Plusz

Mefisztó az Operában

2011.01.27. 15:08
Ajánlom
A nagysikerű szeptemberi premier után februárban négy alkalommal újra látható lesz a Mefistofele a Magyar Állami Operaházban.

A lehetőség talán vissza nem térő, hisz a Kovalik Balázs által színpadra állított mű a jövő évadban lekerül a műsorrendről. Azonban operai hírek szerint elsősorban nem kultúrpolitikai, mint inkább a díszletek szerelési bonyolultsága végett. Arrigo Boito remekműve ugyanis Kovalik Balázs tolmácsolásában egy monumentális spirális szerkezet köré szerveződik a színpadon. Ennek szimbolikája a mű tartalmára nézve valóban beszédes, összeszerelése viszont igencsak időigényes. Különösen figyelembe véve az egymást követő előadásokra való átállásokat. A februári szereposztás egyébként igencsak ígéretes: Mefisztóként a kellően „diabolikus" hanggal bíró Palerdi Andrást hallhatjuk, míg Faustként egy kiváló fiatal tenor, az uruguay-i születésű Gaston Rivero lép az Operaház színpadára. 

A rendezés kapcsán egyébként el kell ismerni: ezt az operát csak maga „Mefisztó" rendezhette így meg. Már júniusban, a próbák kezdetén érezni lehetett, hogy Kovalik Balázsnak ez egy sikerdarabja lesz. Először is azért, mert illik hozzá. Személyiségéhez tökéletesen passzol. Voltak, akik tartottak attól, hogy a zenei emelkedettség a szokásos "kovalikos" látványbeli profanizálással nem lesz majd összhangban. A valóság azonban rácáfolt a pesszimista várakozásokra. Ugyanis a rendező által képviselt szellemiség, míg mondjuk a Fidelió kapcsán sokakban megbotránkozást váltott ki, a Mefistofele esetében inkább a döbbenet erejével hatott. Itt ugyanis a zene Boitónak köszönhetően hálás, és belefér minden "telhetetlenség". Sőt, bizonyos értelemben, ebben a darabban a látványbeli "túlzsúfolás" sem lett terhelő. A rendező gondolatai által sok mindent ki akar fejezni. Ezzel azonban gyakran túlságosan is gondolkodtatóvá teszi darabjait - egyesek szerint a színpad és a zene összhangzatának rovására. Kovaliknál megszokott, hogy elképzeléseinek csupasz és sokkoló testet ad a színpadon. A direkt hatni akarás a lebontást képviseli, ami azonban gyakran öncélúvá válik. Ez az a látens erőszakosság, ami Kovalikkal kapcsolatban - minden rendezői és művészi képessége ellenére - disszonanciát szül Operán kívül és belül egyaránt. És nem is egyszerűen a harsány és sterilizált bemutatási eszköztár.

Ennél a darabnál mondjuk e tulajdonság kifejezetten erény, hisz a nyárspolgári viselkedést ez az élénk és egyben steril formai nyelvezet nagyon jól bemutatja, s kihangsúlyozza.

A vér direkt és sokkoló megjelenítése első pillanatra hatásvadásznak tűnhet, ahogy a látványelemek jó része is. Azonban, valljuk be, Mefisztó világában mi nem hatásvadász? Mefisztó hatni akar az emberekre, hisz életerejét belőlük nyeri. Ez a rendezés a néző szempontjából inkább a káprázatnak ad teret és nem a botránynak. Itt a dolgok feje tetejére állításának helye van - sőt központi szerepe. Ahogy a forgásnak és fel-lemozgásoknak is.

Kovalik Balázsnál általában elmondható, hogy a leegyszerűsített képi eszközök ellenére a színpadi élet mindig rendkívül intenzív. Az élesen szétváló formák, érzések és színek harsánysága, kiabálása azonban azzal a veszéllyel jár, hogy a látvány versenyre kel a zenével. Nem minden operai mű viseli ezt el. A Mefisztofele viszont igen, sőt kifejezetten igényli ezt az élvhajhászó habzsolást.

A rendezés koncepciója végig a rendezői mögöttes tartalom tudatos és direkt láttatása. Egyedül a befejezés az, melyben megjelenik egy, a személyiségből fakadó tudattalan szándék. A Mefisztói csalárd világot kiszolgáló nyárspolgárok „forradalmát" szimbolizáló levetkező aktusban ugyanis ott marad valami, aminek egy valódi megszabadulásnál el kellene tűnni: a féltékeny személyiség. A látszat ellenére így nem lehet teljes a megszabadulás Mefisztótól. A mefisztói illúzió külső rétegei, mint a leglátványosabb műanyag esőkabát, valamint az alatta lévő köznapi ruhák lekerülnek ugyan az emberekről, de közben a nyárspolgárság legjellemzőbb kellékeibe (atlétatrikó, fecskenadrág, női háló pendelkébe) bújt esendő testek tömege kerül a fényárba. Majdhogynem önmaga paródiájába vezetve a darab befejezését. Ezen a ponton nem tudom eldönteni, hogy ez most tudatos fricska a mennyország illúziójának a rendező részéről, avagy nem. A fejjel lefelé belógatott angyal képe inkább az előbbit tételezi fel. Ez azonban mintha tényleg egy sajátos kovalikos "fityisz" lenne a végére. Azonban nemcsak Mefisztónak, hanem igazából a mennynek is.

