Liszt nyomdokait követve Rómában koránt sincs olyan könnyű dolga az embernek, mint Budapesten, ahol elegendő Watzatka Ágnes kitűnő kalauzát kezünkbe venni, és máris róhatjuk az utcákat. A legkézenfekvőbbnek Alan Walker háromkötetes életrajzának segítségül hívása tűnt, amelyben búvópatakszerűen tűnnek fel Liszt római tartózkodásaira vonatkozó információk. Ezek alapján barangoltam be néhány óra alatt Róma belvárosát fényképezőgéppel a kezemben, s kíséreltem meg felvázolni Liszt és az örök város kapcsolatát.
Liszt Marie d'Agoult oldalán érkezett először Rómába 1839-ben, nem sokkal harmadik gyermekük születése előtt. A híres Bernini-szökökúttól, a Fontana de Trevitől néhány háznyira, a Piazza Barberiniről nyíló via della Purizifazione 80-as szám alatt béreltek lakást. Itt hozta világra a grófné 1839. május 9-én Daniel fiukat, akit néhány nappal később a Pantheon közelében található San Luigi de'Francesi templomban kereszteltek meg. Nem sokkal ezt követően a pár egy dajka gondjaira bízta a gyermeket, és elhagyta Rómát.
Az örök városba több mint két évtizeddel később, immár Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegnével kötendő házassága ügyében érkezett vissza Liszt 1861 októberében. A hercegné ekkor már hosszabb ideje Rómában tartózkodott, hogy a pápa közeléből egyengesse válásának ügyét. Rómába érkezése másnapján Liszt a hercegnével a szintén nem túl távoli San Carlo al Corso templomba ment, hogy az október 22-ére, Liszt 50. születésnapjára kitűzött esküvő előkészületeit megtárgyalják a plébánossal, aki Carolyne gyóntatója is volt egyben. Tőle értesült a pár, hogy a Vatikán alig néhány órával az egybekelés kimondása előtt visszavonta az esküvő megtartására adott engedélyt. Carolyne ekkortól negyed évszázaddal később bekövetkezett haláláig a Via del Babuino 89. szám alatt lakott (a szomszédos hotelben szállt meg annak idején Wagner is), a Piazza di Spagna és a Piazza del Popolo között, Liszt pedig a hercegné lakásának közelében, a Via Sistina (akkoriban Via Felice) 113. szám alatti ház első emeletén vett szállást - alig néhány saroknyira attól a háztól, ahol huszonkét évvel korábban Daniel fia született.
A régóta vágyott házasság meghiúsulása ellenére Liszt jól érezte magát Rómában, amint arról Blandine lányának írott leveléből meggyőződhetünk: „Életem itt békésebb, harmonikusabb és rendezettebb, mint Németországban. Remélem hát, hogy ez munkámnak is javára válik, és biztosan jó célt érek." Reményei teljesülését mutatja az itt komponált zongoraművek sora: ekkor fejezte be két leghíresebb zongoraetűdjét. Ekkoriban ismerkedett meg Liszt a fiatal Giovanni Sgambatival, aki néhány sarokkal odébb, a Piazza di Spagnán lakott, és akiből a mester leghíresebb olasz tanítványa, a Santa Cecilia zeneakadémia későbbi igazgatója lett. „Ó Róma! Én hazám" - ezekkel a Byrontól kölcsönzött szavakkal lelkesedett új környezetéért. Igaz, ha hazát talált is, otthont nem, hiszen 1861 és 1886 között legalább öt lakhelye volt a városban.
1866-tól 1871-ig Liszt a Santa Francesca Romana kolostorban lakott. A templom és a rendház épülete a Forum Romanum és a Colosseum között található, Liszt ablakából pedig közvetlenül Titus diadalívére nyílt kilátás. A lakosztály korábban Piccolomini bíboros tulajdonában volt, ennek megfelelően főúri kényelem várta itt Lisztet, és látogatóinak sokaságát, akik között a század legjelentősebb norvég zeneszerzőjét, Edvard Grieget is ott találjuk. Mesterkurzusait a Chickering cégtől ajándékba kapott hangversenyzongoráján tartotta, melyet Liszt elköltözését követően Carolyne hercegné Augusz Antal báró szekszárdi birtokára szállítottak, ahonnan a pesti Zeneakadémiára került. „Liszt, aki mostanra már a város egyik idegenforgalmi látványossága lett, némelykor bizonyára úgy érezte megát, mint egy szobor, melyet megbámulnak az emberek, amint a Forumról a Colosseum felé tartanak" - írja életrajzában Alan Walker.
