Meczner Vera: „Van olyan, akinek az a legfontosabb, hogy én mondjak helyette nemeket”

Művészek és menedzserek mellett a kulturális élet kulisszatitkai iránt érdeklődő nagyközönség számára is élvezetes olvasmány lehet Meczner Vera idén megjelent, Művészmenedzsment című könyve, amelyben a szerző sok évnyi szakmai és oktatói tapasztalatát rendszerezte. A kötet számos gyakorlati tanácsot is ad azoknak, akik újoncként kezdenek ezzel a területtel foglalkozni, a kommunikációtól kezdve a pénzügyeken át egészen a művész és a menedzser szerződésének tartalmáig. A legfontosabb erénye azonban talán az, amilyen részeltekbe menően, mégis strukturáltan ismerhetjük meg a művészmenedzsment működését, és hogy mi mindenre kell figyelnie annak, aki erre a pályára kíván lépni, vagy akár saját magát akarja menedzselni. De milyen út is vezetett el ennek a hiánypótló írásnak a megjelenéséig, és hogyan is néz ki a menedzser és az ügyfél együttműködése a gyakorlatban? – merült fel bennem a kérdés, így beszélgetésre hívtam a szerzőt.

Mennyire változott meg az utóbbi években a művészmenedzserek helyzete Magyarországon?

A rendszerváltás óta nyitottabb lett a piac, megjelentek a külföldi lehetőségek, főleg a klasszikus zene és a tánc területén. Enélkül a képviseletnek sem volt régebben jogosultsága. Ma nagyon sok művész választja a szabadúszást, akár kényszerből, akár saját döntésből, így természetesen nekik is nagyobb szükségük van menedzserre. Az azonban nem segíti az ügyet, hogy a szektorban nagyon jellemző a pénztelenség.

Te látod el a hazai művészek külföldi képviseletét is?

Nem lehetetlen, hogy a menedzser itthonról szervezze egy művész külföldi munkáit, de azt azért szeretném hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem egyszerű. Az jellemzőbb – főleg a klasszikus zenei színtéren – és sokkal jobban is működik, ha general managerként funkcionálunk, és az adott országokban mindig egy helyi ügynökség segíti a munkát. Ez persze megállapodás kérdése. Dolgoztam már olasz, osztrák, japán ügynökséggel is, és nagyszerű élmény volt. Az ilyen együttműködéseknek általában szigorú keret- és szabályrendszere van, úgyhogy abszolút elkerülhető a félreértés vagy a vita.

Hogyan változott a művészek hozzáállása? Látják már, hogy szükségük van a megfelelő önérvényesítésre?

A felismerés szintjén változott a helyzet, de a továbbiakhoz nagy szükség lenne a megfelelő edukációra. Kevesen értenek ösztönösen ehhez a területhez, ezért

Később látszik is a pályára lépő művészeken, mennyire elveszettek – és ez abszolút nem az ő hibájuk. Azt is érdemes megjegyezni, hogy egyre többen próbálják pótolni a hiányosságokat, amit abból is érzékelek, milyen sokan kérnek tőlem konzultációt.

Meczner Vera (Fotó/Forrás: Németh Kata)

Ha elkezdesz valakivel együtt dolgozni, mi az első dolog, amit tudatosítasz benne a közös munkával kapcsolatban?

Leginkább azt, hogy ezt a szekeret közösen húzzuk, és ahhoz, hogy célt érjünk, mindenkinek ugyanolyan energiát kell belefektetnie. Tudatosítom bennük, hogy ez egy szimmetrikus viszony, semmilyen irányban nincs alá-fölé rendeltség. Én sem szeretem, ha utasításokat küldenek nekem a művészek, cserébe nem fogom nekik azt mondani, hogy ezt a felkérést most el kell vállalni, és pont. Közösen hozunk döntéseket. Azt is el szoktam mondani, hogy az együttműködésünk olyan, mint egy befektetés, ami ráfordított pénzzel, idővel, gondolkodással jár, cserébe viszont remélhetőleg rengeteg eredménye lesz.

