"KultKoktél - Ha szomjazol a kultúrára!" szlogennel indította el nyári programsorozatát a Várkert Bazár. A gazdag kínálatot július 8-án sajtótájékoztató keretében ismertették, ahol Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese kiemelte, az elmúlt időszak nehézségei után a kulturális intézmények azok a helyszínek, amelyek az újraindítás motorjai lesznek.
Mint elmondta, három szabadtéri helyszínen – az Öntőház udvaron, a Szárazárok színpadon és a Neoreneszánsz kertben – különböző műfajokban, sokszínű programkínálattal várják a látogatókat. Eddigi sikeres sorozataik mellett újakat is indítanak az idén.
A sajtóeseményen jelen volt Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere, aki Budai Pop címmel tartandó lemezbemutató koncertjük kapcsán arról beszélt, egy megújult zenekar lép majd színpadra július 15-én az egykori Ifiparknak is helyt adó budai helyszínen, amely szimbolikus jelentőséggel is bír a zenész-énekes számára.
Kozma Orsi a JazzBazár új sorozatában fellépő Kozma Orsi Quartet Let’s Swing… című produkciójáról elmondta, a tízéves formáció a korábban a Müpában bemutatott Woody és a swing című produkciójának esszenciájával érkezik a Várkert Bazárba, számos ismert slágerrel.
A Tánc a Kertben progresszív sorozatban szereplő Prizma című előadásról árult el részleteket Duda Éva, a Duda Éva Társulat vezetője. A kortárs táncprodukció központi témája a pandémia okozta fonák helyzetekben kifordult világképünk mozdulatokba öntése lesz, amelyre a koreográfus-rendező a megváltozott köszönési módokból (pl. könyökérintés) adódó banális hétköznapi helyzeteket hozta fel példának.
Részletes program
- Irodalom
Versek kétkapura július 13-án. Az ENEMVÉ-Nagy Magyar Versek vendégei az Európa-bajnokság apropóján focival térnek vissza a színpadra, sőt ezúttal az elektronikus dallamok neves művésze is bekerül a csapatba. Kihagyhatatlan tizenegyesek, emlékezetes kapufák. Labdakergetés. Győzelem és bukás. Megmutatják, hogy a magyar irodalom nagy alakjai milyen régóta foglalkoznak már a témával. Az esten Dobos Evelin, Ember Márk és Zámbori Soma színművészek tolmácsolásában klasszikus és kortárs költők, írók versei és prózái hangzanak majd el, a különleges tematikához válogatott dalokban pedig Lotfi Begi működik közre az este házigazdája, Ugron Zsolna író vendégeként.
Folytatódik rendhagyó Márai-est sorozat, ahol az író művészetének titkait képekkel, dokumentumokkal és inspiratív cimbalomzenével színesítik. A rendezvény szintén szabadtérre költözik, ezúttal a Várkert Bazár Szárazárok színpadán lesz látható. Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem izgalmas, különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről, miközben felcsendülnek Tárkány-Kovács Bálint Junior Prima díjas cimbalomművész ihletett futamai. Július 26-án Márai városai címmel az író utazásairól, külföldön megélt élményeiről számolnak be a hazai és itáliai otthonosságtól az amerikai létidegenségig. Augusztus 23-án pedig Márai az állatokról címmel az író városi élethez és a kutyatartáshoz fűződő viszonyát mutatják be.
- Összművészet
Augusztus 8-án a Zene+ Bűvölet előadásában a 110 éve született Rodolfóra emlékezünk. „Figyeljék a kezemet, mert csalok!” – hangoztatta a legendás bűvész, de ugyanezt akár egy hangszeres muzsikus vagy karmester is mondhatná, hiszen bizonyos hangzások előcsalogatása egy-egy instrumentumból vagy együttesből gyakran felér néhány bűvésztrükkel. A manézs világa közel áll a zenéhez, a zeneszerzőket gyakran inspirálta a cirkusz, vagy még inkább a varázslat, amely mindenkit ámulatba ejt.

