Plusz

Leonardo da Vinci soha nem mondott ilyet!

2017.08.25. 14:42
Ajánlom
Összegyűjtöttünk néhány ismert idézetet, amelyeket nem azok a híres emberek mondtak, akiknek általában tulajdonítjuk őket. Tudta, hogy Széchenyit állandóan tévesen idézik a politikai publicisztikákban?

Andy Warhol

A jövőben mindenkinek jut 15 perc hírnév

Andy Warhol: Self-portrait (fright wig) 1986.

Andy Warhol: Self-portrait (fright wig) 1986.

1978 július 27-én este Andy Warhol leült a tévé elé, hogy megnézze a 20/20 című talkshow-t, és remekül szórakozott, amikor egy Hugh Downs nevű figura azt mondta: "Ahogy Andy Warhol egyszer mondta: 15 perc múlva mindenki híres lesz". A híres idézet ugyanis úgy szól: "A jövőben mindenkinek jut tizenöt perc hírnév", a mondást pedig a Factory legendás művészének tulajdonítjuk. Andy Warhol azonban soha nem mondott ilyet, bár nem is tiltakozott, hogy nem ő mondta. A tizenhatodik perc: Élet a hírnév után című könyv szerint 1966-ban Nat Finkelstein fotózta Andy Warholt, amikor a rajongók köré gyűltek egy közös képért. Ekkor Warhol tett valami olyasmi megjegyzést, hogy "mindenki híres akar lenni", és Finkelstein így tromfolt: "Ja, kábé tizenöt percre!" A mondás nagyon tetszhetett Warholnak, a hetvenes években lépten-nyomon idézte magától.

Picasso

A jó művész másol, a nagy művész lop

GettyImages-2674133

GettyImages-2674133 (Fotó/Forrás: George Stroud / Getty Images Hungary)

1892-ben, amikor Picasso még csak 11 éves volt, egy magazinban elemzés jelent meg Alfred Tennyson verseiről W. H. Davenport Adams tollából. A recenzens a cikkben végigvezette, hogy Tennyson hogyan támaszkodott korábbi költőkre saját versei megalkotásakor, majd kijelentette: "A nagy költők másolnak és javítanak, a kis költők lopnak és elrontanak" -- vonta le a konklúziót. 1920-ban T. S. Eliot esszét írt a költészetről, és megfordította az axiómát: "Az éretlen költők imitálnak, az érett költők lopnak; a rossz költők meggyalázzák, amit máshonnan vesznek, a jó költők jobbá teszik, vagy legalábbis mássá". Később Igor Sztravinkszijjal és William Faulker nevével is közszájon forgott a mondás, a nyolcvanas években az Apple-vezérigazgató Steve Jobs viszont Picassónak tulajdonította azt, és azt mondta, hogy mikor a Macintosh fejlesztését irányította, mindig észben tartotta az elvet. (via)

Leonardo Da Vinci

Az egyszerűség a kifinomult ízlés csúcsa
Leonardo Da Vinci

Leonardo Da Vinci

A reneszánsz zseni egyik jegyzetfüzetében a lélek eredetéről elmélkedik, és azt írja, hogy az emberi találékonyság sok mindent létrehozhat, de ezek soha nem érhetnek nyomába a természet csodáinak, amelyek gyönyörűek, egyszerűek, és semmi feleslegesség, semmi öncélúság nincs bennük. Ez nagyjából hasonló gondolat, mint a Leonardónak tulajdonított híres idézet, amelyet viszont 1931-ben egy Clare Boothe Luce kezdett terjeszteni, és 2000-ben a Campari reklámszlogenként alkalmazott. "Nem elsődleges szempont a reklámszövegírók számára, hogy pontosak legyenek. Ők csak eladni akarnak" – kommentálta a dolgot a Quote Investigator nevű weboldal alapítója, Garson O'Toole.

Sinclair Lewis

Ha a fasizmus Amerikába jön, zászlóba lesz bugyolálva, és keresztet visz maga előtt

Sinclair Lewis

Sinclair Lewis (Fotó/Forrás: Library of Congress)

Igazán nagyszerű idézet, ha valaki Trump ellen akar beszélni, vagy a rasszizmusra és az idegengyűlöletre akarja felhívni a figyelmet. Csakhogy ez a mondat nem a regényírótól származik. A Gideon Planish című regényében olvashatunk hasonlót: "Bárcsak ne idéznék Lincolnt vagy a Bibliát ezek az emberek, ne tűznék ki a zászlót és ne tennék ki a keresztet..."

Széchenyi István

Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel

Széchényi Imre

Széchényi Imre

"... Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba."

Ezt a részletet annyiszor idézték az elmúlt években a sajtóban, hogy az UrbanLegends.hu szerzőjének igazán nehéz dolga volt, amikor utánajárt az eredetének. Kutatása közben kiderült, hogy van, aki Churchilltől ismeri a bölcsességet, illetve Joseph Marie de Maistre 19. századi francia filozófus háromszor is leírta az idézet első mondatát: "Toute nation a le gouvernement qu'elle mérite". De hogy került át a magyar nyelvbe a gondolat, és miért éppen Széchényinek tulajdonítva? Végül egy olvasói levél vezetett a válaszra: a nevezetes idézet Surányi Miklós 1936-os életrajzi regényéből származik. Surányi volt az, aki Széchenyi szájába adta a mára már szállóigévé vált mondatot.

Bónusz

Szeretnénk mi is útnak indítani valami hasonlóan téves idézetet, arra kérjük az olvasókat, hogy a lenti gondolatot terjesszék, ahol csak lehet: írják ki a Facebookra, helyezzék el publicisztikákban, könyvekben, mondják el a boltban a pénztárosnak, a szobafestőnek, a közparkban a szemétszedőnek, a fagylaltárusnak, graffitivel írják fel védett épületek falára, és legfőképpen őrizzék meg a szívükben, mert ugyebár mit is számít, hogy ki mondta, ha egyszer igaz:

Az a baj a kínai instant levessel, hogy fél óra múlva újra éhes leszek. 

(Assissi Szent Ferenc)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz interjú

Amikor a porond csodáját a gyerekek teremtik meg – oktatás a cirkuszművészet eszközeivel

A Fővárosi Nagycirkusz tíz éve szervez pedagógiai programokat iskolás gyerekek számára, foglalkozásaikon pedig élményszerűen fejlesztik a gyerekek képességeit, tudását. Sándor Andrással a cirkuszpedagógia jelentőségéről, eredményeiről és jövőjéről beszélgettünk.
Plusz hír

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.
Plusz hír

Nevettetés kicsiben és nagyban – augusztusban jön a VIDOR Fesztivál

Idén augusztus 22-től augusztus 30-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, amely ezúttal sem szűkölködik majd népszerű produkciókban, vidám pillanatokban.
Plusz ajánló

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Plusz ajánló

Kortárs zenei ősbemutatók és színházi különlegességek várnak az Óbudai Társaskör fesztiválján

Ötödik alkalommal rendezi meg a Társaskör az Óbudai Hang-mű-helyt. A szeptember 17-én induló, kéthetes programsorozatban egy színmű magyarországi bemutatója, hét kortárs zenei ősbemutató is helyet kap, és közel hatvan művész lép színpadra.