Plusz

Meghirdették a Magyar Zene Háza első félévi programjait

2022.01.07. 16:40
Ajánlom
A legkülönbözőbb műfajokkal, hazai és külföldi előadókkal várja a közönséget a januárban megnyíló Magyar Zene Háza, amely a tervek szerint a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkinek kínál programokat.

Hármas pillérre épül a január 22-én megnyíló Magyar Zene Háza koncepciója: a kiállítás, az előadó-művészet és a zenepedagógia tartópillérei azonban egymást is erősítik – hangzott el a programbejelentő sajtótájékoztatón.

Ahogyan decemberi cikkünkben már megmutattuk, elkészült a Magyar Zene Háza épülete, mely mintha maga is a környező Városliget szerves része lenne, a napfény több száz fénykúton keresztül jut be a belső terekbe, az egybefüggő üvegfalakon kitekintve pedig úgy érzi az ember, mintha még mindig a parkban sétálna.

Fedezze fel velünk a Magyar Zene Házát!

Kapcsolódó

Fedezze fel velünk a Magyar Zene Házát!

Elkészült a Magyar Zene Háza épülete, a három funkcióra (zenepedagógia, interaktív kiállítás, előadóművészet) létrehozott intézmény január 22-én, a magyar kultúra napján nyitja meg kapuit a nagyközönségnek.

A Magyar Zene Háza egyik legfontosabb missziója, hogy minél több látogató számára hozza közelebb a zene világát úgy, hogy a területet ismerők mellett a szélesebb, zenére nyitott közönséget is megszólító helyet hozzon létre. Egy olyan intézmény született, amely segíti a tehetségek bemutatkozását, és egyaránt támogatja a hazai és nemzetközi zenei együttműködéseket.

A Magyar Zene Háza debütáló programkínálata ennek szellemiségében igen széles zenei spektrumot képvisel a klasszikus zenétől a tradicionális és globális zenéken, a jazzen át a popzenéig, az elektronikus zenéig – hazai és nemzetközi téren egyaránt.

Az összeállítása során cél volt az egyes műfajokon belül is megmutatni a legkülönbözőbb színtereket, a legismertebb előadók mellett azokat is, akiknek nem jut annyi a reflektorfényből. A programok jelentős része a kreatív, egyéni megoldásokra fókuszál. Szorgalmazzák az együttműködéseket, a kapcsolódási pontok keresését, az újító megoldásokat – kurátori programokkal, vidéki városok bemutatásával, koncertekhez kapcsolódó szabadegyetemekkel, műhelymunkával, mesterkurzusokkal, egyedi, a Zene Házára szabott eseményekkel.

Az intézmény január 23-tól látogatható a nagyközönség számára, napközben a Zeneakadémia ifjú növendékei töltik meg zenével a koncerttermet és a kisebb előadótermet, egészen január 27-ig. Az ezt követő nyitóhétvége három napja alatt az érdeklődők egyből ízelítőt kapnak az intézmény sokszínű megközelítéséből: január 28-án pénteken a Magyarországon és külföldön egyaránt méltán elismert Szent Efrém Férfikar és a moszkvai Doros Ensemble közös koncerttel nyitja meg a Magyar Zene Házát. Az esemény egyben az Orientale Lumen 2022-es (immár tizenegyedik) sorozatának nyitóhangversenye is lesz, és a keleti keresztény egyházzene világába kalauzolja a résztvevőket. Január 29-én szombaton délelőtt a Veronaki zenekar várja a kisgyerekes családokat, délután a TanBorEn Trió mutatja be ütőhangszeres műsorát, este pedig a nemrég új lemezzel jelentkező budapesti Deep Glaze zenekar koncertje várja az érdeklődőket. A nyitóhétvégét január 30-án a Klézsei Ünnepen moldvai csángó furulyadallamok zárják, Hodorog András és tanítványai előadásában.

Klasszikus zenei programok

A klasszikus zenei események sorában az első kiemelkedő program a Sorsok trióban lesz, amikor a magyar Dohnányi Ernő, a román George Enescu és a prágai Hans Krása műveiről lesz szó, sajátos megközelítésben. Kiváló muzsikusok (Kelemen Barnabás – hegedű, Kokas Katalin – brácsa, Rohmann Ditta – cselló) és egy avatott művészettörténész, Kolozsváry Marianna részvételével.

