Plusz

Lakner László, Zsuráfszky Zoltán, Kévés György és Kardos Sándor az új Nemzet Művészei

2022.11.03. 16:50
Megosztom
Ebben az évben négy alkotó nyerte el az egyik legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet november 3-án adtak át a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban.

A Nemzet Művésze díj Bizottság 2022-ben Kardos Sándor operatőrnek, rendezőnek, forgatókönyvírónak, fotográfusnak, Kévés György építésznek, Lakner László festőművésznek és grafikusnak, valamint Zsuráfszky Zoltán táncművész-koreográfusnak ítélte oda az elismerést.
Az MMA elnöke, Vashegyi György az elismeréseket átadva köszönetet mondott a díjazottaknak emberi és művészi példamutatásukért.

A Nemzet Művésze díjat azok érdemlik ki, akik kimagasló életművet, más szóval remekművek egész sorát hozták létre.

Az évek során összesen több mint száz Nemzet Művésze díjat adhattak át az építőművészet, a filmművészet, a fotóművészet, az iparművészet, az irodalom, a képzőművészet, a népművészet, a színházművészet, a táncművészet és a zeneművészet területén. Vashegyi megemlékezett a Nemzet Művésze címmel kitüntetett idén elhunyt alkotókról, Hildebrand István operatőrről és Szakcsi Lakatos Béla zeneszerzőről, zongoraművészről is.

Az idei díjazottak közül Kardos Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, rendező, forgatókönyvíró, fotográfus kiemelkedő színvonalú operatőri és rendezői munkájáért, sokoldalú életműve megbecsüléseként vehette át a díjat. Kévés György Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész részére életműve elismeréseként adományozták a díjat, amelyet képviseletében felesége, Földvári Éva vett át. Lakner László Kossuth-díjas festőművész, grafikus, az MMA tiszteletbeli tagja részére a festészeti műfaj határait és korlátait tágító, folyamatosan megújító és megújuló életműve elismeréseként ítélték oda a díjat.

A Berlinben élő művész videóüzenetben mondott köszönetet az elismerésért, a díjat képviseletében fia, Lakner Antal vette át.

Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművészt, koreográfust, kiváló művészt, az MMA rendes tagját kiemelkedő alkotói és együttesvezetői, valamint jelentős pedagógusi munkássága és a Kárpát-medencei néptánchagyomány terén végzett gyűjtőmunkája megbecsüléseként részesítették a díjban.

A Nemzet Művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét – táncművész, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét – betöltött művészeknek adható, a címet egyidejűleg legfeljebb hetven személy viselheti.
 

Fejléckép: Kardos Sándor, Kévés György, Zsuráfszky Zoltán és Lakner László (Forrás/Fotó: MMA) 

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Plusz hír

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Plusz hír

Ukrán állami kitüntetést kapott dr. Both Miklós a Polyphony Project kutatómunkájáért

Borostyánszív-elismerésben részesült dr. Both Miklós zeneszerző, néprajzkutató, a Hagyományok Háza főigazgatója — az ukrán népzenei örökség dokumentálásáért és nemzetközi megismertetéséért.
Plusz ajánló

10. alkalommal Nagy Hangszerválasztó – jubileumi zenei élmények várnak szeptemberben Budapesten

Kipróbálnád, milyen érzés egy cselló, dob vagy trombita mögé ülni? A szeptember 18–19. között 10. alkalommal meghirdetett Nagy Hangszerválasztó a Nagy Sportágválasztóval közösen várja a családokat a Merkapt Sportközpontban.
Plusz hír

A függetlenek is javaslatot tettek a közmédia átalakítására

Több mint százhúsz beadvány érkezett a kulturális tárca felhívására, mások mellett a Független Előadó-művészeti Szövetség, a Magyar Producerek Szövetsége és Történelemtanárok Egylete is megosztotta javaslatait.