Hol húzzátok meg a határokat, hogy mi az, amibe beleszólhatsz, és mi az, amit a művész szeretne, ha teljesen az ő kompetenciája lenne?

Ez teljes mértékig egyénfüggő, nem lehet általános szabályt mondani. A személyiségen, a szakmai karrier állapotán is múlik, vagy akár a műfajon, és azon, hogy ő mint alkotó ember miben kér segítséget.

Van olyan, akinek az a legfontosabb, hogy én mondjak helyette nemeket, intézzem a kommunikációját, mert nem szeret e-maileket kezelni. A legtöbben elsősorban a stratégiai kérdéseket szeretik velem megbeszélni. Van, akinek annyira elviszi minden idejét, hogy próbál, játszik, hogy az is segítség számára, ha valaki kezeli a naptárát, és intézi az egyéb adminisztratív feladatokat. Tárgyalni mindenki helyett én szoktam, de van, akinél ez a legfontosabb: ne neki kelljen alkudoznia a saját gázsijáról.

Van olyan, amihez viszont ragaszkodsz, hogy beleszólhass?

Inkább azt szoktam kikötni, hogy mindenről tudnom kell. Máskülönben lehet, hogy rászervezek valamit az adott felkérésre. Azt kérem, hogy ha kapnak egy megkeresést, akkor válaszolják azt, hogy szakmailag érdekli őket, de a dátumtól a honoráriumig minden mást velem kell egyeztetni.

Mennyire fogadják el a művészek, hogy az önérvényesítéshez a szakmai készségeken kívül más tényezők is szükségesek?

Nem mondom, hogy feltétlenül elsőre megértik a fontosságát, mert ez egy folyamat. Van olyan ügyfelem, akivel elképesztő messziről indultunk, de most már ő is tesz javaslatokat. Sokan vannak, akik ellenállnak, nem értik, vagy nem szeretnének az eladhatóság kérdéseivel foglalkozni, amit megértek, de attól még ez a téma megkerülhetetlen.

Ezek szerint van olyan, hogy valakivel eleinte döcögősebb a munka.

Össze kell szokni, hónapok, de akár évek munkája, amíg olyan szintre eljut az együttműködésünk, hogy fél szavakból megértsük egymást. Ez egy intenzív és nehéz viszony, ahol gyakran erős személyiségek találkoznak. Idő, mire a művész részéről kialakul a bizalom, és rájön: minden fronton megbízhat bennem.

Lehet látni előre, hogy valakivel meg fogjátok-e találni a közös hangot?

Azt viszont azonnal érezni, ha megvan a kémia, és azonnal egymásra tudtok hangolódni. És természetesen ugyanúgy jelentkezhetnek a red flagek is. De az összecsiszolódás általában hosszú folyamat, még akkor is, ha idővel egyre több dolgot előre lehet látni.

Meczner Vera: Művészmenedzsment (Fotó/Forrás: Németh Kata)

Mi lehet kizáró ok valakinél, hogy elvállald a vele való munkát?

Ha emberileg nagyon más értékrendet vallunk, vagy nem találjuk meg a közös hangot. Az is ilyen, ha az általa képviselt művészet túlságosan távol esik az ízlésemtől. De előfordul, hogy szabad kapacitás hiánya miatt nem vállalok el valakit.

Mi szokott leginkább problémát okozni azoknál, akikkel már együtt dolgozol?

A kommunikáció. Azt kellene megérteniük, hogy akkor tudok helyettük kifelé kommunikálni, ha legalább velem egyeztetnek. Persze mindenki nagyon elfoglalt, nehezen veszik fel a telefont, de ebben hosszú távon el lehet fáradni, ami az együttműködés rovására megy.

Mennyire kell emberi támogatást nyújtani a művészeknek?