Kapcsolódó
A b(m)űvész embersége – interjú a 110 éve született Rodolfo lányával, Gálvölgyi Judittal
Gács Rezsőnek hívták, de Rodolfóként ismerte meg a világ. „Vigyázat, csalok!”, mondta – és csalt. A többi már játék volt és szórakozás. Születésének 110. évfordulója alkalmából lánya, Gálvölgyi Judit segítségével idéztük föl a bűvész és édesapa legendás alakját.
A Rodolfóra emlékező est a 19. és 20. század francia és orosz muzsikáira fókuszál, a zenében megelevenednek majd boszorkányok, Goethe kétbalkezes bűvészinasa, álarcosok, állatok – Saint-Saëns jól ismert hattyúján kívül azok a cirkuszi elefántok is, amelyeknek Stravinsky komponálta híres polkáját. Magyarország legrégebb óta működő szimfonikus együttese, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara élén ezúttal a fiatal, számos hazai produkcióból ismert, Berlinben élő karmester, Farkas Róbert áll majd, a koncerten közreműködik a nála is fiatalabb, Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth. A produkciót összművészetivé a Nemzetközi Cirkuszművészeti Központ művészei teszik majd lélegzetelállító és szórakoztató trükkökkel, mutatványokkal, az est házigazdája a Bartók Rádió műsorvezetője, Becze Szilvia lesz.
- Könnyűzene
Július 15-én a Várkert Bazár Öntőház udvarán Budai Pop címmel lemezbemutató koncerttel tér vissza az Ivan & The Parazol fiatal kultzenekara. Idén ez lesz az első budapesti koncertjük, ráadásul ez az első teljesen magyarnyelvű lemezanyag a zenekar 11 éves történetében. Céljuk, hogy olyan album és produkció szülessen, ami nem ismer országhatárokat, és megmutatja, hogyan játsszák ma a rock’n’rollt. A csapat előzenekara ezen az estén a zsámbéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar, az Aurevoir. lesz.
Július 22-én Egy este, két díva címmel Antonia Vai svéd-magyar dalszerző-énekes lép fel legújabb dalaival, míg Hegyi Dóri OHNODY névre hallgató zenei projektjében különböző művészeti irányokat fog ötvözni.
- Jazz
Július 23-án elsőként az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb hazai formációja lép fel: a Sárik Péter Trió sokoldalú muzsikusai a közönség széles rétegét szólítják meg professzionális játékukkal az X Bartók című esten, hogy feldolgozásaikkal azokkal is megszerettessék Bartók zenéjét, akik eddig idegenkedtek tőle.
Augusztus 13-án a JazzBazár soron következő előadása az Egy kis nyár, egy kis holdfény. A Borbély Műhely zenészeinek és csodás hangú vendégének nyáresti koncertjén régi magyar slágerek feldolgozásai és jazz örökzöldek mellett különleges balkáni dallamok is felcsendülnek. Az esemény vendége pedig Tompos Kátya Junior Prima és Jászai-díjas színésznő.
Augusztus 27-én Let’s Swing… címmel a népszerű Kozma Orsi Quartet lép fel. A hazai jazzélet egyik meghatározó együttesének előadásában világslágerek csendülnek fel hamisítatlan swing feldolgozásban. Kozma Orsi a jazz műfajaiban otthonosan mozgó, egyedi hangú énekesnő-dalszerző. Az országos ismertséget a Jazz+Az zenekar hozta meg számára, később pedig a Cotton Club Singers tagjaként aratott sikereket. 2008-ban alakult zenekarát kiváló jazzmuzsikusok alkotják. A Kozma Orsi Quartet első stúdióalbuma, a Hide and seek azonnal Fonogram-díj jelölt lett jazz kategóriában, 2009-ben elnyerte a Jazzy dalverseny különdíját.
