Plusz

Kitalálja, mi lett az év szava 2022-ben?

2022.12.21. 15:55
Ajánlom
Nyelvészek egy közössége – idén a PKÜ Kazinczy Műhelyének közreműködésével – 2010 óta kiválasztja, megszavaztatja és közzéteszi az év szavait. Íme a lista, amelyben megtalálja az év szavát, antiszavát, ifjúsági szavát és költői szavát.

Az év szava: ársapka

Az ország alig keveredett ki a Covid által okozott nehézségekből, máris a nyakunkon van a háborúból kigyűrűző újabb válság, amely a szomszédunkban nemcsak iszonyú károkozással, hanem sok tízezer ember halálával is járt és jár. Magyarország, sőt egész Európa szembenéz a menekültválsággal, a megugrott inflációval, az elbizonytalanodással, amikor nem lehet tudni, mi következik. Az öreg kontinens országainak nagyon különböző kormányzatai eltérő, vagy sok esetben mégis egybecsengő módszerekkel igyekeznek félig-meddig úrrá lenni a helyzeten.

A tág eszköztár egyik eleme az ársapka lett, azaz a maximált hatósági ár.

Ez az új szókép jellemzi talán a legtalálóbban a 2022-es évet, mert benne van a háború és az infláció is mint ok. Magyarországon az üzemanyagok esetében nagy népszerűségre tett szert az ársapka, ezért erre a termékre saját változat keletkezett, az „olajsapka”. De nem csak Magyarország próbálkozott ezzel a piacgazdaságnak ellentmondó módszerrel, sokan mások is megtették, a német nyelvterületen például fedőt tettek az árakra (Preisdeckel), a románok mennyezetet, a magyar nyelvben is ismert plafont húztak az árak fölé (plafonarea prețurilor), Izraelben hatóságilag felügyelt árat vezettek be (שבפיקוח). Szlovákiában a „cenový strop” terjedt el, míg máshol nyugodtan szállhattak az árak, nem volt „prezzo massimo”, ahogy azt az olaszok szokványos kifejezése tartja. (Balogh F. András)

Az év antiszava: hangemberkedés

Ez a tevékenység a kommenthuszárokra, a megmondóemberekre és a fotelforradalmárokra jellemző, számukra csak fekete-fehér, igen-nem létezik, átmenet és árnyalat nem. (…) A hangemberkedés kiemelkedő színtere az internetes fórum, ahol nem kell a szemébe nézni annak, akihez szólunk. Elegendő a verbális kielégülés, a valódi küzdelemhez már nincs bátorság. 

Mindezt természetesen lehet szóban is végezni, a fodrásznál vagy a kocsmapultot támasztva, a lényeg, hogy lehet rágni a gumicsontot.

A hangemberek azok, akiknek mindenről van határozott véleményük, kérésre vagy anélkül megmondják a nagy igazságokat és bölcsességeket, többnyire tét és illetékesség nélkül. Széchenyi szájhazafiknak nevezte őket. (Minya Károly)

Az év ifjúsági szava: flexel

Nem szokatlan a nyelvben az, ha egy márkanévből ige válik: ilyen volt a fénymásológépeket (is) gyártó Xerox nevéből a xeroxol (fénymásol), a Facebook nevéből a facebookozik (használja, pörgeti a Facebookot), és ilyen az elektromos kéziszerszámokat gyártó Flex nevéből a flexel (sarokcsiszolót használ, sarokcsiszol). Az sem szokatlan, hogy az ifjúsági nyelvben és a szlengben a szavak a köznyelvitől eltérő jelentést kapnak: benéz (téved, rosszul mér föl egy helyzetet), oltás (csipkelődés, gúnyolódás), király (nagyon jó, szuper).

A flexel igénk mindkét előbb említett kategóriába beletartozik, jelentése az ifjúsági nyelvben pedig gyökeresen eltér a köznyelvitől: ’valaki kérkedik, felvág valamivel’, ’menőzik’.

A flexel csak néhány éve adatolható ebben a jelentésében, mivel a felvágásra, menőzésre okot adó elektronikai vagy ruházati termékek (okoseszközök, márkás kiegészítők, drága ruhadarabok) nagyfokú gyarapodásával került be igazán a használatba. A flexelés terepe még a családi kapcsolatokra hivatkozás, az anyagiakkal való kérkedés, célja pedig a valóságtól eltérő, kedvezőbb társadalmi helyzet megmutatása is lehet. (Pölcz Ádám)

Az év költői szava: árnyvonat

Az év költői szavát egy korszakjellemző, élményszerű versből választottuk. 2022-ben Acsai Roland Hexameterek a kamaszkorról című, klasszikus versformában született verséből vettük az árnyvonat szót mint költői találmányt, egyedi szóalkotást, amely daktilus, ha magánhangzó áll utána. A versben megidézett kamaszkor jelenetei a Szolnok, Cegléd, Abony háromszögben: váróterem, busz, dohányzás, diszkó nélküli este, nyugati autók, lecke, parvós (parvovírusos) kiskutya, kamaszszerelem. A versben megidézett kamaszkor jellemzői: messzi, percnyi, elsuhant, kipufogott, átutazott, és végkicsengésként jelenik meg a költői árnyvonat: „Árnyvonat indul időben az árnyak után: a kamaszkor”.

Az árnyvonat a nosztalgikus, fájdalmas-elmúlásos-örömös emlékezés szimbóluma lesz.

A szó maga bevonzza az aranyvonat szavunkat is, mely szerepel Kosztolányi egyik versében (Kanada földjén valahol / egy aranyvonat zakatol), de a szakrális vonatkozású, 1938-as aranyvonatot is, mely a Szent Jobbot hordozta körül az országban. Acsai Roland (1975) Radnóti-, Zelk Zoltán- és Bárka-díjas író, költő, műfordító, drámaíró, 2022-ben az ötvenéves Somogy folyóirat pályázatán különdíjat kapott. (Balázs Géza)

Az év szava kiválasztásában közreműködött:

ELTE BTK, Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda, PKÜ Kazinczy Műhely

Fejléckép/Forrás: Pixabay

 

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Visszakerült a kereszt a Notre-Dame csúcsára

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára december 6-án került vissza a kereszt.
Plusz hír

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Plusz magazin

Mit keresett James Bond zsebében a Müpa egykori igazgatója?

A legnagyobb szakmai elismerésnél is többet érnek azok a történetek, amelyek túlélnek minket, és amelyek olykor-olykor akár több száz kilométert is beutaznak. A Müpa egykori igazgatójára, a november 25-én tizenegy éve elhunyt Kiss Imrére emlékezünk. 
Plusz ajánló

Összművészeti divatbemutatót tart a XV. kerületben a Romani Design

A világ első roma divatstúdiója a 27. Anno Művészeti Hónap keretei közt mutatja be egyedi tervezésű ruháit, ékszereit és kiegészítőit. A programot a Varga Helena Band élőzenével kíséri. 
Plusz ajánló

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.