Nagyon sokszor szükséges. Különösen, ha feszített helyzetben vannak, szorítja őket egy premier vagy egy határidő. Olyankor nagyon sok terhet le kell venni a vállukról. Itt megint nagy szerepet játszik a két ember közti kémia, de idővel egyszerűen érzed, mire van szüksége a művésznek.

Mi volt a legextrémebb feladat, amit menedzserként el kellett végezned?

Kocsimosást, gyerekvigyázást, pedikűrre bejelentést és hasonlókat nem vállalok, pedig van olyan kollégám, aki megteszi. Sokszor előfordul, hogy egy váratlan helyzetet hirtelen orvosolni kell, ez, mondhatni, életvitelszerűen jön, velejárója a munkának. Például a könyvben is leírok egy esetet, amikor vasárnap este, kisvárosban, kezdés előtt egy órával fellépő cipőt kellett szerezni az ügyfelemnek. De

A könyvben is kitérsz arra, mi mindenről érdemes a megrendelővel egyeztetni. Velük mennyire problematikus a kommunikáció?

Ez is nagyon vegyes, néha a legmeglepőbb helyekkel egészen könnyű együttműködni. A kedvencem Japán volt, Rost Andrea kapcsán dolgoztam ottani megrendelőkkel. Minden úgy és akkor történt, ahogy megígérték, ha felmerült egy probléma, azonnal korrektül megoldották. Általában akkor szokott nehéz lenni a helyzet, ha a szervezői munkaköröket betöltő emberek nem tanulták a szakmát, csak belecsöppentek, és autodidakta módon magukra szedtek néhány készséget. Ez kevés a professzionális működéshez.

Meczner Vera a könyvbemutatón (Fotó/Forrás: Németh Kata)

Előny vagy hátrány, hogy kis ország vagyunk, és mindenki mindenkit ismer?

Pont ugyanannyira az.

Ezt adottságnak kell venni. Nem érdemes túl sok emberrel rosszban lenni, de ez nem újdonság talán, hiszen egy ilyen helyzet egyébként is elég mérgező légkört teremt. Nem ápolok mindenkivel szoros baráti viszonyt, de sokakkal vagyunk jó ismerősök. Személyiségfüggő is, hogy az ember ott zsizseg-e minden este valamilyen rendezvényen.

Ha valaki művészként vagy egy művészeti csoport tagjaként – akár a könyved hatására – úgy dönt, el akarja kezdeni magát vagy a csapatot menedzselni, mi a legtipikusabb buktató, amivel kezdőként szembesül?

Az árkalkuláció mindenkinek nagyon nehéz. A kezdők általában nem tudják megállapítani, hogy elfogadják-e, amit nekik ajánlanak, ha pedig őket kérdezik meg, milyen honoráriumot kérnek, nem tudnak mit válaszolni. De legalább tisztában vannak azzal, hogy ez probléma. Azt már jóval kevesebben tudatosítják magukban, mekkora súlya van a pálya elején meghozott döntéseknek. Például, hogy valamit elvállalnak-e vagy sem.

Említetted a hosszú távú stratégia megalkotását. Ez ma Magyarországon milyen léptékben lehetséges?

Bizonyos szinten nehéz, mert a financiális környezet nagyon kiszámíthatatlan, de olyan téren, hogy valaki milyen irányban szeretne továbbmenni – például szeretne nyitni a könnyedebb műfajok felé, vagy filmezni akar – lehet és kell is döntéseket hozni, és ki lehet jelölni a feléjük vezető utat. Például azt mondja valaki, hogy most még jó társulatban lenni, de öt év múlva szeretne szabadúszó lenni, vagy fordítva. Természetesen ezek a döntések sem függetlenek a környezettől, de nagyobb a szerepe bennük a saját felelősségnek. A klasszikus zenészeknél ilyen szakmai stratégiai kérdés, hogy mikor, milyen versenyeken indulnak el.

Nagyon sokféle művészeti ágból vannak ügyfeleid. Hogyan tudsz ennyi területen otthon lenni? Mennyire kell egyáltalán értened a művészet finom részleteihez?

