Plusz

Könyvhét - Mostoha körülményekre panaszkodnak a kisebb kiadók

2016.06.08. 10:55
Ajánlom
Idén alulreprezentáltak az 1956-os forradalomról szóló könyvek, míg a prózatermésben sosem látott erősségű szerepet kap a szexualitás és a pornográfia. A könyvhetet némileg beárnyékolja az NKA döntése, amely a kisebb könyvkiadókat sújtotta - idén nem írtak ki pályázatot a könyvheti részvétel támogatására.

A 87. Ünnepi Könyvhetet és 15. Gyermekkönyvnapok központi helyszíne a fővárosi Vörösmarty tér lesz, ahol több mint ezer szerző dedikálása várja az olvasóközönséget június 9. és 13. között - mondta el Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.

02D56EB6-1E36-4DA6-8857-2BBE58CD2777

02D56EB6-1E36-4DA6-8857-2BBE58CD2777

A Vörösmarty téren több mint 200 kiadó állítja ki idei könyvtermését, az alkalomra megjelenő újdonságokat felvonultató könyvheti listán pedig 90 kiadó - 76 magyarországi és 14 határon túli - 323 friss kiadványa szerepel. A lista legolcsóbb könyve idén 800 forint, míg legdrágább tétele mintegy 12000 forint, aki az összes újdonságot szeretné megvásárolni, több mint 970 ezer forintot kell fizetnie.

A könyvhetet beárnyékolja viszont, hogy a közelmúltban több, a könyvkiadók életét megnehezítő kormányzati döntés született. Kocsis András Sándor, a MKKE elnöke hangsúlyozta: "teljesen értetlenül" állnak az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kisebb könyvkiadókat sújtó döntése előtt, amelynek értelmében idén nem írtak ki pályázatot a könyvheti részvétel támogatására.

Szintén súlyos problémának nevezte Kocsis András Sándor, hogy fél éve nem sikerült megegyezésre jutni a kormánnyal az iparűzési adó számításának kérdésében. Az elmúlt időszakban ugyanis több helyi önkormányzat adózási osztálya magas büntetéseket szabott ki azokra a kiadókra, amelyek termékként, és nem szolgáltatásként adóztak kiadványaik után.

Mivel jelenleg 14 kiadó ellen folyik vizsgálat, és több száz milliós büntetések vannak kilátásban, a MKKE a Kúria állásfoglalását kéri, ha ez is eredménytelen, akkor a strasbourgi bírósághoz fordulnak - mondta el a szervezet elnöke.

Tarján Tamás irodalomtörténész a könyvhét újdonságairól szólva úgy fogalmazott: egy-két terület kivételével, az idei könyvtermés kiemelkedően nívós, jelentős anyagot sorakoztat fel.

A költészetet "tapasztalt rókák" és eddig kevésbé ismert, ám a "mélyvízbe dobáskor jól bevált" fiatal alkotók képviselik - hangsúlyozta Tarján Tamás, aki szerint ha semmi más nem jelent volna meg, csak Térey János gyűjteményes verseskönyve, már akkor is ünnep lenne az idei könyvhét. Szintén a lírai kínálat alapvető darabjának nevezte Tóth Krisztina Világadapter című új kötetét.

Spiró Györgyé volt az évad legjobb drámája

2015 októberében adták át Spiró Györgynek az évad legjobb magyar drámájáért odaítélt díjat Helló, dr. Mengele! című darabjáért a Rózsavölgyi Szalonban.

Több mint két évtized után ismét virágzik Magyarországon a próza dokumentáló, naplózó formája; számos feljegyzéseket, naplókat, fiktív életrajzokat tartalmazó kiadvány jelent meg a könyvhétre. Szintén meghökkentően sok az igényes történelmi lektűr, ugyanakkor a valódi történelmi regény műfaját egyetlen kötet, Darvasi László Taligás című könyve képviseli. Idén nagyon gyenge a "humorkínálat", kevés a dráma, ugyanakkor sosem látott erősségű szerepet kap az idei prózatermésben a szexualitás, a pornográfia.

