Plusz

Kulka János, Péterfy Bori és Reisz Gábor az idei Ördögkatlanon

2019.06.19. 15:30
Ajánlom
Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes, irodalmi és egyéb programmal várja a látogatókat július 30. és augusztus 3. között a 12. Ördögkatlan Fesztivál, ahol idén a Fidelio Színpad is a helyszínek között szerepel.

A baranyai Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden megrendezett összművészeti fesztivál igyekszik sokszínű lenni, ezáltal öt napra egy másik Magyarországot kínálni a látogatóknak – mondták el a szervezők a kedden megtartott sajtótájékoztatón.

Kiss Mónika és Bérczes László bejelentették: az idei Ördögkatlan díszvendégei Reisz Gábor filmrendező, a Jelenkor Kiadó, valamint a Hagyományok Háza lesznek, de megemlékeznek a fesztivál indulásában fontos szerepet játszó Cseh Tamás halálának 10. évfordulójáról is.

Reisz Gábor elmondása szerint először élheti át, hogy díszvendég legyen valahol, ennek örömére fellép a VAN filmzenekarral, beszélgetésen vesz részt Veiszer Alindával, de levetítik mindhárom eddigi filmjét is (Nekem Budapest, VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Rossz versek). Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója hangsúlyozta, hogy a könyves műhely fő feladatának a kortárs magyar irodalom sokszínűségének bemutatását tartja. Ennek jegyében hirdetik meg fesztiválprogramjukat is: verseket visz Babiczky Tibor, Keresztesi József, Simon Márton és Szabó Imola Julianna; Boldizsár Ildikó meseterápiát tart; Tompa Andrea Omerta című regényéből pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei készülnek felolvasószínházi előadással.

Szalóki Ági

Szalóki Ági (Fotó/Forrás: Emmer László)

Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója elmondta, programjaik jelentős részének a Villánykövesd főterén, a Teleki Ligetben álló színpad ad otthont. Itt lép majd fel mások mellett Szalóki Ági, Berecz András, Dés László, Halász Judit és a Budapest Klezmer Band, de lesz még sok népzene és néptánctanítás is, ahol nem magán a tanuláson, hanem az élvezeten lesz a hangsúly, hiszen

Egy jó nótázás lelket emel.

Minden évben komoly túljelentkezés mutatkozik az Ördögkatlanon szereplő színházi produkciókra - jegyezte meg Kiss Mónika, hozzátéve: kilencre bővült a színházi játszóhelyek száma, a nagyharsányi helyszín pedig idéntől a Fidelio Színpad nevet viseli. Több produkcióból három-négy előadást is hirdetnek, a kínálatban szerepel a Dollár Papa Gyermekei Árvácska című előadása is, amelyben

Kulka János is a Katlan közönsége elé lép, a nagy érdeklődésre való tekintettel összesen négy alaklommal.

foto_puszt_zsofi_VIZKERESZT-153140.jpg

Sztalker CSoport (Fotó/Forrás: Puszt Zsófi / Sztalker Csoport)

Hamvas Béla Karneváljából a k2 Színház készít hat-nyolcórás, „vándorlós” előadást, a Sztalker Csoport Shakespeare Vízkeresztjét dolgozza fel, Kodály Háry Jánosa pedig a Szolnoki Szimfonikusok Zenekar és a Nemzeti Filharmonikusok Kórusa közreműködésével lesz hallható.

Ismét Nagyharsányban ad koncertet Péterfy Bori, Háy János Kik vagytok ti? című rendhagyó irodalomtörténeti kötete kapcsán idézi meg több magyar író és költő alakját, míg Göttinger Pál rendező a kisharsányi Kovács Udvarház programjáért lesz a felelős: itt reggel nyolctól hajnali háromig a koncertek és színházi produkciók mellett, olyan versenyek és workshopok várják a fesztiválozókat, mint a tavalyi kocsmai verekedés workshop vagy a kukoricalopási verseny.

A színházi előadások közül kiemelte a Zuhanás sokkja című MáSzínház produkciót, amelyben ép színészek és Down-szindrómás alkotók közösen lépnek fel, valamint a Reménytelen Csoport Zoltán Gábor Orgia regényéből készített felkavaró, zavarbaejtő előadását.