Elég ritka, hogy valaki ennyiféle művészeti ággal foglalkozzon. Nyilván hátrány, hogy nem tudok egy-egy műfajban olyan mélységben elmerülni, mint azok a kollégák, akik egy adott területre specializálódnak, beleértve a tudás mellett a kapcsolati tőkét is. Cserébe viszont sok területen vagyok otthon, és

Elkezdem a reggelt egy szimfonikus zenekar igazgatójával való tárgyaláson, délután egy másik ügyfelemmel elmegyek egy tévéstúdióba, egy szórakoztató műsor felvételére, este pedig egy alternatív színház premierjén kötök ki. Segít, hogy főleg olyan emberekkel dolgozom, akiknek mind a szakmaiságában, mind az intelligenciájában megbízom, így közösen tudunk a szakmai kérdésekről egyeztetni. Ha pedig olyan apró részletről van szó, amihez már nem értek, tudom, kitől kell segítséget kérni.

Meczner Vera a könyvbemutatón (Fotó/Forrás: Németh Kata)

Amikor elkezdted írni a könyvet, hogyan rendszerezted a tudásodat?

Évek óta tanítok művészeket és leendő menedzsereket is, amikor az előadásaimat összeállítottam, lényegében már rendszereztem az anyagot. Egy menedzsernek amúgy is strukturáltan kell gondolkodnia, én is szeretem rendszerben látni a dolgokat. Persze azóta is eszembe jut olyan részterület, amit jó lett volna még beleírni a könyvbe, ilyen például a kiégés, a művészek túlterheltsége, ami most nagyon kurrens téma.

Milyen visszajelzéseket kaptál a könyvre?

Nagy iránta az érdeklődés, talán azért, mert érdekes lehet olyanok számára is, akik nem szakmabeliek, csak szeretnek színházba-koncertre járni. A megjelenés előtt a művészek és a menedzserek mellett tesztként több civillel is elolvastattam, és olyan is volt, aki teljesen más területen dolgozik, mégis nagyon tetszett neki. Egy színművészetis hallgató pedig, akit nem ismertem, azt mondta, milyen jó, hogy ő is megkapta a lehetőséget, sokat tanult belőle. Elég sok helyen jártam a könyvbemutató kapcsán, művészeti egyetemeken is. Mindenhol azt tapasztaltam, hogy a hallgatókat nagyon behúzta a téma, rájöttek, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozni kell. Intézményvezetők, a szakma nagyjai közül is felhívtak néhányan, ami nagyon jólesett. De olyan is előfordult, hogy a LinkedInen rámírt egy forprofit cég vezetője, hogy olvasta a könyvet, és nagyon tetszett neki. Egy fiatal operaénekes kiposztolta, hogy milyen sokat adott neki, ezért ajánlja minden kollégájának – ezek nagyon jóleső visszajelzések.

Idegen nyelven más a helyzet, ez látszik is a felhasznált bibliográfiából, de eléggé adaptáltam a tudnivalókat a magyar viszonyokra, vagy legalábbis a régióra.

Van benned világjobbító szándék ezzel a munkával kapcsolatban?

Van küldetéstudatom, szerencsés volna, ha pár év múlva egy tudatosabb, szakmailag és érzelmileg stabilabb kör létezne a művészet világában. Mindenkinek jobb lenne, ha kevesebb frusztráció és több magabiztosság jellemezné az egész szakmát, és ezáltal kellemesebb, kedvesebb módon érintkeznénk egymással. Azt gondolom, hogy a művészmenedzsment a világ legjobb szakmája, még ha sajnos nagyon kevesen is vagyunk, pedig több szakemberre lenne igény. Ez a szándék is vezetett a könyv megírása során, hátha többen kedvet kapnak, hogy ezen a területen folytassák a pályájukat.

Fejléckép: Meczner Vera (fotó: Németh Kata)