Plusz

Mától várja a látogatókat a Néprajzi Múzeum

2022.05.23. 09:45
Ajánlom
Átadták a Néprajzi Múzeum új épületét, a vasárnapi ünnepélyes megnyitó után május 23-án délutántól vehetik birtokba a látogatók a Liget Budapest projekt részeként megvalósult új komplexumot.

Baán László a megnyitón hangsúlyozta, a Liget Budapest projekt már léptékében is történelmi vállalás, nemcsak Magyarország elmúlt száz évében, de jelenleg egész Európában a legnagyobb komplex kulturális fejlesztés. A miniszteri biztos méltatta az épületet tervező Ferencz Marcel zsenialitását, egyben köszönetet mondott a múzeumot megnyitó Orbán Viktor miniszterelnök személyes támogatásáért. Köszönetét fejezte Kemecsi Lajos főigazgatónak és kollégáinak, hogy szakmai szempontból részt vettek az épület megvalósításában, valamint a beruházó Városliget Zrt. stábjának is, amely a Magyar Zene Háza és az Operaház Andrássy úti palotája után ismét  bizonyította: ma a legjobb kulturális beruházó cég Magyarországon.

Ha azonban megépülhet az Új Nemzeti Galéria is, miénk lesz és magyar lesz a legkomplexebb kulturális negyed az egész kontinensen

– hangsúlyozta Baán László.

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója kiemelte, hogy a 150 éves intézmény története során a gyűjtemény most kap először saját igényeire szabott otthont egy, „a hazai múzeumügyben példa nélküli sikerként megvalósult projekt” eredményeként. Felidézte, hogy már az 1880-as években szorgalmazták a gyűjtemény számára egy méltó és alkalmas épület megvalósítását, ám erre egészen 2022-ig kellett várni.

Neprajzi_InczeLaszlo6of20-162658.jpg

Az új Néprajzi Múzeum (Fotó/Forrás: Incze László / Néprajzi Múzeum)

Az 1872-ben megalapított intézmény

1892-ben vált ki a Nemzeti Múzeumból, és az elmúlt másfél évszázadban sokat vándorolt, évtizedekig például éppen a Városligetben volt látható, legutóbb pedig a Kossuth téri Igazságügyi Palota épületében működött.

A gyűjtemény 2021-ben költözött be a Liget Budapest projekt részeként a Szabolcs utcában megvalósított, szintén világszínvonalú Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba, hétfőn pedig megnyílik az intézmény kiállításainak, rendezvényeinek, ismeretátadási és tudományos tevékenységeinek korszerű helyszíneként az új főépület is – mondta el a főigazgató.

Százötven esztendős adósságot róttunk le ezáltal

– hangsúlyozta Kemecsi Lajos. Mint hozzátette, mára egyértelműen megállapítható, hogy a budapesti intézmény a régió néprajzi múzeumai között kivételes helyzetben van és végre az értékeihez méltó helyszínen működhet, mindez pedig Magyarország kormányának messzemenő támogatásával történt.

Fejléckép: A Néprajzi Múzeum épülete (fotó/forrás: Máthé Zoltán / MTI)

A Néprajzi Múzeum műtárgyainak mintáiból alkothatunk saját dizájnt ezzel az alkalmazással!

Kapcsolódó

A Néprajzi Múzeum műtárgyainak mintáiból alkothatunk saját dizájnt ezzel az alkalmazással!

A Múzeumok Világnapján bemutatott motívumalkotó applikációban ezer darab vektorizált díszítmény és motívum közül válogathatunk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.
Vizuál

Sosem látott filmfelvétel került elő az egykori Nemzeti Színház felrobbantásáról

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
Színház

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz hír

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz hír

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.
Plusz hír

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz interjú

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.