Te a magyar népzenei élet egyik megkerülhetetlen személyisége vagy, és talán nem meglepő, ha nyílik egy ilyen kiállítás, a te neved is szóba kerül. De te vajon meglepődtél, hogy most nem felkérésre invitál a Hagyományok Háza, hanem a ruháiddal szeretne foglalkozni?
A kiállítás kurátora, Dr. Czingel Szilvia keresett meg, mert elmondása szerint felfigyelt arra, hogy olyan fellépőruhákat hordok, amelyek nagyon jól illeszkednek a Folk Fashion kiállítás koncepciójába, és sok mindent elárulnak a népművészet és a divat kapcsolatáról. Amikor koncertezem, és nincs külön egy olyan koncepció, mint például az Örök Kalotaszeg című műsorban a Magyar Állami Népi Együttessel volt, hogy a tájra jellemző viseletben kell lenni, általában nem szoktam eredeti viseletet felvenni. Olyan fellépőruhákban szoktam azonban fellépni, amelyek mégis így vagy úgy köthetők egy-egy adott viseletdarabhoz. Szeretem érezni a ruháimon a folklór „ízét”. Ebben tudok kapcsolódni a tárlathoz, és ebben az érdem egyébként kedvenc ruhatervezőmé, Németh Anikóé, aki a Manier Szalon tervezője. Nagyon régóta ismerjük egymást, összeszokott csapatként dolgozunk azon, hogy ne csak csodálatos darabok szülessenek, de tovább is lehessen gondolni a ruhákat.
Németh Anikóval régi a kapcsolat, vissza tudnál emlékezni a kezdetekre? Hogyan találkoztatok?
Megismerkedésünk is egy csoda volt, én még a Honvéd Táncegyüttesben táncoltam 3 forint fizetéssel, de gyakran jártam a Fővám téri piacra a Váci utcán sétálgatva. Anikónak akkor ott volt üzlete, zsúfolásig tele csodálatos ruhákkal. A kirakatban kiszúrtam egy kabátot, arra gondoltam, hogy „Úristen, ez mennyire vagány”, de egyébként minden ruháról, ami ott ki volt téve, ordított, hogy nem konfekció. Ez nekem már akkor is nagyon fontos volt, hiszen
a családban mindenki nagyon jól tudott varrni, nálunk az volt a normális, hogyha ruhát szerettünk volna, akkor azt nem megvettük, hanem megvarrtuk magunknak.
Anikó boltjába belépve rögtön láttam, hogy ezek abszolút egyedi ruhák, de amikor megmondta, mennyibe kerülnek, bevallottam, hogy erre nekem sajnos nem futja. De iszonyú kedves volt, és mielőtt kimondtam volna, hogy viszontlátásra, odalépett, és azt mondta, hogy semmi gond, részletre is megvehetem. Én akkor annyira ledöbbentem ezen a jóindulatú közvetlenségen, és azon, hogy ilyen könnyedséggel feloldotta az egyébként kínos szituációt, hogy nem tudtam nemet mondani. Végül meglett a kabát, a mai napig szoktam hordani, örök darab! Ott aztán elindult egy hosszú és termékeny közös munka, aminek eredménye egy fellépőruha lett, aztán még egy, és mára már meg sem tudom számolni hány, és közben a mi kapcsolatunk is barátsággá nemesedett.
Részlet a Folk Fashion című kiállításból (Fotó/Forrás: Hagyományok Háza)
A Folk Fashion kiállítás három fellépőruhát mutat be, amelyeket mind a Fölszállott a páva című, éveken át tartó televíziós vetélkedőműsor háziasszonyaként viseltél. Mesélj nekünk arról, hogyan készültek ezek a darabok!
Amikor jött a felkérés a Fölszállott a páva vetélkedőre, hogy a műsor műsorvezetőjeként szerepeljek, teljesen evidens volt számomra, hogy Anikó ruháiban szeretnék majd megjelenni. Ami egy nagyon jó kihívás volt, hiszen hétről hétre új ruhát kellett terveznie. Remekül bírtuk ezt a megfeszített tempót, és külön kiemelném Anikó rugalmasságát, mert azt, hogy kik fognak a következő elődöntőben, középdöntőben, döntőben szerepelni, előre nem lehetett tudni, viszont szerettem volna olyan ruhákat hordani, amelyek mégis kapcsolódnak tematikailag a frissen bekerült versenyzőkhöz. Az adások végére derült ki, hogy ki fog továbbjutni, és mi már vasárnap forródróton voltunk egymással, hogy milyen tájegység jellegzetességeivel álmodjuk meg a következő viseletet.
Kérlek, mesélj nekünk a kiállított ruhákról! Talán kezdjük a fekete estélyi ruhával.
