Plusz

Koncertekkel, kiállításokkal és közösségi programokkal ünnepel Pestújhely

2023.05.26. 16:15
Megosztom
Harmincadik alkalommal rendezik meg a Pestújhelyi Napokat, amely során május 26. és június 4. között izgalmas programokkal, egyebek közt koncertekkel, főzőversennyel és kerékpáros túrával várják az érdeklődőket. Az egy hét során fellép mások mellett Caramel, a Kelemen Kabátban és Tüzes Marcell is. 

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A 30. Pestújhelyi Napokat május 26-án 19 órakor nyitja meg Beke Károly, a Csokonai Nonprofit Kft. ügyvezetője a Pestújhelyi Közösségi Házban. A megnyitó után rendezik meg az Önként és dalolva elnevezésű programot, amely során vidám, akusztikus hangszerelésben hallgathatjuk meg a legnagyobb retro slágereket. A rendezvény ingyenesen látogatható. 

A Pestújhelyi Napok további programjai:

05. 27. szombat 11 óra

A guruló ember – fotókiállítás a Folyosó Galérián (ingyenes)
A fotókiállítást megnyitja: Szabó Juli

Helyszín: Pestújhelyi Közösségi Ház 1158 Budapest, Szűcs István utca 45.

 

05.27. szombat, 16 óra

Tanulójárat – tematikus kerékpáros túra (ingyenes)

A 2.7 kilométeres túra során eltekerünk legfontosabb intézményeink és jelentős múltra visszatekintő iskoláink mellett.
Túravezető: Kereszturi Levente, a 15. kerület kulturális térképének ötletgazdája

Találkozópont: Dózsa György Gimnázium épülete előtt (1151 Budapest, Fő út 70.)

 

05. 27. szombat 17.30-19.00 óra

Kelemen Kabátban koncert (ingyenes)

Helyszín: Nemzedékek parkja Budapest, XV. kerület

 

05. 27. szombat 20-21.30

Caramel koncert (ingyenes)

Helyszín: Nemzedékek parkja Budapest, XV. kerület

 

05. 28. vasárnap 8-15 óráig

Főzőverseny

(Részletes kiírás a Csokonai15 oldalán, regisztrálni a [email protected] e-mail címen lehet.)

Helyszín: Pestújhelyi Közösségi Ház 1158 Budapest, Szűcs István utca 45.

 

05. 28. vasárnap 10-16 óráig

Gyermeknap két keréken (ingyenes)

Színház, koncert, kerékpáros programok, arcfestés, kézművesfoglalkozások és sok-sok szórakoztató program a Pestújhelyi Közösségi Ház kertjében és udvarán.

Helyszín: Pestújhelyi Közösségi Ház 1158 Budapest, Szűcs István utca 45.

 

05.28. vasárnap 16 óra

Urbex – tematikus kerékpáros túra (ingyenes)

A 6,5 kilométer hosszú urbex útvonal a kerület elhagyatott, különleges történetű épületeit köti össze.
Túravezető: Kereszturi Levente, a 15. kerület kulturális térképének ötletgazdája

Találkozópont: Észak-pesti kórház épülete előtt Neptun utca – Őrjárat u. sarkán

 

05. 28. vasárnap 19 óra

Tüzes Marcell orgonaművész koncertje (ingyenes)

Helyszín: Keresztelő Szent János Templom, 1158 Budapest, Pestújhelyi tér

 

05. 30. 19 óra

Nem tucat, HANEM 12 – A HANEM zenekar születésnapi koncertje (Belépő: 2500 Ft)

Helyszín: Pestújhelyi Közösségi Ház 1158 Budapest, Szűcs István utca 45.

 

06. 02. péntek 16-18 óráig

Nyitott műhelyek (ingyenes)

A Tűzvirág Tűzzománc Alkotókör és a Textilvarázs Alkotókör várja az érdeklődőket.

 

06. 04. vasárnap 15 óra

Tűz, te gyönyörű! – A Tűzvirág Tűzzománc Alkotókör kiállítása a Külvárosi Szalonban (ingyenes)

Mester: Dabóczy Krisztina
A kiállítást megnyitja: Kis Emőke művészettörténész

Támogatott tartalom

Fejléckép: Pestújhelyi Napok (Fotó/Forrás: Pestújhelyi Közösségi Ház Facebook-oldala)

Csokonai Nonprofit Kft.

Ha szigorúan a jogszabályokból következő tényeknél maradunk, akkor a Csokonai Nonprofit Kft. a XV. kerület közművelődési, kulturális és kommunikációs gazdasági társasága. Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán ellátja a kötelező, valamint az önként vállalt közművelődési, kulturális és tájékoztatási feladatokat.

Szabadabban fogalmazva: a Csokonai Nonprofit Kft. az a cég, amely igyekszik a közművelődési, kulturális és kommunikációs területek integrációjával a 21. század kihívásaira közösségteremtő válaszokat találni. Úgy, hogy ezek körül minőségi, kortárs rendezvények jöjjenek létre.

A Csokonai Nonprofit Kft. tudja, hogy a társadalmi és gazdasági környezet körülöttünk olyan mértékben változik, amelyhez az elmúlt évtizedekben kialakult módszerek már nem képesek alkalmazkodni. Ezért új utakat keres annak érdekében, hogy egy jó múltú intézmény közép és hosszú távon ne csak megőrizhesse értékeit, megóvhassa kis közösségeit, hanem méltó helyet foglaljon el a Főváros kulturális térképén.

Jegyvásárlás

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Már nem Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter döntése alapján megszűnt Schmidt Mária megbízatása a Terror Háza Múzeum élén. Az intézmény az átvilágítás idejére átmenetileg bezár.
Plusz ajánló

Bor, hiedelmek, képzőművészet és Platon Karataev – újabb sűrű hét az Eötvös10-ben

Ismét egészen világok találkoznak az Eötvös10-ben: a művészettörténettől a spanyol borokon és a magyar néphit varázslatos lényein át a kortárs színházig vezet a hét, amelynek végén a Platon Karataev duókoncertje várja a közönséget.
Plusz ajánló

Mesélő műtárgyak Budapest történetéből a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó 1865-ös megnyitását követő évtizedek Budapest történetének egyik legmozgalmasabb korszakát hozták. A város változásairól mesélő tárgyak közül több ma a Pesti Vigadó TITOK · TÖRTÉNET · MESE – A Vigadó aranykorai című állandó kiállításán is látható.
Plusz ajánló

Izgalmas programok, hagyományőrzés, egész napos családi élmény Pákozdon

Minden Pákozdon kezdődött: 1848-ban itt aratta első győzelmét a frissen megszületett magyar honvédsereg, és ennek az örökségnek állít emléket immár tizenhetedik alkalommal a Honvédfesztivál, szeptember 26-án, szombaton.
Plusz ajánló

Fecskehajtó Fesztivál – kétnapos összművészeti programsorozattal tárja ki kapuit a Hagyományok Háza

Szeptember 25-én és 26-án a nagyközönség előtt is kitárul a Hagyományok Háza: a Budai Vigadó termei mellett a Corvin tér és a Szilágyi Dezső tér is megtelik zenével, tánccal, kézművességgel, tudománnyal és családi programokkal.