Plusz

LUX-döntős Fliegauf filmje

2012.11.13. 16:46
Ajánlom
Az Európai Parlament filmművészeti díjának nyertesét november 21-én hirdeti ki, a Csak a szél mellett egy portugál és egy olasz film került a legjobb három alkotás közé.

A Lux-díj az Európai Parlament filmművészeti díja, melyet 2007 óta évente ítélnek oda európai filmalkotásoknak. A filmeket egy nemzetközi zsűri választja ki olyan kritériumok alapján, hogy ezek milyen mértékben tükrözik az európai kulturális sokszínűséget, a közös európai értékeket, illetve mennyire járulnak hozzá az Európát leginkább érintő kérdések megválaszolásához. Minden film bepillantást nyújt az európaiak hétköznapi életébe, gondolkodásmódjukba, aggodalmaikba és identitásuk keresésébe.

Az Európai Parlament finanszírozza a nyertes film az EU 23 hivatalos nyelvén és a halláskárosultak számára történő feliratozását, valamint filmkópiák elkészítését, illetve a DVD-kiadást is. Az Európai Parlament idén először rendezi meg a LUX Filmnapokat, amelynek keretében 2012. október 18. és november 20. között minden tagállamban levetítik a három döntőbe jutott filmet. A döntőbe jutott alkotásokat (Fliegauf Bence Csak a szél, Miguel Gomes Tabu és Andrea Segre Io sono Li című filmjét november 19-én a Corvin moziban lehet megtekinteni. A nyertes filmet ezt követően 2012. november 21-én hirdetik ki az Európai Parlament plenáris ülésén.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Könyv

Dragomán György Máglya című regényét méltatja a New York Times

Elbűvölőnek nevezi a rangos amerikai napilap kritikusa Dragomán György regényét. Ottilie Mulzet fordításában angolul is megjelent a Máglya, és máris dicsérő recenziót kapott.
Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Klasszikus

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz mti

Beatles-mesterszakot hirdetett a Liverpooli Egyetem

A világon elsőként hirdetett mesterszakot a The Beatles együttes zenei hatásáról és örökségéről a Liverpooli Egyetem.
Plusz hír

Beépítés helyett erdősítés Buda természetvédelmi területén

A Mocsáros-dűlő a hetvenes években beépíthető terület lett, de végül nem lett panelpark. Budapest vezetése most honos növényeket ültet a természetvédelmi területen az élhető, zöld főváros programjának jegyében.
Plusz hír

Bowie dala szólt a marsi landolás közben, de nem Bowie énekelt

Több mint 470 millió kilométer megtétele után sikeresen landolt a Marson a NASA Perseverance marsjárója közép-európai idő szerint csütörtök este. Közben Yungblud feldolgozásában David Bowie Life on Mars című dala szólt.
Plusz hír

Óriási lila pulóver díszíti a bécsi Stephansdomot

A bécsi Stephansdom idén egy rendhagyó böjti lepellel, egy hatalmas, kötött lila pulóverrel készült a húsvétig tartó böjti időszakra. A kortárs képzőművészeti alkotást Erwin Wurm osztrák művész tervezte, akinek nem ez az egyetlen alkotása a székesegyházban.
Plusz ajánló

Szenvedélybetegek rehabilitációs otthonát támogatja a Quimby koncertfilmje

Február 27-én több mint 24 órán át elérhető a Quimby újonnan rögzített koncertfilmje, amelyben meghívott vendégművészek énekelnek. Kiss Tibi még nincs a zenekarral, segítségre van szüksége.