Plusz

Korniss Péter és Nyáry Krisztián is az Ördögkatlan Fesztivál díszvendége lesz

2024.06.18. 15:15
Ajánlom
Július 30. és augusztus 3. között rendezik meg a 17. Ördögkatlan Fesztivált, ahol több száz programmal és neves fellépőkkel várják a kultúra szerelmeseit. 

Idén immár 17. alkalommal kerül megrendezésre az Ördögkatlan Fesztivál, amely mára szinte felnőttkorba lépett. 2008-ban az esemény egyik védnöke, Cseh Tamás nyitotta meg az első fesztivált, Törőcsik Mari pedig hol a helyszínen, hol telefonon adta áldását erre a „nemnormális” közösségi eseményre. „Bár ők már nincsenek velünk, szellemiségük tovább él a fesztiválon, amelyre sokezer látogató érkezik Magyarországról és távolabbról is” – írták a szervezők közleményükben. 

Az idei rendezvény különleges vendégei között lesz Korniss Péter, a legendás fotográfus, aki az Ördögkatlanban ünnepli 87. születésnapját.

A magyar fotográfia Mestere a Hosszú úton című gyűjteményéből mutat be válogatást a Vylyan kiállítóterében.

Ugyancsak a fesztiválra látogat Miquéu Montanaro francia-oxitán muzsikus, aki virtuóz játékával egymaga képes teljes koncertélményt nyújtani. Az idei Katlanban három különböző koncertet is ad, workshopokat tart, és ő a zenei vezetője annak a francia-magyar nagyzenekarnak, mely az utolsó estén világpremierként vetítendő vadiúj Drakula-filmet kiséri.

A fesztivál vendége lesz Nyáry Krisztián irodalomtörténész, kommunikációs szakember is, aki díszvendégként bölcsen és szellemesen vezeti végig a fesztiválozókat a kortárs irodalom világán.

szoborpark_MihalyLaszlo-151204.jpg

Ördögkatlan Fesztivál (Fotó/Forrás: Mihály László)

Az idei fesztivál kulcsszava a „Mentés másként”, mely az új művek születésére utal, amelyek a múlt és a jelen találkozásából fakadnak. Ilyen projekt például a Drakula-projekt, amely egy régi-új némafilm születését jelenti. A fesztivál utolsó estéjén a Narancsligetben, egy nagyzenekar kíséretében vetítik a kolozsvári fiatal filmesek Drakula halála című alkotását.

A Háy-kódex középkori magyar versek átiratait szólaltatja meg:

Háy János olvassa, a Szent Efrém Férfikar énekli a szerzők évszázadokat átívelő sorait.

2024 szenzációjának ígérkezik a Vízhang-koncert, ahol a beremendi strand medencéjére épített színpadon Dinyés Dániel vezetésével csendül fel Wagner, Vivaldi, Verdi és Liszt muzsikája.

Az Ördögkatlan Fesztivál több száz programmal várja látogatóit, melyek között szerepelnek a Magyar Zene Háza, a Hagyományok Háza, valamint független és nem független színházak előadásai is. A visszatérők között üdvözölhetjük Udvaros Dorottyát, Mucsi Zoltánt, a 30Y-t és Lovasi Andrást, valamint új fellépőként köszönthetjük Kern Andrást és a Belga zenekart.

További részletek a fesztivál honlapján

Fejléckép forrása: Ördögkatlan Fesztivál

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Fidi ül a fűben

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. májusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Plusz gyász

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Plusz hír

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Plusz interjú

Mindenek újulnak – Berecz András a legtökéletesebb hangszerről, természetességről és fényjelekről

Az énekes, mesemondó Berecz András néprajzi, antropológiai természetű fotókat is készít évtizedek óta. Emellett a Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadáson is találkozhat vele a közönség május 10-én este 19 órakor a Pesti Vigadóban.
Plusz hír

Diákok és hobbizenészek is színpadra lépnek a Magyar Zene Háza Fringe-programjában

A tavalyi nagy siker után 2025 elején ismét meghirdette Fringe programját a Magyar Zene Háza. A március végi határidőig közel kétszázan jelentkeztek, közülük huszonhét produkció kap lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon a Zene Házában.