Talán mondhatjuk, hogy Havasi Balázs – akit klasszikus kortárs zeneszerzőként és zongoravirtuózként fémjelez a műsorfüzet – afféle fúziós művészetélmény híve. Ezalkalommal Munkácsy Mihály képei inspirálták alkotásra, muzikális életrajzot írt a festő számára zongorára és zenekarra (Budafoki Dohnányi Zenekar). A két művészeti ág találkozása úgy valósult meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán, hogy a darabokhoz tematikusan válogatott Munkácsy-művek óriáskivetítőn tűntek fel a koncert alatt. Az előadást hangulatfokozó fényjáték kísérte elsősorban a koncertterem elejében, de alkalmanként a zene lüktetésére reflektorok is felvillantak a nézőtéren. A cél persze a drámai hatás volt, de engem inkább megzavart abban, hogy a zenére és a képekre tudjak figyelni.

A bevezető- és a záró gondolatokat Garas Dezső tolmácsolta, akinek hangja – sajnos már csak felvételről, posztumusz – betöltötte a tér minden szegletét. A rendkívül igényes műsorfüzetből sajnos nem derül ki, hogy mely másik neves színművészünk adta elő Munkácsy gondolatait, leveleinek részleteit a performansz alatt.

Ugyanis ez egy vérbeli performansz volt. Havasi úgy vallja, az értékes művészeti élmény szórakoztató is lehet. Aki az ő előadására vesz jegyet, ne a hagyományos koncertélményre számítson. Ez ahhoz hasonlatos, mint mikor a mindent leleplező fehér fény helyett színekben pompázik egy műkorcsolyapálya, és a gálán a győztesek szívből, örömmel adnak elő. Amint egy darab utolsó akkordját leüti, Havasi lendületből feláll, háromszoros a ráadás, többször szól közvetlenül a közönséghez, és zongoraszékre állva mond nekik köszönetet. Valószínűleg ilyen lelkesedés és egy kiválóan menedzselt személyes brand kell ahhoz, hogy egy Steinway koncertzongorával és vonószenekarral is modernitás költözhessen a művészetbe.

Írta: Gézárt Anna