Plusz

Koncertekkel, sétákkal és nyitott templomokkal vár a huszadik Ars Sacra

2026.08.28. 10:15
Megosztom
Az Ars Sacra Fesztivál két évtizede a művészet egyetemes nyelvén szólítja meg az embereket, közösségeket épít, és hidat teremt a vallásos élményekhez. A jubileumi rendezvényre idén szeptember 12. és 20. között kerül sor, valamennyi rendezvény ingyenesen látogatható.

Az Ars Sacra Fesztivál 2007-ben azzal a céllal indult útjára, hogy a művészettel felmutassa a remény jeleit a kultúrában, nyissa meg a „szívek fülét” – ahogyan Szent Ferenc mondaná. Azóta a művészet szinte minden ágában több ezer program valósult meg országszerte. A kiállítások, koncertek, irodalmi estek, színházi előadások, filmvetítések, templomi és városi séták, beszélgetések több mint egymillió látogatót szólítottak meg.

Az idei fesztivál mintegy 400 ingyenesen látogatható programot kínál, Budapest mellett az ország számos településén és a határon túli magyar közösségekben. Az Ars Sacra az európai kultúra gyökereihez nyúlik vissza, ami a zsidó-keresztény hitből meríti forrását.

A hiteles művészet nem csupán élményt ad, hanem találkozást kínál: egymással, önmagunkkal és a Teremtővel.

Segítségével megláthatjuk a láthatatlant, felfedezhetjük létünk függőleges tengelyét, legbensőbb valóságunkat.

ClaraDent-Boganyi_Boganyi_Gergely-101728.jpg

Bogány Gergely és Clara Dent-Bogányi (Fotó/Forrás: Ars Sacra)

Az idei év ugyanakkor új kihívást is jelentett, mert a jubileumi fesztivál minimális pályázati támogatás mellett valósul meg, ám számos művész és önkéntes ajánlotta fel segítségét, hogy a huszadik fesztivál megvalósulhasson.

A húszéves jubileum különleges találkozásokat tartogat: olyan művészek lépnek fel, akik az elmúlt két évtizedben már fontos szereplői voltak a fesztiválnak, többek között az Anima Musicae Kamarazenekar, Bogányi Gergely, Bubnó Tamás, Devich Gergely, a Gemma, Jazzation, Klukon Edit, Ránki Dezső, Ránki Fülöp, Lackfi János, Lovász Irén, a Misztrál, Sebestyén Márta, a Tallián MariannLázár Balázs színész házaspár. Mellettük a fiatal generáció tehetségeivel is találkozhatunk, köztük Vörösváry Márton hegedű- és zongoraművésszel, Paládi Mátéval a Virtuózok dobogós zongoristájával Kárpátaljáról, a Solti György Zeneiskola Kamarazenekarával, akik Bolla Milán vezetésével a Deák téri templomban adnak koncertet.

A jubileumi fesztivál első napja a Nyitott Templomok Napja, amikor számos templom tárja ki kapuit, hogy a látogatók felfedezhessék művészeti, építészeti és lelki kincset.

Részletes program itt érhető el >>>

Fejléckép: Gemma énekegyüttes (fotó/forrás: Antal Zsani / Ars Sacra)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Vizuál

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Plusz hír

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Plusz hír

Ukrán állami kitüntetést kapott dr. Both Miklós a Polyphony Project kutatómunkájáért

Borostyánszív-elismerésben részesült dr. Both Miklós zeneszerző, néprajzkutató, a Hagyományok Háza főigazgatója — az ukrán népzenei örökség dokumentálásáért és nemzetközi megismertetéséért.
Plusz ajánló

10. alkalommal Nagy Hangszerválasztó – jubileumi zenei élmények várnak szeptemberben Budapesten

Kipróbálnád, milyen érzés egy cselló, dob vagy trombita mögé ülni? A szeptember 18–19. között 10. alkalommal meghirdetett Nagy Hangszerválasztó a Nagy Sportágválasztóval közösen várja a családokat a Merkapt Sportközpontban.
Plusz hír

A függetlenek is javaslatot tettek a közmédia átalakítására

Több mint százhúsz beadvány érkezett a kulturális tárca felhívására, mások mellett a Független Előadó-művészeti Szövetség, a Magyar Producerek Szövetsége és Történelemtanárok Egylete is megosztotta javaslatait.