Plusz

Márta István: "Ünneppé varázsolni a hétköznapokat"

2012.12.11. 15:24
Ajánlom
Az idén elkészült Zsolnay Kulturális Negyed (ZSÖK) vezetőjét a kulturális komplexum eddigi eredményeiről és terveiről kérdeztük.

- Február elseje óta vezeti a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft-t, illetve az ezen belül működő Zsolnay Kulturális Negyedet. Hogyan tudná röviden bemutatni ezt az intézményegyüttest?

- A puszta számadatok arról szólnak, hogy a Zsolnay Kulturális Negyed az Európa Kulturális Fővárosa Pécs2010 projekt részeként épült fel 11 milliárd forintból, aminek 84,5 százalékát az Európai Unió finanszírozta. Cserébe tíz éven át garantálni kellett a magyar kormánynak és Pécs városának a szakszerű, magas színvonalú működtetését. Nem kis feladat, hiszen öt hektáros, zárt és nyitott területről van szó, ahol művészeti, oktatási a kreatív ipart megjelenítő tevékenység folyik. A Negyed park része, ahol egyébként egy kis sportpálya és három játszótér is található 9-től éjjel 1 óráig bárkinek, ingyenesen látogatható - ez utóbbit külön szeretném hangsúlyozni!

- A teljesség igénye nélkül: mi minden található a Zsolnay Kulturális Negyedben?

- Első helyen említem az unikális kiállításokat, amik nem is létezhetnének máshol, mint itt, hiszen a Zsolnay-örökséget jelenítik meg. Ezek a 600 darabos, világcsoda Gyugyi László Gyűjtemény, az 1100 darabos Rózsaszín Kiállítás és a Család- és Gyártörténeti Kiállítás. A múlt mellett azonban nagyon hangsúlyos szerepe van a Negyeden belül a kortárs művészetnek, amihez remek lehetőség az új, 1100 négyzetméteres Pécsi M21 Galéria. Tavasszal nyílt a Planetárium, ami folyamatos siker, hiszen 45 fős befogadóképessége ellenére már több mint 15 ezer látogatója volt. Fontos a Boltok utcája, ahol a kézművességekre alapulva helyi és környékbéli termékeket lehet vásárolni, és 2013 tavaszán nyílik meg a 800 négyzetméteres látvány-kesztyűmanufaktúra. Szintén kiemelt jelentőséggel bír, hogy olyan művészeti-oktatási tevékenységhez kapcsolódó bérlőink vannak, mint a Pécsi Tudományegyetem és a Bóbita Bábszínház.

- Nagyjából egy évad telt el a vezetése alatt. Mit sikerült megvalósítania?

- Olyan sorozatos attrakciókkal, látványosságokkal szerettünk volna előrukkolni, amik minőségi, kulturális-közösségi eseményekké tudnak válni, és vonzóak a pécsi és az ide látogató érdeklődőknek. Hadd áruljak el megint néhány számot: 2012-ben 1370 különböző esemény történt a Zsolnay Kulturális Negyedben, ami 241 ezer nézőt hozott, közülük durván 200 ezer volt a fizető. Mindenképp kiemelném az április végi I. Zsolnay Kulturális Fesztivált (a fesztiválról szóló beszámolóinkat erre a linkre kattintva érhetik el), ahol olyan fellépőink voltak, mint a budapesti Katona József Színház, Palya Bea, Lajkó Félix, az Amadinda ütőegyüttes, a Beregszászi Illyés Gyula Színház, a portugál Madredeus együttes, és ekkor alapítottuk meg a Zsolnay Színházat is, amely elsőre Tasnádi István egyik darabját mutatta be. Augusztus végén került sor az I. Szamárfül Fesztiválra, amivel a gyerekekre fókuszáltunk, és az idei évtől mi rendeztük a nagy hagyományú Örökség Fesztivált, valamint annak keretében a Pécsi Napokat és a XVI. Bordal Fesztivált.

- Mindez elég jó alapnak tűnik a jövőre nézve. Mik szerepelnek a tarsolyában a terveket tekintve?