Mefisztó, mint az emberi szenvedélyekkel, érzésekkel a ráción keresztül játszó lucifer az emberi öncélúságból, a mennyiségelvűségből, s a mindezt kondicionáló félelemből nyeri az erőt. Tehát mindabból, ami elzár a fény forrásától. Ebben az értelemben a lehangolóan naturalista atlétatrikók, alsónadrágok és hálóingekbe bújt testek kihangsúlyozása azt jelzi, hogy hiába a katarzis, azt zuhanás fogja követni. Vissza a partikuláris személyiségbe. És azon a DNS -t szimbolizáló bábeli tornyon, még nyomatékot is kap a bukás kódoltsága, determináltsága. Különösen a reflektorok külső megvilágítottságának fényében. A befejezés színpadi képéből a fénytestszerűség, az anyagiból való átlényegülés megjelenítése hiányzott. Az üdvözülés, mint a Mefisztói csalárdságtól való megszabadulás ugyanis elsősorban a fény kiáradásáról szól, semmint a test megvilágításáról; a test fénnyé válásáról, és nem az esendő testiség és személyiség kihangsúlyozásáról. A rendezői szándék szempontjából éppen ezért nem mindegy, hogy az emberi élet determináltságát szimbolizáló spirális állványból való fény felszabadulására, vagy annak és a rajta lévők megvilágítására kerül a hangsúly. Kovaliknál ez utóbbi történik. Méghozzá egy extatikus kitárulkozással, Mefisztó játékának, a körforgás bűvöletének fogságában.

Kovalik Balázs valóban luciferi, hisz mindent megmutat, amilyen a világ, majdnem tökéletesen, de végső soron nem a szentség felé vezet, hanem pusztán a rebellió élvezetébe.

A tömegember lázadása ugyanis nem igazi megszabadulás, hanem csak egy újabb rabság kezdete. Bár ők ezt még nem tudják, s hangulati emelkedettségükben el sem tudják képzelni. Holott a zuhanás már újra kódolva van. A zene felszabadító emelkedettsége ellenére a színpadi befejezés képében ott a visszahullás.

Kovaliknál nincs kilépés "az ember tragédiájából", a visszazuhanás kényszeréből.

Pusztán a tagadás világgá kiáltása egy mesteri építményről.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: „A művészeti intézményeknek általában Kelet-Európában az a legnagyobb bajuk, hogy művészemberek állnak az élén”

Hosszú interjúban nyilatkozott a ma hatvanéves Zoboki Gábor építészi munkájáról, zenei kötődéseiről, és azt is elárulta, miért gondolja, hogy egy építész ideális jelölt lenne a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára.
Zenés színház

Közeleg az Operaház Prokofjev-bemutatója, a Háború & béke

Január 28-án mutatja be a Magyar Állami Operaház Prokofjev monumentális operáját, a Háború & békét. A Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban készült előadást a katalán rendező, Calixto Bieito állította színre.
Zenés színház

„Minden színésznő álma egy igazi nadrágszerep” – interjú Lévai Enikővel a Mária főhadnagy bemutatója kapcsán

Lévai Enikő századik születésnapját ünneplő színháza centenáriumi gálaestjén lép színpadra február közepén, egy hónappal később pedig a Mária főhadnagy címszerepében mutatkozik be.
Vizuál

Túl a barátságon – kritika A sziget szellemeiről

Martin McDonagh új filmje a tisztességről szól. Arról, hogy bárhogy is viseljük a ránk mért sorsot, egymással szemben nem szabad kegyetlennek lennünk. A sziget szellemei joggal érdemelte ki a kilenc Oscar-jelölést.
Vizuál

Cate Blanchett, Steven Spielberg és Martin McDonagh is esélyes az Oscarra – Megvannak az idei jelöltek

A sziget szellemei, A Fabelman család, a Tár és a Minden, mindenhol, mindenkor is nagyot nyerhet a március 13-i Oscar-gálán. Az amerikai filmakadémia közzétette a rangos filmes elismerés jelöltjeit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz beszámoló

A vöröscsillag, amely rock’n’rollt köhög – a Magyar Zene Háza új, poptörténeti kiállításán jártunk

Január 22-én nyílt meg a Magyar Zene Háza első időszaki kiállítása „Nekünk írták a dalt!” címmel, ahol 1957-től egészen az első Sziget fesztiválig, 1993-ig járhatjuk végig a magyar pop-rock zene történeti állomásait.
Plusz lapszemle

Zoboki Gábor: „A művészeti intézményeknek általában Kelet-Európában az a legnagyobb bajuk, hogy művészemberek állnak az élén”

Hosszú interjúban nyilatkozott a ma hatvanéves Zoboki Gábor építészi munkájáról, zenei kötődéseiről, és azt is elárulta, miért gondolja, hogy egy építész ideális jelölt lenne a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára.
Plusz ajánló

Egy körkép négyszögesítése a februári Fidelióban

Állandó tartalmaink mellett mostantól rendszeresen megtalálja a Fidelio magazinban a szerkesztőség rövid recenzióit is. A februári számot keresse az ismert terjesztési pontokon!
Plusz hír

Elmarasztalta Litvániát az EJEB egy LMBTI témájú mesekönyv cenzúrázása miatt

Elítélte az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) hétfői határozatában Litvániát amiatt, hogy egy LMBTI témájú mesekönyvet cenzúrázott. A bírói testület úgy ítélte meg, hogy a szerző véleménynyilvánításhoz való joga ezzel sérelmet szenvedett.
Plusz ajánló

Hány perc alatt írta a szobafogságban Erkel Ferenc a Himnusz zenéjét? – Nyári Krisztiánnal és Bősze Ádámmal indul A nagy Himnusz sztori

Január 21-én az Óbudai Társaskörben debütál A nagy Himnusz sztori – Jó kedvvel, bőséggel, című műsor az Óbudai Társaskörben Nyáry Krisztiánnal és Bősze Ádámmal. A nyilvános bemutatót január 22-én tartják a veszprémi Pannon Egyetemen.