- Kortárs tánc
Idén is látogatható a Tánc a Kertben elnevezésű progresszív sorozat, amely a kortárs táncművészet válogatott alkotóit mutatja be. A programokra saját, kedvezményes bérletet lehet összeállítani: 4 különböző előadásra szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 15 százalék, 5 különböző előadás esetén 20 százalék, 6 vagy több előadásra szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 25 százalék kedvezményt biztosítanak.
Július 4-én a Sandy is going out című előadás a huszonévesek identitásválságát állítja fókuszba.
Július 18-án a Beat című produkcióban az alkotók a mai társadalomra jellemző új kapcsolati formák megfelelőiként különböző táncnyelveket használva keresik az utat egymás felé, és mutatják be ennek abszurditását, nehézségeit és komikus pillanatait.
Július 25-én a Hodworks Pirkad című alkotásában a meztelen test kerül megkerülhetetlen módon a figyelem középpontjába.
Augusztus 1-én a Long time no see! előadása lesz látható, amely egy magyar és egy finn táncos-koreográfus együttműködését, hasonlóságaikat és különbözőségüket beszéli el a közös kommunikációs nyelv, a tánc segítségével.
Augusztus 15-én a The Dark Night of the Soul című produkcióban a misztikus egység megélése, majd Isten jelenlétének teljes hiánya kerül a középpontba Keresztes Szent János, A lélek sötét éjszakája című műve alapján, de a tánc művészetére vonatkozóan. Vajon mit kezd egy művész saját sötét éjszakájának megtapasztalása alatt önmagával és a művészetével?
Augusztus 22-én a Duda Éva Társulat előadása, a Prizma lesz látható, amelynek központi témája a pandémia okozta megfordult világkép. A bezártság, a távolságtartás, az óvakodás megváltoztatta mindennapjainkat, de legfőképp kapcsolatainkat, viszonyrendszereinket, napi cselekvéseinket. Ezek a változások mind-mind remek táptalaját képezték drámai és banális helyzeteknek, melyekben a társulat próbálja mozgásba, formákba önteni félelmeinket és örömforrásainkat, hogy tánccá varázsolják vágyaink, hiányérzetünk és mindennapi tevékenységeink felnagyított momentumait.
- Kiállítás
Az egész nyár folyamán az Új világ született című kiállításra ingyenes belépést biztosítanak minden egészségügyi és a szociális dolgozó számára. A történelmi tárlat átfogó kísérletet tesz arra, hogy új szempontok alapján, élményszerű hitelességgel mutassa be az első világháborút és a nyomában felfordult társadalmakat, két pusztító diktatúra térnyerését a 20. századi Európában. A Terror Háza Múzeum kiállítása a Várkert Bazár déli palotájában keddtől vasárnapig 10-18 óra között látogatható, tárlatvezetés előre egyeztetett időpontban igényelhető.
Minden látogató számára ingyenes A Hauszmann-sztori című kiállítás. A Budavári Palotanegyed századfordulós és mai, nagyívű fejlesztéseit bemutató tárlaton multimédiás technológiával, a régmúlt felelevenítésével ismerhető meg a városrész fénykora, amikor a dualizmus időszakában Hauszmann Alajos építész újraálmodta a Királyi Palotát és környezetét. A fénykor mellett feltárulnak a világháborús pusztítások és az azt követő időszak tudatos rombolásai is. A tárlat a budai Vár mostani újjászületését, a Nemzeti Hauszmann Program keretében történő fejlesztéseket is bemutatja. A kiállítás keddtől vasárnapig 10-18 óráig látogatható a Budavári Palota A épületében, a nyitvatartási napokon ingyenes tárlatvezetés is indul 13.00 és 15.00 órakor.
Új, szabadtéri és szintén ingyenes tárlatként nyílik hamarosan a Mesteri részletek című kiállítás. A Várkert Bazár Gloriett-hez vezető rámpáján állítják fel, és azt mutatják be, hogyan születik újjá a Budavári Palota első történelmi terme, a Szent István-terem. Az idén augusztus 20-án újra látogatható terem eredeti fényében születik újjá, ahogyan a 19-20. század fordulóján megálmodták.