Plusz

Meghalt Bobby Womack soul énekes

2014.06.28. 12:20
Ajánlom
A világhírű amerikai énekes, dalszerző hetven évet élt. A hírt a Rolling Stone magazin közölte az előadó kiadója, az XL Recordings képviselőjére hivatkozva.

Az énekes halálának okát nem közölték, a magazin egyik munkatársa a BBC brit hírtelevíziónak viszont azt mondta, a zenész több betegséggel is küszködött. A TMZ.com celebportál a zenész nővérét idézve arról írt, hogy Womack álmában hunyt el.

Bobby Womack 1944. március 4-én született, édesapja és édesanyja is zenész volt. Gyerekként, az 1950-es években fivérei - Curtis, Harry, Cecil és Friendly Jr. - oldalán kezdte pályafutását, előbb a Curtis, majd a Womack Brothers nevű formációban. A testvéreket a SAR Records szerződtette 1960-ban. Több gospel lemezt is kiadtak, majd Valentinosra változtatták az együttes nevét, és "világiasabb", soul és popzenei hangzással értek el sikereket. 1964-ben egy hónappal azután, hogy a Valentinos megjelentette It's All Over Now című számát, a Rolling Stones előállt a dal saját változatával, amely első lett a brit slágerlistákon. Ugyanabban az évben a SAR Records összeomlott, a Valentinos pedig feloszlott.

Az ezt követő időkben Bobby Womack gitáron több albumon is közreműködött, többek közt olyan nagyságokat kísért, mint Aretha Franklin, akinek mérföldkövet jelentő Lady Soul című lemezén játszott, de dolgozott Janis Joplinnal is. Első önálló korongja, a Fly Me to the Moon 1968-ban jelent meg, ezt sikeres R&B lemezek sora követte, többek közt az Understanding és az Across 110th Street - mindkettő 1972-ben jelent meg - vagy a Facts of Life (1973) és a Lookin' for a Love Again (1974).

Karrierje bátyja, Harry 1974-ben bekövetkezett halála miatt megrekedt, s csak 1981-ben kapott újra lendületet az If You Thing You're Lonely Now című dal révén. Az 1980-as években kábítószer-függőségével kellett megküzdenie, és bár rehabilitációra ment, később egészségi problémák egész sora alakult ki nála. Cukorbeteg lett, tüdőgyulladást kapott, bél- és prosztatarákja lett, szívproblémái voltak, és tavaly az Alzheimer-kór korai jeleit is észlelték nála. Az egyelőre nem ismert, hogy ezek közül bármelyiknek is köze volt-e a halálához.

Miután 2012-ben felépült a rákból, több mint tíz év után kiadta első lemezét, a The Bravest Man in the Universe, amely bekerült a Rolling Stone magazin év legjobb 50 albuma közé. "Többet tudsz 65 évesen, mint 25 évesen. Sokkal jobban értem most a dalokat" - mondta akkoriban a lapnak. Halála idején Womack új albumon dolgozott, a The Best Is Yet to Come munkacímet viselő lemezen a hírek szerint közreműködött Stevie Wonder, Rod Stewart és Snoop Dogg.

A zenészt 2009-ben beiktatták a Rock and Roll hírességeinek csarnokába. "Olyan izgalmas ez számomra, mint amikor láthattam, hogy Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett" - mondta.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Plusz interjú

Legendás öltözékek – Öltözékek legendái – Regőczy Krisztina kűrruhája a Folk Fashion kiállításon

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Folk Fashion – Divat a folklór című kiállításán Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó matyómintás övvel díszített kűrruhája is megtekinthető.
Plusz hír

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz hír

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz hír

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.