Plusz

Közös online éneklés Sebestyén Mártával azoknak, akik ilyenkor is dolgoznak

2020.03.16. 17:45
Ajánlom
Énekeljünk közösen minden nap az egészségügyben dolgozókért! - közös dalolásra buzdít egy új internetes csoport. Az első közös dalolás ma este 19 órakor kezdődik, majd minden nap ugyanebben az időpontban folytatódik.

Szolidaritási akcióra buzdít egy új internetes kezdeményezés, ezúttal nem a Facebook élő adásában, hanem egy Skype csoportban várják minden este 7 órakor az közös éneklésre vágyókat.

Az otthon dolgozók a többi dolgozóért énekelnek.

Ez volt a fő elképzelése a kezdeményezés kitalálójának, Baross Dorottyának, aki azért választotta a kora esti időpontot, mert úgy tudja, hogy a legtöbb egészségügyi dolgozó, ápoló számára 18:00 és 19:00 óra között van váltás - így a munkából haza igyekvő, vagy a munkába induló orvosok, ápolók is hallhatnák a nekik énekelt közös dalt.

A közös éneklés mindenkinek szól.

- hangsúlyozzák bejegyzésükben, rendőröknek, buszvezetőknek, postásoknak, futároknak, mindenkinek, aki kénytelen az otthonát elhagyva dolgozni értünk.

Az első közös dalolásra Sebestyén Mártát is meghívták, a résztvevők vele énekelhetik a Tavaszi szél vizet áraszt c. dalt, az alábbi Skype csoportban:

 

A közös éneklésekről videófelvételek készülnek, a videochat felület pedig nem fog megszűnni, bátran lehet mindennap használni, és akár egyénileg, akár közösen énekelni. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyakran ismételt kérdések a hárfáról – Razvaljajeva Anasztázia válaszol

Új sorozatunkban, amelynek címe: Hangszertár, zenekari művészeket és szólistákat kértünk arra, mutassák be szakmájuk legfontosabb eszközét. Razvaljajeva Anasztázia a klasszikus zenei színtér egyik legizgalmasabb hangszerese. Egyértelmű volt, hogy ha hárfáról van szó, hozzá kell fordulnunk.
Színház

„Ami a szőnyeg alatt van” – Bíró Kriszta könyvet ír Molnár Piroskáról

Az életrajzi mű a Corvina Kiadónál készül, szerzője, az Örkény Színház többkötetes íróként is számon tartott művésze régóta jól ismeri Molnár Piroskát, így bizalmasan tud vele beszélgetni a szakmáról és életéről.
Könyv

Röhrig Géza karanténban - Élőben New Yorkból

Nyáry Krisztián online sorozata nem ismer országhatárokat. Ezúttal a New Yorkban élő költőt kérdezi arról, mit olvas a kényszerű otthonlét alatt.
Jazz/World

Fonogram-életműdíjat kapott Kovács Kati – Hallgasd meg a nyertes felvételeket!

Hobo, Rácz Gergő és Orsovai Reni, a Mörk, a Sárik Péter Trió, Lajkó Félix & Volosi, Krizso, a Bagossy Brothers Company is Fonogram-díjat kapott a szombaton az interneten tartott online eseményen. Életműdíjjal Kovács Katit, szakmai életműdíjjal Gőz Lászlót ismerték el.
Plusz

Könnyűzene a korona idején

Sok más minden mellett a koronvírus-járvány azt is befolyásolja, hogy hol és hogyan fogyasztunk könnyűzenét ezekben a hónapokban. A zeneipar teljes egészére meghatározó – és egyelőre sok tekintetben, de legalábbis számos szegmensére, úgy tűnik, sokkszerű és katasztrofális – hatással van az, ami pillanatnyilag a világon történik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz mti

Rekordokat dönt a Netflix és a YouTube a járvány idején

A Netflix jegyzi a legtöbb, 59 millió letöltést a YouTube, az Amazon Prime és a Disney+ előtt 2020 első negyedévében.
Plusz gyerek

Fidelio Matiné – Náray Erika mesét mond Bíborkáról és a tündérekről

Folytatódik a Fidelio Matiné vasárnapi sorozata gyerekeknek. Ma – a Rózsavölgyi Szalon együttműködésével – Náray Erika színművész mond mesét Bíborkáról és a varázsfőzetről, meg persze a tündérbirodalomról.
Plusz spotify

Könnyűzene a korona idején

Sok más minden mellett a koronvírus-járvány azt is befolyásolja, hogy hol és hogyan fogyasztunk könnyűzenét ezekben a hónapokban. A zeneipar teljes egészére meghatározó – és egyelőre sok tekintetben, de legalábbis számos szegmensére, úgy tűnik, sokkszerű és katasztrofális – hatással van az, ami pillanatnyilag a világon történik.
Plusz magazin

Fesztiválozhatunk idén nyáron? – Hazai körkép a koronavírus árnyékában

Nem lesznek tavaszi fesztiválok Budapesten és vidéken. Lemondták a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. De mi van a nyári programokkal? Ennek jártunk most utána!
Plusz Nava

Hatezer műsort tesz közzé ingyenesen az MTVA

A NAVA, a Rádióarchívum és az M3 is ingyenessé tette tartalmainak egy részét, hogy komolyzene, hangoskönyvek, tévéfilmek és sorozatok által biztosítsák az igényes otthoni szórakozást.