az 1944-ben mártírhalált halt költő, Szenes Hanna budapesti tűzfalfestményét idén januárban rongálták meg. A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) és a Színes Város Csoport bejelentette, nem állítják helyre az alkotást.
Plusz ajánló

Zenei utazás, szerelmes írók és gyerekmusical várja a közönséget tavasszal a Várkert Bazárban

Szuper koncertekkel űzik el a hideg melankóliát, aztán pörgős ritmusokkal és vidám dallamokkal köszöntik a tavaszt a Várkert Bazárban – ígérik a szervezők. Ismert művészek mesélnek majd irodalomról, szerelemről, forradalomról.