Miguel testvér elvitt autóval Santa Ana-ba, útba esett neki Santa Cruz felé menet, ott elöteremtette nekem a helyiektől a plébánia kulcsát, majd magamra hagyott a lakatlan plébánián, a jó 200 éves jezsuita misszió falai között. Santa Ana-nak jelenleg nincs saját papja, San Raphael-ből jár át egy pap vasárnaponta, valamint olykor fel-felbukkan itt egy jezsuita ifjú, aki itt gyűjti az adatokat disszertációjához a nagymúltú missziós faluban. De ezen a kedden senki sem volt, magam voltam a misszió ura.
Santa Ana 800 lelkes falvacska, a legkésöbbi Chiquitania jezsuita missziói közül. Templomát a helyiek, már a jezsuiták elűzése után, önerőből építették fel. Csendes kis falvacska, ideális hely visszavonuló lelkigyakorlatozók számára. A nagy világ is ezt a falucskát kíménte meg legjobban, így a sokszáz éves hagyományok is itt élnek még a legélénkebben: míg San Miguel-ben csak két vén hegedűs tűnik fel a misén olykor-olykor (egyikük Santa Ana-ból származik...), itt a népi hegedűsök sokasága él még. Talán az sem véletlen, hogy a jezsuita barokk zene fennmaradt kottáinak nagy részét is itt, ennek a templomnak a karzatán őrizték meg, azon a karzaton, ahol egy ma is működő barokk orgona is található (kis egyszerű 4 oktávos orgonácska, magam is játszottam rajta, irdatlanul éles hangja van).
Délelőtt tettem hát egy tiszteletkört a faluban, majd vártam a kollégákat a plébánián működő zeneiskolában. Santa Ana zeneiskolája első volt Chiqutania földjén, kishíján Urubichával egy idős. Máig is a SiCor-hálózat leányiskolájaként működik. A 800 fős falunak 30 tagú zenekara van. Hogy mi a siker titka? Nincs disco, nincs konkurens kínálat az ifjúság lekötésére. 12 éve zavartalanul folyik a munka, két tanára már saját nevelésű. Santa Ana tehát nem kis lépéselőnyben van az alig két éves San Miguel-i zeneiskolával szemben. A két zeneiskola között testvéri viszony van, ezért is volt legfőbb ideje látogatásomnak. Elődöm, Severin idejében Adalin, az itteni csellótanár, járt át hetente San Miguel-be órákat adni, sőt 2009 karácsonyakor a két zeneiskola zenekarai közös koncertet adtak mind San Miguel mind Santa Ana-ban. Találkozásunkkor Adalni - kivel most találkoztam először - gyorsan rátért a tárgyra: mikorra tervezünk újabb közös szereplést, kölcsönös látogatást? Össze is beszéltük a lehetséges közös műsort és lehetséges időpontokat: vagy a téliszünet alatt (július), vagy szeptemberre, San Miguel faluünnepre. E délután csupán műhelymunkát láttam: cselló, hegedű szólampróbát, egyik Szonátát próbálták a helyi chiquito archívumból. Szinte kizárólag ezeket a szonátákat játszák. Nem nyűgözött le nagyon, amit láttam, hallottam: rossz technikával, makacsul ismételgetve. Egész héten szólampróbák, csak pénteken próbál együtt a zenekar.

Annál inkább lenyűgöztek, mikor egy héttel késöbb, Piotr Nawrot-tal és vendégeivel együtt újra Santa Ana-ban jártam, kottákat cserélni. Ekkor, Piotr testvér és vendégei tiszteletére - ahogy előző nap mi is San Miguel-ben - kis koncertet rögtönöztek, ennek lehettem tanuja. Korábban felvételről hallottam már a zenekar: szikár, száraz, vad temperamentum jellemzi a hamisítatlan Santa Ana-stílust. És a helyi szonátáknak ez jól is áll. De hallottam őket „Kis éji zené"-t is játszani: hát ezt hallani kell, hogy így is lehet játszani ezt az agyoncsépelt slágert. Maradandó élmény! Tudjátok, őket hallgatva megmozdult bennem valami lelkiismeretfurdalás-szerűség: mikor megjöttem novemberben, San Miguel zenekara is hasonlóan szikáran játszott. Hát, ez az, ami vérükben van, belőlük jön? Lehet, hogy, nem tudatosan ugyan, de megszelidítettem őket? Akarva-akaratlanul is saját európai képmásomra formálom őket, pedig valójában EZ lenne az ő stílusuk?
Egyébként, ekkor még nem tudtam ugyan, de a Santa Ana - San Miguel testvérzeneiskolák kapcsolatát immáron egy újabb szál fűzi szorosabbra: új tanárunk, Lorgio, szintén Santa Ana-i származású, a Santa Ana-i hegedűtanár, Eduardo testvére...