- A fesztiválok természetesen folytatódnak, sőt, most a tél folyamán még bővülnek is eggyel. Februárban jön a Jégvirág Fesztivál: a kultúra mellett sok gasztronómiai meglepetéssel, és két hónapra egy műjégpályával is csalogatjuk a közönséget. Tavasszal nyílik a Világörökségi helyszíneket kiegészítő Középkori Egyetem, szintén a mi kezelésünkben, ez is egy nagy és szép feladat. És tervezzük Zsolnay-ösztöndíjak kiosztását is a képzőművészet, az irodalom és a zene területén.

Egy kicsit általánosságban szólva: mivel az idei év júniusától a pécsi közművelődés ellátása is a mi feladatkörünkbe tartozik, különösen fontosnak érzem, hogy egyrészt az úgy nevezett populáris és magas kultúra is helyet kapjon, megfelelő arányban. Mivel mi magunk is számítunk a fiatalokra, a jövő közönségére, az ő oktatásuk, közművelődéssel elérhető nevelésük is itt történjen, ráadásul, ha lehet, újszerűen, nem a megszokott sémák szerint. Erre megvan az infrastruktúránk, a termeink, úgyhogy lelkes és bizakodó vagyok e téren is.

- Hogyan őrizhető meg a Zsolnay Negyed népszerűsége a folyamatosan bizonytalan gazdasági tényezők függvényében?

- Az biztos, hogy az élet, a gyakorlati működés sok olyasmit felülírt, amit valaha az íróasztal mellett kitaláltak. Ez óhatatlanul együtt jár különféle változásokkal, akár a szervezeti struktúrát, akár a fő prioritásokat, erővonalakat tekintve. Nagyon fontos, hogy stabilizáljuk pénzügyi helyzetünket, ami roppant nehéz, hiszen az emberek vásárlóereje az ismert okok miatt egyre inkább csökken. De miután a minőségből nem akarunk engedni, meg kell találjuk azokat a hirdetési-marketing formákat, amivel becsábítjuk a közönséget a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Bízunk benne rendületlenül, hogy a sokszor nehéz hétköznapokat is ünneppé tudjuk varázsolni a kultúra segítségével!

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Klasszikus

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Színház

Schiller klasszikusával érkezik a Radnóti Színház új stream-előadása

Új online bemutatóra készül a Radnóti Színház, Friedrich Schiller örök érvényű Don Carlosát Sándor Júlia és Nagy Péter István átiratában ismerheti meg a közönség.
Jazz/World

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.
Jazz/World

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz Zöldhullám

Zöldebb lesz Joe Biden Amerikája, de a tettekre kell figyelni, nem a szavakra

Sosem hirdetett ennyire zöld programot amerikai elnök, de kérdés, hogy Joe Biden tényleg zöldre festi vagy csak zöldebb álcát ad az Egyesült Államoknak. Az biztos, hogy van honnan visszamászni: a Trump-kormányzat mindent megtett, hogy az elmúlt ötven év szerény klímaügyi vívmányainak keresztbe tegyen.
Plusz hír

Megvan a Budapesti Tavaszi Fesztivál időpontja

Április 9-18. között rendezi meg a főváros a 40 éves fesztivált, amelyet idén először egyedül, a kormányzat anyagi segítsége nélkül kénytelen megszervezni.
Plusz hír

Megújult az Art is Business honlapja

Második születésnapját ünnepli az Art is Business, az évfordulóra teljesen új megjelenést kapott a magazin honlapja, amelyen a jövőben rendszeresen olvashatunk híreket a forprofit szektor és a művészet világából.
Plusz mti

Beatles-mesterszakot hirdetett a Liverpooli Egyetem

A világon elsőként hirdetett mesterszakot a The Beatles együttes zenei hatásáról és örökségéről a Liverpooli Egyetem.
Plusz hír

Beépítés helyett erdősítés Buda természetvédelmi területén

A Mocsáros-dűlő a hetvenes években beépíthető terület lett, de végül nem lett panelpark. Budapest vezetése most honos növényeket ültet a természetvédelmi területen az élhető, zöld főváros programjának jegyében.