Plusz

KULT50, a kultúra ötven arca – 2018-ban is

2018.05.13. 13:18
Ajánlom
Idén június 7-én második alkalommal jelenik meg a mai, magyar művészeti élet ötven meghatározó alakját összegyűjtő KULT50 magazin.

Már nem kell sokáig várni, és kiderül, idén kiket ünnepelhetünk az elmúlt egy évben nyújtott művészi teljesítményük alapján. A válogatást ezúttal is a tavaly bemutatott, héttagú szakmai zsűri végezte, akikhez ez alkalommal a Fidelio szerkesztősége is csatlakozott.

Idén megkértük olvasóinkat és a szakmai szervezeteket, intézményeket is, hogy jelöljenek, így aztán nem voltak könnyű helyzetben a válogatók, hiszen több száz művész közül kellett kiválasztaniuk azt az ötven nevet, akinek kiemelkedő művészi teljesítménye mellett nem mehetünk el szó nélkül.

A döntés pillanatai

A döntés pillanatai (Fotó/Forrás: Éder Vera / Fidelio)

A zsűri tagjai

Fáy Miklós – újságíró, zenekritikus, publicista

László Ferenc – történész, újságíró, kritikus

Réz András – filmesztéta, műfordító, reklámszakember, forgatókönyvíró

Stuber Andrea – újságíró, kritikus, a Színházi Kritikusok Céhének elnöke

Veiszer Alinda – újságíró

Winkler Nóra – újságíró, az Artmagazin művészeti lap alapítója

Zipernovszky Kornél – újságíró, kritikus, a jazznap.hu ötletgazdája

Továbbá a Fidelio szerkesztősége: Borbély Zsuzsa, Csabai Máté, Molnár Barbara, Molnár Csaba, Szász Emese, Várhegyi András

A KULT50 nem rangsor, a célunk ugyanaz volt, mint tavaly: megmutatni, hogy milyen sokszínű a magyar kultúra, és mennyi tehetséges, a munkáját profin végző alkotó dolgozik benne.

Hogy ki az ötven?

Azt június 7-én megtudhatják, az Ünnepi Könyvhétre megjelenő KULT50 kiadványból! Hamarosan további részletekkel jelentkezünk.

KULT50: Hernádi Judit, Nyáry Krisztián és Szikszai Rémusz trendekről és brandekről

Kapcsolódó

KULT50: Hernádi Judit, Nyáry Krisztián és Szikszai Rémusz trendekről és brandekről

Hernádi Judit színművésznővel, Molnár Barbara újságíróval, a Fidelio Magazin főszerkesztőjével, Nyáry Krisztián irodalomtörténésszel és Szikszai Rémusz rendezővel beszélgetett a június 7-én megjelenő KULT50 kiadvány kapcsán a kultúra és az alkotók helyzetéről Rónai Egon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Programok, amelyekért megéri kimozdulni – megjelent a májusi Fidelio

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. májusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Plusz hír

Szakmai egyeztetést kezdeményeznek a hazai fesztiválok

A Magyar Fesztivál Szövetség arra kéri az eddigi és az újonnan felálló politikai döntéshozókat, hogy segítsék az ágazat működését a mostani, „átmeneti” időszakban is.
Plusz ajánló

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Plusz ajánló

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Plusz ajánló

Családi majális a Tizenötödikben – közös élmények Rákospalotán!

Május elsején újra benépesül a Bányász park és a Budai II. László Stadion környéke: a kerület idén is hatalmas majálissal ünnepli a munka napját.