Külön kiemelte a kínálatból Sándor Erzsi Anyavalya című kötetét, amely a szintén új kötettel jelentkező Esterházy Péterhez méltó kíméletlen őszinteség hangján szólal meg. Méltatta a saját nélkülözhetetlenségüket ismét bizonyító kis kiadókat, köztük a könyvhét alapításában hatalmas szerepet játszó Supka Géza egy teljesen elfeledett írását közreadó Nap Kiadó munkáját, de kiemelte a több kultúrtörténeti érdekességet megjelentető Kortárs és Corvina kiadókat is.

Tarján Tamás arról is beszélt, hogy bár gazdag az ismeretterjesztő könyvek kínálata, gyakorlatilag nincs az 1956-os forradalomra reflektáló könyv, a történeti jellegű munkák között továbbra is a második világháború és a holokauszt témaköre dominál.

A gyerekkönyvek közül egyéb kiadványok mellett kiemelte Kollár Árpád Csimota Kiadónál megjelenő új kötetét, amely véleménye szerint "egyben abszolút felnőttkönyv" is. Mint fogalmazott, megfigyelhető a tendencia, hogy sok gyerekeknek -, valamint felnőtteknek írt könyv célközönsége felcserélhető egymással.

Tarján Tamás összefoglalójában elmondta azt is, az idei listán talán túl sok a már kissé elfeledett, először évtizedekkel ezelőtt, most pedig újra kiadott könyv, egyes kiadványok pedig a külcsínt vagy a belső tartalmat tekintve egyszerűen nem felelnek meg a könyvhét magas nívójának.

A 87. Ünnepi Könyvhetet és a 15. Gyermekkönyvnapokat a Vörösmarty téren Esterházy Péter nyitja meg június 9-én, míg a vidéki, országos megnyitónak idén Gyula ad otthont.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Kálid Artúr: „Az én apám nem volt az életem része”

A Rózsavölgyi Szalon február 13-án mutatja be Kálid Artúr és Jeney Luca főszereplésével Hárs Anna Mákfagyi című darabját. A Hollósi Frigyes- és Gedeon József Amfiteátrum-díjas színművész a Fideliónak az új szerepéhez való kapcsolódása mellett szabadúszásról, szinkronokról, anyaszínházakról, rádiós műsorvezetésről is beszélt.
Zenés színház

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Jazz/World

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Színház

Zalán János cáfolja, hogy felnőttszínházzá alakítaná a Kolibrit

„Több cikkben és a petícióban is az jelent meg, hogy felnőtt színházzá alakítanám a Kolibrit. Ez szándékosan elferdített valótlan állítás. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ez nem igaz” – írta a Kolibri Színház újonnan kinevezett igazgatója. Nyílt levelét teljes terjedelmében közöljük.
Színház

Hatott az összefogás: 80 milliós támogatást ad a minisztérium Gobbi Hilda nyaralójának helyreállítására

Alkotóházként újul meg Gobbi Hilda visegrádi villája, a Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése alapján 80 millió forintos támogatásban részesül az épületet tulajdonló alapítvány.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Tompos Kátyára emlékeznek a Müpában

A március 1-jén tartott emlékesten a színházi és zenei élet számos jeles képviselője vesz részt. A koncert bevételét a Tompos Kátya Alapítvány fordítja jótékony célra.
Plusz hír

Élettörténet-pályázatot hirdettek fiataloknak

A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány élet.történet. pályázatot hirdetett 16–22 éves fiatalok számára a következő kérdések mentén: Ki vagy te? Hogyan élsz? Milyennek látod a világot? Milyen jövőt képzelsz el magadnak 10 év múlva?
Plusz ajánló

Zubreczki Dávid: „Budapest tele van különleges templomokkal”

Ismét kiadták a Templomséták Budapesten című könyvet. Zubreczki Dávid építészeti mesemondó nagysikerű kötetében 250 templom, zsinagóga, imaház, kápolna és szentély szerepel különleges városi sétajavaslatokkal. A mű megjelenéséhez kapcsolódóan február 13-tól május 21-ig nyolc budapesti templomban tart vetített előadást a szerző.
Plusz ajánló

10 kiváló programot ajánlunk a magyar kultúra napjára

Ingyenes múzeumlátogatás, koncert, néptánc, felolvasás, cirkusz és cimbalomest is lesz a magyar kultúra napján. Tíz eseményt választottunk ki, amire érdemes odafigyelni január 22-én.
Plusz ajánló

Ott vagyunk, ahol a kultúra – megjelent a februári Fidelio

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. februári száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!