Ennek a nyugtalan életvitelnek vetett véget a Villa d'Este. A Rómától húsz kilométerre fekvő rezidenciára Gustav Hohenlohe kardinális meghívására látogatott először még 1867-ben Liszt. A 16. században a világ csodájának számító, később azonban lepusztult villát és kertjét a bíboros felújíttatta, és Liszt számára a valaha bencés kolostornak épült villa egyik emeleti részét rendezte be. A festői környezetben születtek a Zarándokévek ciklus III. kötetének darabjai, amelyekről a következőket írja egyik levelében: „Ezek a szomorú darabok nemigen fognak sikert aratni, s ez így van rendjén. [...] Őszintén szólva úgy érzem, borzasztóan hiányzik a tehetségem ahhoz képest, amit ki akarok fejezni, a hangok, melyeket leírok, szánalomra méltók. A Végtelen furcsa érzése személytelenné tesz és elhallgattat."
Liszt életének utolsó évtizedeiben három városban élt: Weimarban, Budapesten és Rómában, s ezt az időszakot „vie trifurqée"-nek (háromfelé szabdalt életnek") nevezte. Többnyire az őszi-téli hónapokat töltötte Itáliában, s részben azért, mert a Villa d'Estében nem volt fűtés, részben pedig mert a Rómában pezsgő társasági élethez számos szál kötötte, többször a belvárosban szállt meg. 1881-tól a Hotel Alibert-t részesítette előnyben, mely mindössze egy utcányira volt Carolyne hercegnő lakásától. Tanítványait - többek között Thomán Istvánt is - itt fogadta, és itt fejezte be olyan művek komponálását, mint a Karácsonyfa-ciklus, a második Mefisztó-keringő, a De profundis, valamint a kiadatlan Szent Kristóf ballada. Érdekesség, hogy a Hotel Alibert-ből ugyanabba a San Carlo al Corso templomba járt misére, ahol annak idején a hercegnével az esküvőjüket tervezték. A Hotel Alibert-be tért vissza tanítványai körében 1885-86 telén is. Ekkor vette elő régóta készülő oratóriumát, a Szent Szaniszlót, ezekben a hetekben került sor arra a találkozásra, amelynek során az impresszionista „vízzenék" későbbi mestere, az ifjú Debussy az idős Liszt előadásában hallhatta az Au bord d'une source-t. Liszt utolsó római tartózkodása volt ez.
Természetesen a fenti áttekintés korántsem teljes: mindenekelőtt hiányzik belőle Liszt 1861 és 1865 közötti lakhelye. A zeneszerző hosszabb-rövidebb ideig vendégeskedett Hohenlohe kardinális vatikáni rezidenciájában is, valamint lakott a Santa Cecilia Akadémiával szemközti Vicolo de' Grecin, ahová a Santa Francesca Romanából költözött (a kolostor államosítását követően). Liszt római koncertjeinek helyszínei is szinte mind ismertek, ám ezek végiglátogatására sem volt ezúttal időm. (Ami késik - remélem - nem múlik!)
De a sort folytathatnám Itália és Németország többi városán, Párizson, Londonon, s ha valaki Liszt életének minden helyszínét be akarná járni, vaskos könyvet tölthetne meg az útleírásokkal. A Liszt-túrázás persze felemelő és egyszersmind ízig-vérig izgalmas foglalatosság, lévén a helyszínek nagy része ma is változatlan formában fellelhető, ám kevés kivételtől eltekintve semmi nem emlékezteti a vándort arra, hogy éppen Liszt nyomdokain jár. Talán a következő kerek évforduló alkalmából meglátja valamelyik turisztikai szolgáltató a lehetőséget a Liszt-zarándoklatban (akár geocaching formájában, hogy haladjunk a korral). Ha mégsem, akkor csak egy lisztomániás emléktáblagyáros felbukkanásában reménykedhetünk...
hírlevél