Ez a darab is úgy lett megtervezve, hogy kiderült, a hazai román nemzetiség táncát előadó csoport jutott tovább, ezért mindenképp szerettem volna „idézetet” a román népviseletekből, például élénk színű bojtokat a kalusárt táncoló férfiak viseletéről és a nők téglalap alakú szőttes kötényéből. Anikó pedig várakozáson felüli ruhakölteményt varázsolt belőle. A szoknya kialakítása pedig egy finom utalás a kalotaszegi ún. bagaziára. Emlékszem, a ruha plisszírozása okán elvittem Anikónak Faragó József „Kalotaszegi magyar népviselet” című kötetét, abban le van írva, hogy
régen ezt hogyan csinálták: hogy vizezték be az anyagot, hogy öltötték le centinként, hogy tették ki a napra egy üveg alá, ami leszorította, belevasalva a hajtást…
Elképesztő macerás munka volt! Ilyenkor értjük meg igazán, miért vigyáztak annyira a viseletekre, miért tartották olyan nagy becsben a kelengyéket a stafírunghoz, ezt ugyanis nem is lehetett csak úgy mosni. Ha tisztítani kellett, akkor az egész szoknyát szét kellett szedni! A kelengyés láda az ünneplőkkel egy életre szólt.
Részlet a Folk Fashion című kiállításból (Fotó/Forrás: Hagyományok Háza)
A fekete estélyin kívül még mit láthatunk a kiállításon azok közül a fellépőruhák közül, amiket a Fölszállott a páva műsorában viseltél?
A második egy kék, gouvrézott hernyóselyem ruha, aminek nincs közvetlenül köze a magyar viseletekhez. Talán csak a plisszírozásnak ez a nemesebb változata, amivel szebb esésű lesz az anyag. Aprólékos kézimunkával készül, egy papírra rávarrják magát az anyagot, sugárirányban behajtogatják, és így vasalják be. Ez egy relatíve egyszerű empire vonalú ruha, amit egy nagyon gazdag haj- és fejdísz kísért. A ruha rátétdíszei, például a kézelőn, kézzel hímzett sióagárdi mellényről lettek kivágva. És ami igazán pontosan utal a népművészetre, az maga a sióagárdi mellény, amit felvettem a ruhához. Anélkül lehetne akár egy „sima” polgári, báli ruha is. De a mellénnyel lesz kivételes. Ennek a megalkotásához is eljött Anikó a Magyar Állami Népi Együttes ruhatárába, és innen kölcsönöztük az eredeti darabokat. Neki is kicsit bele kellett bújnia a viseletek világába, de ehhez a tudáshoz még hozzátette az elképesztő képzelőerejét, ötletgazdaságát.
És akkor a harmadik darab…
Egy piros, elegáns „lovaglószett”, egy királynői bársonykabáttal, amiről szintén el lehet mondani, hogy konkrétan a szabásában nem követi a népi hagyományokat, de a hátán és a mellén olyan motívum van bőrrátétből, amit Anikó saját kézzel rajzolt, hímzésmintákból és viseletekből inspirálódva. A lábszárvédőn hasonlóképp készültek a díszek. A nadrág sziluettje a bricsesznadrágokat idézi, szándékos extravaganciával.
Részlet a Folk Fashion című kiállításból (Fotó/Forrás: Hagyományok Háza)
A kiállítás jelmondata: divat a folklór. Te mit gondolsz erről?
Mindig a progresszív gondolatok viszik tovább a divatot. Az óvatos, tömegízlésbe simuló ruhák kevés inspirációt adnak. Amit a kifutón elsőre meglátsz tehetséges és merész tervezőktől, lehet, arra azt mondod, „hú, hát én ezt nem hordanám”, de mégis olyan inspirációt tudnak nyújtani, ami aztán a konfekcióruházatba is szépen leszivárog, vagyis ízlésformáló, divatformáló lesz.
Ha jó a tervezés, és az adott konfekciómárka is elég igényes, meg tud ragadni egy-egy folklorisztikus motívum, legyen alapja akár magyar, spanyol, indián vagy cigány viselet.
Hogy egy példával illusztráljam, ha kékfestőből varrok egy konyhai kötényt, az nem csinál „forradalmat”, de ha egy nagyestélyit varratok ugyanebből az anyagból, az már merész, az egy másfajta léptékű történet, annak már van figyelemfelkeltő ereje. A progresszivitás mellett tudom letenni ilyen szempontból a voksomat, és ebből a szempontból Anikóval egymásra találtunk. Mindenkit csak biztatni tudok, legyen merész, hagyja magát elvarázsolni a folklór kimeríthetetlen forma- és színvilágától!
A kiállításról további információ itt érhető el. >>>
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Herczku Ágnes az egyik népi ihletésű ruhában (fotó/forrás: Bácsi Róbert László / Hagyományok Háza)
hírlevél