34861217_2121275637900982_8542951502367424512_o-164614.jpg

Ördögkatlan Fesztivál (Fotó/Forrás: Ördögkatlan Fesztivál)

Nagyszabású produkcióra készül Kovács Gerzson Péter. Mint a koreográfus elárulta, Pina Bausch Szegfűk című darabjának egyik világhírű jelenetét,

az Évszakok vándorlását dolgozza majd fel a közönség közreműködésével.

Nem csupán művészeti programokkal készül azonban az Ördögkatlan: Romsics László, a villányi Csányi Pincészet vezérigazgatója például arról számolt be, hogy a pince két napra megnyitja kapuit, és a látogatók elkészíthetik majd saját borházasításukat is.

A rendezvénysorozat folyamatosan bővülő programja a fesztivál honlapján érhető el.

Fejléckép: Kulka János (fotó: Véner-Herbszt Orsolya), Péterfy Bori (forrás: Átrium), Reisz Gábor (fotó: Cirko Film / Bach Máté)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Rudolf Péter ismertette a Vígszínház következő évadának terveit

A Vígszínház új igazgatója kilenc bemutatót tervez, köztük egy zenés produkció premierjét az intézmény alapításának 125-dik évfordulója alkalmából, jövő májusban.
Színház

Ragályi Elemér, Cserhalmi György, Molnár Piroska és további hetven művész emelt szót az SZFE ügyében

Az Emmy- és Kossuth-díjas operatőr, filmrendező, Ragályi Elemér kezdeményezésére született nyílt levél aláírói arra kérik Semjén Zsoltot, hogy vonja vissza a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról szóló törvényjavaslatot. FRISSÍTVE!
Színház

Újabb nyílt levél az SZFE modellváltásáról szóló törvény kapcsán

Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt.
Klasszikus

Elhunyt Ida Haendel, az egykori csodagyerek, akinek Sibelius gratulált

Lengyelországban született, háromévesen felfedezték zenei tehetségét. Kanadában élte le élete jelentős részét. Sibelius levélben gratulált neki a hegedűversenyének előadásáért.
Színház

Szabó Magda: Régimódi történet – online közvetítés

A Tasnádi Csaba által rendezett történet visszarepít a múltba, ahol hasonló problémákkal küzdöttek Szabó Magda hősei, mint a mostaniak, csak szebb ruhákban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs Pilinszky-estje és Budapest Bár koncert is lesz a Balaton-parton

Idén is közel hozza a Balaton-parton nyaraló közönséghez a kultúrát a Kultkikötő.
Plusz hír

Élménydús esték a Városmajorban

A rövidített évad ellenére minden eddiginél tartalmasabb nyári színházi évadra készül a Városmajori Szabadtéri Színpad: tíz hét alatt közel ötven színházi előadás és program közül válogathat a közönség.
Plusz interjú

A világ színpadait ostromolja Babé Sila

Babé Silának, azaz Stahl Barbarának sikerült az, amire sokan vágynak itthon: az énekes-dalszerző nevét egyre többen ismerik külföldön is. New York, London, Berlin és Budapest között ingázik évek óta. Nemrég leigazolta a Milky Chance német menedzsmentje, legutóbbi dala, a Hole már átlépte a kétszázezres lejátszást a Spotify-on.
Plusz ajánló

Maradj itthon! És menj a Benczúr Kertbe!

Csak egy betűnyi különbség, mégis kedvesebb, mint a „maradj otthon” felszólítás. Az európai országokban bíztatják a polgárokat, idén saját hazájuk kincseit fedezzék fel távoli utazások helyett. Budapesten, a magyar fővárosban számtalan érték várja az érdeklődőt: a Benczúr Kert például.
Plusz ajánló

Balkáni világzene, bestsellerek magyar fordításban és kortárs előadóművészet: magyar kulturális projekteket is támogat az Európai Unió

Hét év, közel 5,5 millió euró támogatás száznál is több magyar kulturális szervezetnek: ez a Kreatív Európa program Kultúra alprogramja számokban.