Plusz

Ma már történelem: 50 éve nyitott meg Woodstock

2019.08.15. 15:45
Ajánlom
Max Yasgur belement! Futótűzként terjedt a hippik között a hír, amikor kiderült, hogy helyszínre talált a legnagyobb rockfesztivál, amelyre ötven év elteltével is emlékezünk. A Woodstock név egy generációt jelöl, és egy olyan eseményt, amely sokak szerint megismételhetetlen.

 

GettyImages-96261378-103639.jpg

Egy lány és egy szakállas fiú Woodstockban (Fotó/Forrás: Ralph Ackerman/Getty Images Hungary)

Ritkán fordul elő, hogy egy helynévből időhatározó, korszakjelző kifejezés válik: a Woodstock előtt és után ma már nem mérföldeket vagy kilométereket, hanem éveket, évtizedeket jelent. Ráadásul a helynév érdemtelenül futott be ilyen fényes pályát, mert a zenei fesztivált nem a New York állambeli kisvárosban, hanem attól mintegy 70 kilométerre délnyugatra Bethel város közelében, egy Max Yasgur nevű farmer 240 hektáros birtokán rendezték meg.

Woodstock ugyanis nem vállalta a rendezvényt, az ezután megkeresett Walkill településen pedig nagy sietve rendeletet hoztak, hogy távol tartsák a jámbor polgároktól a baljósnak ígérkező rendezvényt. A háromnapos zenei ünnepet ezért a Bethel városa melletti farmon tartották meg, Yasgur 10 ezer dollárt (na meg számtalan fenyegető telefont) kapott.

Max Yasgur így utat talált egy tucatnyi dalszövegbe, Joni Mitchell Woodstock című dalában például Yasgur farmjából énekel, a Mountain nevű együttes pedig Yasgur's Farm címen írt dalt.

Az esős hétvégén harminckét előadó és zenekar lépett fel a szabad ég alatt, a látogatók száma a korabeli hírek ellenére nem érte el az 500 ezer főt, de feltehetően megközelítette a 400 ezret. A hatalmas tömeg megrémítette a hatóságokat, az eredetileg kivezényelt 800 rendőr mellé erősítést küldtek, sőt az állam kormányzója a Nemzeti Gárda 10 ezer fős alakulatát is ki akarta vezényelni, de erről sikerült lebeszélni. Nem is volt rá szükség, nem történt semmilyen botrány vagy rendzavarás, ami talán annak is köszönhető, hogy semmit sem tettek a kábítószerek terjesztése és használata ellen. A fesztivál békésen telt, a hatóságok mindössze két halálesetről számoltak be: az egyiket inzulin-túladagolás okozta, a másodikat egy traktor, amelyik keresztülgázolt egy mezőn heverésző emberen.

GettyImages-88778554-103609.jpg

A szeretet ünnepe: Woodstock, 1969 (Fotó/Forrás: Getty Images Hungary)

A rendezvény során két szülést is feljegyeztek.

„Woodstock” gondolata úgy vetődött fel, hogy négy fiatal producer busás hasznot szimatolt egy többnapos koncertsorozatban, amelynek nyereségéből egy stúdiót akartak építeni. A belépőért elővételben 18 dollárt kellett fizetni, a helyszínen viszont már 24-et, és a tervek szerint minden nap újabb jegyet kellett volna venni. A számítást – paradox módon – éppen a szokatlan siker hiúsította meg: a fogyasztói társadalom visszásságai ellen lázadó, a járt utat a járatlanért szívesen elhagyó „virágemberek” hatalmas tömegét képtelenek voltak a pénztáraknál kialakított kapukon beterelni, a kerítéseket letaposták.

A fizetősnek indult rendezvény így lényegében szabad koncertek sorozatává vált, csődbe juttatva a vállalkozókat, akik még tíz év múlva is az adósságokat fizették.

GettyImages-56659362-103637.jpg

David Brown basszusgitáros Santanával és bandájával játszik Woodstockban (Fotó/Forrás: Getty Images Hungary)

A szervezők elsőként a Creedence Clearwater Revival együttessel állapodtak meg, akik 10 ezer dollárért vállalták a fellépést, majd igent mondott többek között Janis Joplin, Joan Baez, Carlos Santana, Joe Cocker, a The Who, a Band, a Grateful Dead, a Ten Years After, a Crosby, Stills, Nash & Young, elfogadta a meghívást az indiai szitárművész Ravi Shankar is. Az utolsó fellépő Jimi Hendrix volt, aki új együttesével – Gypsy Sun and Rainbows – lépett színpadra, és több mint két órát játszott – utolsó fellépő lévén – már kisebb tömeg előtt. (A távolmaradók listája is tekintélyt parancsoló: Beatles, Bob Dylan, Cream, Doors, Jethro Tull, Led Zeppelin, Rolling Stones, vagy a Woodstock című szám szerzője, Joni Mitchell – a meghívott Jeff Beck Group pedig egy nappal a fesztivál előtt oszlott fel.)

