Plusz

Lép, ugrik, táncol, pezseg – él! Mozgás az Ördögkatlanban

Ördögkatlan Fesztivál
2019.08.03. 12:40
Ajánlom
Minden, ami mozgás: kortárs tánc, színház, cirkusz, karneváli hangulat!

A színházi és táncelőadások, táncházak, zenés vonulások, utcabálok és fergeteges mulatságok mellett a Katlanban 2019-ben egy flash mobbal is készültek a szervezők. A Szegfű-vonulás ihletője Pina Bausch táncos, a felhívás nyomán a táncmozdulatokat és a sétát a világ minden táján sok ezren követték már. Most a Katlan résztvevői is.

Hogy miért?

Íme az ördögkatlanos Szegfű-vonulás felhívása:

Találkozzunk, mert találkozni jó. Szóvalhogy jó emberek együtt… Végülis ez a Katlan. Ehhez hívjuk segítségül a 20. század egyik legnagyobb színházteremtőjét, Pina Bauscht vagyishát az ő híres táncát. Ehhez nem kell előképzettség, ehhez nem kell semmi, csak te magad, hogy jelen légy, részese légy. Sok-sok táncos segít nekünk, hogy megtanuljuk testünkkel „jelelni” az évszakokat, és így, egy közös katlantánccal körbekígyózzuk Nagyharsányt, összetalálkozunk, együtt táncolunk a focipályára és ott kiteljesedik ez az egész, ismerős és ismeretlen, ügyes és ügyetlen, kicsi és nagy, gyerek és felnőtt, helyi lakos és idegen, művész és nem művész… És mindannyian azt mondjuk: ősz-tél-tavasz-nyár. Élet.

 
A rendezvénysorozat részletes programja a fesztivál honlapján érhető el.
 
Fejléckép: Ördögkatlan Fesztivál (Fotó: Ördögkatlan Fesztivál)
Tíz éve már – Cseh Tamásra emlékezik az Ördögkatlan Fesztivál

Kapcsolódó

Tíz éve már – Cseh Tamásra emlékezik az Ördögkatlan Fesztivál

A 12. Ördögkatlan Fesztiválon Cseh Tamás kap egy apró szobát, és felbukkannak, muzsikálnak legjobb barátai is, Másik János és Bereményi Géza. A szervezők emlékeznek az énekes-dalszerzőre. Nézze meg a fesztiválon készült videót!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Plusz ajánló

A fiatalokra fókuszál a XX. Református Zenei Fesztivál

Rekordokkal jön az idén jubiláló Református Zenei Fesztivál: félszáz teljesen díjmentes programot kínál a május 30. és június 1. között zajló, háromnapos rendezvény, amelyre minden korábbinál több látogatót várnak a szervezők.
Plusz magazin

A jövő generációjának mentorai – beszélgetés a Mester-M Díj kitüntetettjeivel

Idén 15 Mester-M Díjat ítélt oda a MOL–Új Európa Alapítvány. A díjazottak 5-5 millió forintot kaptak elismerésként. Közülük három zenepedagógust és egy digitáliskultúra-oktatót kérdezett a Fidelio a mester-tanítvány kapcsolatról is.
Plusz interjú

Miklósa Erika a Mester-M Díj kapcsán: „Ők nemcsak a tanítványaik, hanem a társadalom példaképei is”

A MOL–Új Európa Alapítvány Mester-M Díja az egyik legrangosabb hazai szakmai kitüntetés. A kuratórium idén mintegy 300 pályázatból választotta ki azt a 15 szakembert, akik átvehették az 5 millió forinttal járó díjat. Miklósa Erika kuratóriumi elnököt kérdezte a Fidelio.
Plusz ajánló

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.