Plusz

Marco Polo nyomán Velencétől Pekingig akar gyalogolni egy 70 éves olasz nő

2019.10.27. 13:45
Ajánlom
Vienna Cammarota a tervek szerint 2020 áprilisában indul el a Selyemúton, amelyet két év alatt akar megtenni.

Az egykor a Nápolytól délre lévő Paestumban pénzügyi tisztviselőként dolgozó Cammarota egy tíz kilogrammos hátizsákkal fog útnak indulni, átkel Törökországon, Azerbajdzsánon, Türkmenisztánon, Üzbegisztánon és Kirgizisztánon. Indulása után egy évvel éri el Kínát, Pekingbe csak 2022-ben jut el. Az éjszakákat sátorban fogja tölteni, de mint mondja, reméli, hogy a helyi lakosok majd szállást adnak neki. Útmutatóul csak térképeket használ, GPS nem fog rendelkezésére állni.

"Utam célja, hogy embereket ismerjek meg közben. Remélem, találok olyanokat, akik támogatnak vándorlásom során" - mondta Cammarota. Kiemelte: a kihívással szeretne példaképül állni a nők elé. Üzenete az, hogy a nők koruktól függetlenül mindent képesek megvalósítani, amit elhatároznak.

A korombeli embereknek - különösképpen a nőknek - meg akarom mutatni, hogy az ember megvalósíthatja az álmait.

Pekingbe érkezésemkor 73 éves leszek, de biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog" - hangsúlyozta.

sono quasi vicina alla grande montagna: Everest

Posted by Vienna Cammarota Guida Gae on Friday, September 2, 2016

 

Cammarota egyben a lassú és úgynevezett szelíd turizmust akarja népszerűsíteni. Vándorlása alatt mellőzni akarja a műanyag használatát. A szelíd turizmus a helyi lakosság és a turizmusban résztvevők közötti kölcsönös megértést segíti elő, nem veszélyezteti a meglátogatott területek környezetét, kulturális sajátosságait és a lehetővé teszi a táj megkímélését.

A hosszú, országokon átívelő vándorutakhoz Cammarota már igen jól hozzászokott.

2017-ben több mint 3 hónapon át gyalogolt Goethe nyomain a csehországi Karlovy Varyból Szicíliáig, eközben áthaladt Tirolon is.

Útján Goethe 1786-os olaszországi utazásának vonalát követte. Töltött már egy hónapot Nepálban és Tibetben, emellett túrázott Izraelben, Patagóniában és Madagaszkáron is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Plusz ajánló

Életre kelnek a hagyományok a XV. kerületben

A magyar népviselet napját különleges programsorozattal ünnepli a XV. kerület. Április 25-én személyes történeteken át előadásokkal, tánccal, kézműves foglalkozással mutatják be Rákospalota és más tájegységek gazdag hagyományait.
Plusz ajánló

Varázsvárossá változik a XV. kerület a költészet napján

Április 11-én ünneplőbe öltözik a XV. kerületi Palota Park. A magyar költészet napján igazi „varázsváros” nyílik a téren – a Verspikniken délután egy és hat óra között verses kalandok várják az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Táncba kezd a tavasz az áprilisi Fidelióban

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. áprilisi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!