GettyImages-56716454-103607.jpg

Woodstock, 1969 (Fotó/Forrás: Getty Images Hungary)

Már a korabeli híradások egyértelművé tették, hogy Woodstock határkő lett az időben. Egy pillanatra beteljesülni látszottak a hatvanas évek idealista reményei, hogy különböző társadalmi helyzetű, lelkialkatú emberek százezreinek együttlétét is harmóniában oldhatja fel a zene (és a drog). Max Yasgur, akinek földje a rendezvény színhelyéül szolgált, a második nap, Joe Cocker előtt lépett a mikrofonhoz, a béke és a szerelem győzelmét látta abban az esős-sáros hétvégében. Erről is maradt fenn felvétel.

Arról, hogy az ellenkultúra nemzedékének kiemelkedő eseménye a távolmaradók és az eljövendő nemzedékek emlékezetébe is beleivódjon, már kevesebb mint egy esztendő múltán, 1970 márciusától a mozikban vetített dokumentumfilm és a májusban megjelent triplalemez is gondoskodott. A figyelem azóta sem lankad, meg-megújuló hullámokban újabb és újabb könyvek, visszaemlékezések, hangfelvételek tartják élénken az érdeklődést. A kerek évfordulókon rendre újabb és újabb fesztiválokon próbálták megidézni Woodstock hangulatát, az 1994-es eseményen félmillióan, az 1999-esen 400 ezren gyűltek össze az eredeti közelében.

GettyImages-88778640-104040.jpg

Lány egy kis majommal a kamerába mosolyog. Woodstock, 1969. (Fotó/Forrás: Ralph Ackerman/Getty Images Hungary)

2017-ben a területet kulturális emlékhellyé nyilvánították, még ásatásokat is végeztek. 2019-ben az ötvenedik évfordulóra a Yasgur farmjának egy részén felépített Bethel Woods Múzeum kiállítást rendezett, hangszerek, ruhák, műalkotások és fotográfiák kaptak helyet a tárolókban. A fél évszázados évforduló alkalmából újabb fesztivált szerettek volna rendezni, de nem sikerült kiválasztani a helyszínt, az előadók sorra mondták vissza fellépésüket, visszaléptek a szponzorok is, így a terv kútba esett. Budapesten viszont Woodstock 50 elnevezéssel lesz jubileumi koncert a Budapest Parkban, amelyen színészek és zenészek egyaránt fellépnek.

Az MTI Sajtóadatbank portréja. Fejléckép: Ralph Ackerman/Getty Images Hungary.

70 éves a latin rock megteremtője, Carlos Santana

Kapcsolódó

70 éves a latin rock megteremtője, Carlos Santana

A legendás Woodstocki Fesztiválon is fellépett. Egyik magyarországi koncertjének ráadásszünetében tudta meg, hogy fia született. A mexikói gitárvirtuóz július 20-án lett hetvenéves.

75 éves lenne Janis Joplin, a blues fehér királylánya

75 éves lenne Janis Joplin, a blues fehér királylánya

"Élj gyorsan, szeress hevesen, halj meg fiatalon"- ez volt a jeligéje a január 19-én született Janis Joplinnak, aki alig huszonhét éves volt, amikor drogtúladagolásban meghalt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Színház

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

„A pedagógus nemcsak tanít, hanem nevel is” – Baráth Márta, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Baráth Mártát, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium magyar-történelem szakos oktatóját ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Ne beszéljünk a tanításról, hanem csináljuk” – Gruber László, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Gruber Lászlót, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és AMI földrajzszakos tanárát ismerhetik meg.
Plusz magazin

 „Amit a gyerekektől kapok vissza, az felfoghatatlan öröm” – Csizmadia Ildikó, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Csizmadia Ildikót, a Ferencvárosi Torna Club szakedzőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

A zeneipar különböző szereplői találkozhatnak a TreForte Zenei Expón

Második alkalommal rendezik meg a TreForte Zenei Expó és Amatőr Zenész Találkozót, amely május 21-én az ELTE BTK Trefort-kertjében és a Könyvtár Klubban várja az érdeklődőket.
Plusz magazin

„A diákok szárnyalják túl a pedagógust!” – Stárics Roland, a Mester-M díjazottja

A tevékenykedtető, élményalapú pedagógia híve, óráján vulkánt is modelleznek a diákokkal, akik lelkesen vesznek részt az iskolán kívüli foglalkozásokon is. Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Stárics Rolandot, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium földrajz-történelem szakos tanárát ismerhetik meg.