Vekerdy Tamás (Fotó/Forrás: Libri)
Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán végezte 1954–1958 között, ezt követően a pszichológia szakot is elvégezte 1962–1967 között.
1958-tól 1960-ig házitanító volt, illetve a Nemzeti Színház statisztája. 1959–1969 között a Család és Iskola külső, majd belső munkatársa volt. 1969–1972 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológia tanára volt. 1972–1983 között a IX. és a III. kerület Nevelési Tanácsadó pszichológusa volt. 1983-tól az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, 1990–től tudományos tanácsadója, 1995-től 1998-ig szeniora volt. 1992–1998 között a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén docens. 1998-tól a Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ alternatív továbbképzési igazgatója.
A nyolcvanas években kezdte tanulmányozni a külföldi Waldorf-gyakorlatot.
1987–1991 között Solymáron a magyarországi Waldorf-óvoda és -iskola megszervezésében vett részt, majd a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője volt. 1990-től az iskolázás szabadsága Európai Fórumának közép-európai szóvivője, 1993–1997 között alelnöke volt. 1998-tól az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság elnöke volt. 1998-tól a Magyar Művelődési Társaság elnökségi tagja volt, 1991-től a budapesti magisztrátus tagja. 2018-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagja volt.
Szakmai cikkei, tanulmányai több folyóiratban is megjelentek, sorra adták ki a gyerekekkel, iskolákkal foglalkozó könyveit. Szépirodalmi művei közül sikert arattak a Borisz és Gleb, a Jelenetek Rákóczi életéből, a Családom történeteiből, a Zsidó könyv és a Széchenyi című munkái is. 2003-ban Vekerdy címmel interjúkötetben vallott családjáról, pályájáról, a művészettel kapcsolatos élményeiről.
Vekerdy Tamás élete során számos díjat nyert, 1985-ben Kiváló Munkáért díjjal jutalmazták, 2000-ben Budapestért díjat kapott, 2014-ben pedig Hazám-díjas lett.
Soha nem a tananyag a lényeg, ezért merő baromság az osztályozás.
Csiffáry Gabriella főlevéltáros asszony két évvel ezelőtt kiadott egy könyvet Magyarázom a bizonyítványom címmel, amiben nyomon követi 88 nagy magyar karrierjét, akik közül legalább 78 pocsék tanuló volt, el sem végezte az iskolát, aztán jelentős ember lett…” – nyilatkozta Vekerdy Tamás idén szeptemberben a wmn.hu-nak.
„A mai családok egyre neurotizálóbbak, hiszen a felnőttek egyre neurotikusabbak. Kérdeznünk kellene a gyermeküket gyógyíttató szülőket, hogy »És te, anya, apa, te jól érzed magad a bőrödben?«. Nem! Ez lenne az őszinte válasz. Ami óriási baj, mert a gyerekednek az a legfontosabb, hogy te érezd jól magad a bőrödben” – mondta el a 24.hu-nak a pszichológus. „A régi parasztember lényegi életet élt, tartott állatot, művelte a földjét, az eget kémlelve fürkészte az időjárást, szóval a kozmikus világban létezett.
A modern ember viszont kiszakítódott a kozmikus világból.
Holott például tavasszal megváltozik a vérünk összetétele, a nők ciklusa a Holdjárást követi, sorolhatnám, vagyis a szervezetünk még mindig bele van kötve a természet változásaiba, »kozmikusan« létezik. De a természet már nincs itt körülöttünk, már nem érünk hozzá tehéntőgyhöz, tyúk alól kivett tojáshoz, még földhöz se nagyon. Mindez csomó torzuláshoz vezet. Egyetlen tevékenység marad, ami a természethez köti az embert: a szex. Ami isteni dolog, teremtő erő, de nem elég.”
A Könyves Blognak adott interjúban a család kapcsán idén nyáron így beszélt: „Szeretjük azt gondolni, hogy »régen minden jobb volt«, annak idején bezzeg nem volt válás, milyen boldogok voltak őseink. A régi világban nagyrészt a külső kényszer, a falu, az egyház, az anyagi viszonyok tartották össze a családokat. Ez mára lényegében megszűnt. Mondhatnám, hogy hála istennek, mert sokan ugrottak a kútba vagy verték szét baltával a házastársuk fejét. József Attila írja Levegőt! című versében: »Az én vezérem bensőmből vezérel!« A belső kényszer egyelőre nem lépett a külső helyére.
Ez most egy sivatagi korszak, mint a szentek életében.
Már teljesen beolvadt Istenbe, az unio mystica lebegő állapotában van, majd egyszer csak nem érez semmit, hiába imádkozik. Ha a szent átvészeli ezt az időszakot, még nagyobb emelkedés következik be. Időről-időre az emberi kapcsolatokban is beköszöntenek ilyenek, csak ma valamiért nem vészeljük át a sivatagi időszakokat. Hoppá, már nem is szeretem annyira a házastársamat, inkább nézek valami mást.”
A 24.hu Ady-projektjében Az eltévedt lovas című verset mondta el 2018 novemberében:
(via hvg.hu, Wikipédia, MTI)
hírlevél
