Plusz

Kultúra? Alap! – Jön az NKA fesztiválja

2018.09.12. 14:00
Ajánlom
A 25 év, 25 nap, 25 esemény címmel meghirdetett eseményen a Nemzeti Kulturális Alap szerteágazó tevékenységével ismerkedhetünk meg az ország több pontján szeptember 23. és október 17. között.

Az NKA-ban húsz szakmai kollégium szakemberei osztják el a kulturális programtámogatásra szánt forrásokat. A jubileumi fesztiválra most mindegyik kollégium kitalált egy-egy programot, öt eseményt pedig az NKA Bizottsága hirdetett meg – mondta el a rendezvénysorozat szerdai sajtótájékoztatóján a kulturális alap nemrégiben leköszönt alelnöke.

Lőrinczy György kiemelte többek között a Müpában megtartandó nyitógálát, amely éppen az NKA által támogatott műfaji sokszínűséget vonultatja fel, mások mellett Bíró Eszter, Novák Péter, a Győri Balett vagy az Orfeo Zenekar fellépésével.

J09125084-134941.jpg

Lőrinczy György (Fotó/Forrás: Bartos Gyula / Nemzeti Kulturális Alap)

Az eseményen Molnár Piroska részletet ad elő a Bors néni című előadásból, amely az első projektek egyike, amelyet az NKA megalapítása után támogatásban részesített.

Szeptember 24-én a Jászai Mari térnél horgonyoz le a 25 éves képzőművészek kiállításának otthont adó NKA fesztiválhajó, de a Családok évéhez is számos program csatlakozik: a pécsi Zsolnay-negyedben például a hazai művészeti fesztiválok mutatkoznak be egy helyen, a Szentendrei Skanzenben pedig Szent Mihály-napi népművészeti fesztivált tartanak. A fesztivált "közös születésnap", azaz a 25. évüket ebben az évadban betöltő művészek gálaestje zárja a Várkert Bazárban.

Fekete György, az NKA alapító elnöke, az MMA tiszteletbeli elnöke a huszonötödik születésnapot az aratáshoz hasonlította, amikor visszaemlékeznek az NKA múltjára és szót ejtenek a jövőjéről. Beszédében felidézte, hogy harminc évvel ezelőtt vetődött fel a Nemzeti Kulturális Alap gondolata, majd az Antall-kormány törvényjavaslata alapján indulhatott el negyedszázada az NKA. Az alap azóta is azokat a művészeti tevékenységeket támogatja, amelyek nélkül szegényebb lenne a magyar kultúra, más mégsem finanszírozza ezeket – hangsúlyozta Fekete György, hozzátéve: megalakulása óta az NKA 170 milliárd forintot osztott szét a kulturális élet szereplői között.

J09124963-134941.jpg

Fekete György (Fotó/Forrás: Bartos Gyula / Nemzeti Kulturális Alap)

Kiss János balettművész, a Győri Balett igazgatója a művészeti tematikájú kollégiumok fesztiválprogramjairól számolt be. Mint elmondta, a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Pesti Vigadóban ad koncertet, a huszonöt filmet felvonultató 5x5 fesztiválnak pedig a Puskin mozi ad otthont. Háromórás show keretében az elmúlt huszonöt év slágereit idézi fel a Sportarénában huszonöt fellépő, többek között a Brains, Caramel, az Ivan & the Parazol, Nagy Feró, Péterfy Bori és a The Biebers.

Kecskeméten ötnapos bábfesztivállal várják a közönséget, szeptember 30-án pedig a Millenárison egész napos Táncparkot tartanak, ahol a klasszikus balettől a kortárs táncig a műfaj teljes palettája felvonul.

Érdekesség, hogy az eseményen lehetőség lesz megtekinteni a Nemzeti Táncszínház új épületének előterét. A játszóhelyet várhatóan jövő februárban adják át.

J09124859-134940.jpg

Kiss János, Ramháb Mária (Fotó/Forrás: Bartos Gyula / Nemzeti Kulturális Alap)

Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár vezetője a nem művészeti tematikájú kollégiumok programjairól számolt be, kiemelve a Petőfi Irodalmi Múzeumba 25 a négyzeten címmel meghirdetett zenés irodalmi estet.

Kaposváron az elmúlt huszonöt év fotóművészeti értékeiből nyílik kiállítás, az Aggteleki Nemzeti Parkban pedig A föld mélyétől a csillagokig címmel tartanak minifesztivált barlangtúrával, interaktív minielőadásokkal, barlangi koncerttel.

Lapozzon bele a programokat tartalmazó Fidelio különszámba:

 

25 év, 25 nap – Változatos programokkal ünnepli negyedszázados fennállását az NKA

Kapcsolódó

25 év, 25 nap – Változatos programokkal ünnepli negyedszázados fennállását az NKA

A széles merítésű eseménysorozaton a Nemzeti Kulturális Alap valamennyi kollégiuma önálló programmal jelentkezik szeptember 23. és október 17. között. Mutatjuk a teljes kínálatot!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Színház

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Közösségi napot és találkozót szerveznek Kálloy Molnár Péter emlékére

Az eseményen fellép többek között Rudolf Péter, Pokorny Lia, Szabó Győző, Kálid Artúr, Jávori Ferenc Fegya, Janza Kata, Földes László Hobo, Palya Bea és Hrutka Róbert is.
Plusz ajánló

Kincsvadászat a határon túl – jön a Partitúra új évada!

Online tér vissza a kulturális ismeretterjesztő műsor: Pozsony, Kassa, Szabadka, Eszék, számos erdélyi város és egy speciális, a geopolitikai helyzet okán Magyarországon rögzített kárpátaljai adás szerepelnek a Partitúra hatodik évadában. A forgatásához Marosvásárhelyen csatlakoztunk.
Plusz hír

Hangoskönyvet és társasjátékfejlesztést is támogat a Pro Cultura Urbis Közalapítvány

A Kuratórium döntése nyomán új kiállítások, városi fesztiválok, multimédiás alkotások és kortárs művészeti programok indulhatnak el, tovább gazdagítva Budapest kulturális kínálatát és építve a város kreatív közösségét.
Plusz ajánló

Hangok a nyílt tengerről – Budapesten is bemutatja új albumát Yann Tiersen

Az Amélie csodálatos élete és a Good bye, Lenin! zeneszerzője legújabb,  Rathlin from a Distance | The Liquid Hour  című lemezének dalait hozza el a Barba Negra színpadára február végén. 
Plusz hír

Az Essentia Artis negyedszerre hozza el a kortárs művészet esszenciáját a Pesti Vigadóba

Február végén nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. A művészeti esemény negyven eseménnyel és minden eddiginél több, öt tematikus nappal, finisszázzsal várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.