Plusz

Lakótelepi óvoda kapta idén a Média Építészeti Díját

2019.11.10. 12:00
Ajánlom
Egy budapesti óvoda bővítése és a jászberényi fürdőfejlesztés terve nyerte el az idei Média Építészeti Díját, az elismeréseket pénteken este adták át az Uránia Nemzeti Filmszínházban - közölték a szervezők szombaton hajnalban az MTI-vel.

A legjobb épület díját idén a Vizafogó Tagóvodának (Archikon Stúdió) ítélte oda a felkért magyar sajtóorgánumok (Forbes, 24.hu, mandiner.hu, Magyar Hang, Index, Nők Lapja, Propaganda Media/TV2) újságíróiból álló médiazsűri. A tervek közül a Jászberényi Strand- és Termálfürdő fejlesztése (Tábi Sára) kapta az elismerést.

viza-03_dvXMccF-115424.jpg

Vizafogó Tagóvoda (Fotó/Forrás: Archikon Stúdió)

A rendezvényen a közönség is szavazhatott, a legtöbb voksot az épületek közül a médiazsűri által is díjazott óvodabővítés kapta meg. A tervek közül a közönség a Tóth Bence Péter által tervezett Fecskehotelt találta a legjobbnak.

parisi-05_trJ30Rg-115420.jpg

Párisi Udvar (Fotó/Forrás: Archikon Stúdió)

Az Index.hu online szavazatai alapján az Index különdíját a Párisi Udvar felújítása kapta, a hotel tervezője az Archikon Stúdió volt.

Az idén második alkalommal adták át a Perika-díjat, az Építészfórum társalapítója és két éve elhunyt főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina emlékét őrző szakmai elismerést, amelyet a kecskeméti megyei könyvtárat is tervező Mátrai Péter Ybl-díjas építész-zeneszerző vehetett át. A gálaesten több különdíjat is átadtak, valamint köszöntötték Winkler Barnabás Ybl- és Podmaniczky-díjas építészt, a Széchenyi Művészeti Akadémia rendes tagját.

A 2019-es Média Építészeti Díj felhívására összesen 130 pályázat érkezett.

Közülük a gálaestet megelőzően nemzetközi előzsűri választott ki öt-öt finalistát épület és terv kategóriában. A Média Építészeti Díjat a legrangosabb magyar online építészeti napilap, a 2017-ben Pro Architectura-díjjal kitüntetett Építészfórum alapította, a díjat először 15 éve adták át.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Világsztár hegedűs, Petőfi táncban és egy kiállítás Budapestről – Sokszínű hétvégét ígér a Margitszigeti Színház

Pénteken a közönség részt vehet egy varázslatos nyitókoncerten Daniel Lozakovich világsztár hegedűművész vendégszereplésével a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén, vasárnap pedig egy fergeteges táncjátékkal várnak mindenkit Petőfi életének legszebb pillanatairól.
Plusz hír

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Plusz hír

Kováts Adél színművész és Sumonyi Papp Zoltán költő, író is a XIII. kerület díszpolgára lett

85 éves a XIII. kerület. Ebből az alkalomból Dr. Tóth József polgármester díszpolgári címet adományozott Kováts Adél Kossuth-díjas színművésznek, Dr. Simonyi András diplomatának és Sumonyi Papp Zoltán József Attila-díjas költőnek, írónak.
Plusz ajánló

Antal-napi vigasság a Gödöllői Királyi Kastélyban

Idén különleges családi nappal várja látogatóit a Gödöllői Királyi Kastély június 18-án, amely az építtetőnek Grassalkovich I. Antalnak állít emléket. Az egésznapos programban többek között meseelőadás, koncertek, épülettörténeti séta és múzeumpedagógiai foglalkozások is szerepelnek.
Plusz hír

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.