Plusz

Lantos István, Sajdik Ferenc és Selmeczi György lett a Nemzet Művésze

2023.11.03. 13:10
Ajánlom
November 3-án a Pesti Vigadóban átadták a Nemzet Művésze díjakat: Lantos István zongoraművész, orgonaművész, Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista és Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész vehette át a rangos elismerést.

Csák János kulturális és innovációs miniszter a díjak ünnepélyes átadóján hangsúlyozta: a Nemzet Művésze testület, ez a hetven ember alkotásain, odaadásán, a tanítványok nevelésében megtestesíti mindazt, ami ideálisnak tekinthető. Hozzáfűzte: három olyan, nagy művész veheti át az elismerést

aki nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem az emberiségnek tud közölni valamit.

Vashegyi György, az MMA leköszönő elnöke felidézte: a Magyar Művészeti Akadémia tíz éve azért kezdeményezte az Országgyűlésben a díj megalapítását, hogy létrehozza a magyar művészet és kultúra legrangosabb társaságát a kimagasló teljesítményt nyújtó művészei számára a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet és a cirkuszművészet területén.

Lantos István zongora- és orgonaművészi, valamint zenepedagógiai tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat. Sajdik Ferencet grafikusi és karikaturista életműve elismeréseként választotta a nemzet művészének a díj bizottsága. Selmeczi György kimagasló zeneszerzői, karmesteri és előadóművészi munkássága elismeréseként kapta meg a díjat.

A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából. A díj odaítéléséről a Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, a testületet 11 Kossuth-díjas művész alkotja.

A Nemzet Művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét – táncművész, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét – betöltött művészeknek adható,

a címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti. Az elismerést, amelyet először 2014-ben ítéltek oda, minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület létrejöttének november 5-i évfordulójához kapcsolódóan adják át.

Fejléckép: Vashegyi György, Selmeczi György, Lantos István, Sajdik Ferenc és Csák János (forrás: Magyar Művészeti Akadémia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Zenés színház

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Visszakerült a kereszt a Notre-Dame csúcsára

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára december 6-án került vissza a kereszt.
Plusz hír

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Plusz magazin

Mit keresett James Bond zsebében a Müpa egykori igazgatója?

A legnagyobb szakmai elismerésnél is többet érnek azok a történetek, amelyek túlélnek minket, és amelyek olykor-olykor akár több száz kilométert is beutaznak. A Müpa egykori igazgatójára, a november 25-én tizenegy éve elhunyt Kiss Imrére emlékezünk. 
Plusz ajánló

Összművészeti divatbemutatót tart a XV. kerületben a Romani Design

A világ első roma divatstúdiója a 27. Anno Művészeti Hónap keretei közt mutatja be egyedi tervezésű ruháit, ékszereit és kiegészítőit. A programot a Varga Helena Band élőzenével kíséri. 
Plusz ajánló

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.