Lőrinczy György 2017. május 1-től töltötte be a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki pozícióját, a Budapesti Operettszínház főigazgatói feladatkörének megtartása mellett. A kulturális menedzser megbízatása eredetileg négy évre szólt, ám Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a Magyar Idők szombati számában azt nyilatkozta, változás lesz a Nemzeti Kulturális Alap élén.
Az Origo ezzel kapcsolatban megkereste Lőrinczy Györgyöt, aki elmondta: „Személyesen is találkoztam korábban Miniszter úrral. A Nemzeti Kulturális Alap alelnöki tisztsége a mindenkori miniszterhez kötődő, bizalmi feladat. Részben ezért, részben az Operettszínház főigazgatói pozíciójáért zajló pályázat, illetve a számomra oly fontos és egy ideig idő hiányában szüneteltetett egyetemi oktatói tevékenységem folytatása érdekében benyújtottam Miniszter úrnak a lemondásomat.”
A leköszönő alelnök hozzátette: a miniszter megköszönte a munkáját, és elfogadta az indokait a lemondással kapcsolatban.

Lőrinczy György, Gubik Petra, Kocsis Dénes és Szirtes Edina Mókus a Színikritikusok Díjának gáláján (Fotó/Forrás: Éder Vera / Színházi Kritikusok Céhe)
Közeleg az évforduló
Szeptember 23. és október 17. között fesztivállal ünneplik az NKA 25 éves fennállását, amelynek lebonyolításában továbbra is részt vesz Lőrinczy György, ahogy egyéb feladatait is ellátja az új alelnök kinevezéséig.

Kapcsolódó
25 év, 25 nap – Változatos programokkal ünnepli negyedszázados fennállását az NKA
A széles merítésű eseménysorozaton a Nemzeti Kulturális Alap valamennyi kollégiuma önálló programmal jelentkezik szeptember 23. és október 17. között. Mutatjuk a teljes kínálatot!
A Budapesti Operettszínház főigazgatójaként vezetői ciklusa jövő februárban lejár, ám Lőrinczy György megerősítette:
a napokban beadja a pályázatát a következő időszakra.
Korábban, a kultura.hu-nak adott interjúban arra a kérdésre, merre vinné a színházat a következő négy évben, így felelt:
Ezen az úton mennék tovább.
A távlati tervek között megemlítette egy új főzeneigazgató kinevezését. „Az általam igen tisztelt Makláry László 2020. január 1-jéig, 70. életévének betöltéséig vállalja ezt a funkciót, ezt követően már csak karmesterként dolgozna nálunk, utódját pedig együtt jelölnénk ki. Emellett kiírnék egy főrendezői pályázatot, és megnézném, ki dolgozna velem szívesen.”