Szeptember 28.
Egy hónapja Berlin. Be kellene kicsit mutatkozni, ki vagyok, mit csinálok egyáltalán, itt meg pláne. Ez nem egy magán-napló, hanem nektek szól, igyekszik a színházra és a színházi létre koncentrálni. Egyúttal próbálok személyes és szabad maradni, és mindent elmondani, ami érdekes lehet Berlinben egy ösztöndíjas dramaturg-hallgatónak, Budapestről, többé-kevésbé színházi szemmel nézve. Szóval lesz benne konstruáltság, nincs élőkamera, szerkesztek! Viszont remélem, hogy kialakul valami kontaktus közöttünk így minden hónap harmadik péntekjén, hogy érdekesnek találjátok, amit meg akarok osztani, és ígérem, izgalmas leszek. Ami nem nehéz, tekintve, hogy Berlin csodálatos. (Érdeklődők ezen a ponton hallgassák meg a "Berlin du bist so wunderbar" című dalt a youtube-on.)
Szeptember csak úgy
A Volksbühnén vagyok gyakorlaton. A társulat nagyjából 14 színészből áll, mert a színészeknek nem éri meg leszerződni sehova. Kicsi a fizetés, nagy a kötöttség. Ehhez képest van öt dramaturg és két dramaturg-asszisztens. A rendszer tiszta hierarchia, az ember harmincvalahány éves koráig csak asszisztens, vagyis mindenfélét szervez, fordít, könyvtáraz, fénymásol, jegyzetel. Én nagyjából asszisztensi feladatokat látok el egyelőre, várom a próbakezdést, hogy láthassam Castorfot próbálni. A darab Walter Mehring: Kaufmann von Berlin című írása lesz, a húszas évekből, zsidókérdést, spekulációt és az inflációs Németországot érintve. Sokan azt gondolják, erre nem lesz közönség. Sőt, egyes dramaturgok szerint sem biztos, hogy jó a darabválasztás, lévén, hogy a közönség nem ismeri, így nincs mivel összehasonlítania a Castorf-értelmezést. Szerintem ez az álláspont abból fakad, hogy a darab önmagában nem kimondottan érdekes. Emellett eddig két premier: a Castorf rendezte Csehov-komplexum a Három nővérből és a Parasztok című novellából, és egy Gotscheff-rendezés. A Castorfot láttam korábban a Wiener Festwochenen is, másodszorra is izgalmas, a színház balos gondolatiságába passzoló produkció. A Gotscheff-rendezés alapvetően statikus beszédszínház Godard: A kínai lány című filmje alapján, a nézők nagy része előadás közben távozik. Ezzel szemben a Deutsche Operben látott, színházi értelemben teljesen unalmas Tosca üdvrivalgást vált ki, persze az énekesek világhírűek.
Szeptember 30.
Ma láttam két embert is esernyővel biciklizni. Pár napja egy másikat, aki az egyik kezével telefonált, a másikkal cigizett, a két lábával tekert. Vennem kell egy biciklit.
Frank Castorf azt mondta az új darab koncepcióját ismertetvén, hogy van egy nagy nehézség: nincs valódi szerelmi jelenet. Pedig ha nincs szerelmi jelenet, a színház és mindenféle művészeti ág rögtön nehéz helyzetbe kerül.
Október 4.
Színész-meghallgatások a Volksbühnén. Összesen nagyjából húsz jelentkezőre jut idő, mindenki egy házbéli rendező vagy dramaturg ajánlásával érkezik, külsősök nincsenek. Hihetetlen, hogy mennyire meg lehet szokni egy játéknyelvet. Később egy dramaturg meg is jegyzi: mindenki azt hiszi, hogy nálunk kötelező ordítani. A közepesen érdekes többség mellett egyetlen valódi hiba csúszik a gépezetbe - egy lány Luisét hozza az Ármány és szerelemből (már a választás szöget üt a fejembe), ráadásul elképzelt partnerrel folytat dialógust, még furcsább, hogy pszichológiai realista játékmódot követ. Mindezt közben nem fogalmazom meg magamban, nem is tudom, mi a gond, csak feszengek. Dimiter Gotscheff egy ponton félbeszakítja a lányt, és igen lényeglátó kérdést tesz fel: Kisasszony, járt Ön már valaha a Volksbühnén? A nemleges válasz hallatán belémcsap a felismerés - hihetetlen, mennyire meg lehet szokni egy játéknyelvet.
Október 5.
A Kaufmann von Berlin próbája a próbaszínpadon, egy irtó messzi gyárépületben. A próba eredetileg két és fél órásra van tervezve, ami eleve rövidkének tűnik. Frank Castorf 40 percet késik, utána a színészekkel hosszasan megtárgyalja az ember pótolhatóságát a színházi szakmában a nemrég elhunyt Christoph Schlingensief kapcsán. További hosszas percek telnek el a tanácstalanságnak szentelve, ám nyugodtan. Majd Castorf hirtelen vérszemet kap, percenként ötvenet instruál, mintha egy valaha látott filmet rekonstruálna - így rendelkezi le a stáb nagy része számára beazonosíthatatlan jelenetet. Majd vidáman hazaküld mindenkit a próba vége előtt negyedórával.
Október 6.
Lassan végig akarom nézni a Volksbühne repertoárját. Ma Dimiter Gotscheff Ivanovja van soron, 2005-ben mutatták be. Az egész előadás üres színpadon zajlik, de végig megy a füstgép, így leginkább a mennyországra emlékeztet a színpadkép. Negyedik felvonás nincs, a produkciót egy, a Cseresznyéskertből átemelt Lopahin-szöveg zárja. Óriási a taps, legalább hatszor jönnek vissza a színészek. Gonoszul a két héttel ezelőtti Gotscheff-premier jár az eszemben, hogy akkor bezzeg csak egy-két percig tartott az éljenzés. Gonoszul, ismétlem, mert az Ivanov nagyon izgalmas előadás, kiváló színészi teljesítményekkel, hihetetlen rendezői könnyedség és komoly gondolatiság jellemzi. Örülök ennek az Ivanovnak.
Október 7.
Ma egy Castorf-rendezést nézek múlt februárból, Jakob Michael Reinhold Lenz: A katonák című darabját vitték színre. A drámát sem ismerem, sőt, soha nem hallottam róla, annál izgalmasabb a dolog. Főleg, miután megtudom, hogy polgári szomorújátékról van szó. Hihetetlenül vicces a Castorf-féle előadás, mintha a rendező magát a rendezői szakmát akarná parodizálni, állandóan nehézkesen, hosszasan és feleslegesen mozgatják a díszletet alkotó paravánokat, majd mindenki rendre rájuk esik, feldönti őket, szakad szét a színház. De ehhez a koncepcióhoz sem ragaszkodik Castorf, idővel kiürül a színpad, és a vicc teret ad a társadalomkritikus végkifejletnek. Alapvetően az első két- és háromnegyed órát élvezem, de azt nagyon. Vicces fickó ez a Castorf.
Ja, és a Volksbühne közönségében kifejezetten sok a fiatal, akik szemmel láthatóan nem iskolai szervezésben, kötelező jelleggel járnak színházba. Sőt, még punkok is vannak. De idős házaspárok is, színházi ünneplőben. És a ruhatár ingyenes ÉS nem kötelező.
Október 11.
Ma egy ember megkérdezte az utcán, hogy megölelhet-e. Félszegen igent mondtam, meg is ölelt. Majd udvariasan megköszönte és továbbment. Berlin.
hírlevél