Márciusban Paweł Zalejski hegedűművész, Ariel Barnes csellóművész és Sztojánovits Andrea médiaművész lép színpadra a Nomadic Spirits koncerten. A három művész Arthur Honegger, Erwin Schulhoff és Kodály Zoltán egy-egy hegedűre és csellóra írt szerzeményén, illetve vizuális eszközökön keresztül arra hívja a közönséget, hogy ismerkedjen meg a saját benső nomád szellemével.

Húsvétkor a Concerto Armonico Budapest és két oboaművész, a dél-koreai Seung-Eun Lee és a svájci Emanuel Abbühl előadásában Vivaldi, Händel és Jean-Marie Leclair művei csendülnek fel.

Izgalmas estének ígérkezik Seleljo Erzsébet (szaxofon), Seleljo Irén (zongora) és Vlad Maistorovici (hegedű) Trio à la Brahms című, májusi koncertje: három nagyszabású mű, három magyarországi bemutató, három kivételesen sokoldalú művész közös műsorán.

Júniusban, a Debussy női szemmel: egy nimfa gondolatai című esten Győri Noémi fuvolaművész és Szabó T. Anna író, költő, a női sorssal összefonódó érzelmeket elevenítik meg zenei-irodalmi performanszukban.

Vilagszerte2021legjobbanvartujepuleteikozotttartjaszamonanemzetkoziszakma-160328.jpg

Magyar Zene Háza (Fotó/Forrás: Palkó György / Magyar Zene Háza)

Könnyűzenei programok

A könnyűzenei programok összeállításánál ugyancsak a sokszínűség, a változatosság, a műfajok és az előadók találkozása, együttes fellépése volt a legfőbb szempont, valamint az, hogy olyan nemzetközi művészek is teret kapjanak, akik eddig esetleg nem voltak túl ismertek a hazai közönség előtt.

A tavalyi esztendő egyik ünnepelt albumát a dalszerző-előadó John Grant adta ki, aki korábbi zenekarával már járt Budapesten, de szólóelőadóként először lép fel egy remek nagylemez, a Boy From Michigan turnéján, március 26-án. Az est első felében Misota Dániel dalszerző-előadó hallható új, The Floating Weeds nevű projektjével.

Először lesz hallható Magyarországon a soul, a jazz és a rock’n’roll instrumentális ötvözetét játszó Delvon Lamarr Organ Trio. A felvillanyozó hatású formáció Cold As Weiss című albumának turnéjával érkezik a Magyar Zene Házába, április 8-án.

Szintén első magyarországi fellépésére jön május 7-én Marina Satti. A krétai anyától és szudáni apától született énekesnő gyerekkorát a zene és a kulturálisan sokszínű háttér határozta meg. Satti tradicionális zenei elemekkel játszik, azokat építi be modern popzenéjébe.

A katalán újfolk-színtér kiemelkedő dalszerző-előadója, Sílvia Pérez Cruz is első alkalommal lép fel Magyarországon május 21-én, a Zene Házában. Pérez Cruz folyamatosan kalandozik az avantfolk világában: történetközpontú dalokkal és magával ragadó, figyelmet követelő előadással jelentkezve.

A Dalszerzők köre című programsorozat estjein négy dalszerző-előadó zenél, mesél a színpadon, a nézők pedig betekinthetnek a színfalak mögé: apróbb titkokat tudhatnak meg a művészekről, láthatják, hogyan lesz dallamtöredékből, szövegrészletből egész, mi lobbantja fel az ihlet szikráját. A sorozat első részének szereplői Balla Gergely, Barkóczi Noémi, Henri Gonzo és Jónás Vera lesznek.

Az iamyank Live Ensemble tavalyi, Sarah című műsorának kibővített változatával lép fel április 24-én.

Sena Dagadu, az Irie Maffia énekese, megannyi izgalmas projekt és remek szólólemez előadója egy teljesen új műsort hoz a Magyar Zene Házába: Worlasival a ghánai és a magyar kultúra metszéspontjait mutatja fel – egy emberi életút zenei kíséretével.

A különleges magyar előadók, produkciók sorából nem maradhat ki Áron András. A dalszerző, előadó a LAZARVS vagy a Trillion zenekarok mellett szólóprodukciójával is már több mint egy évtizede jelen van a zenei színtéren. Nagyzenekari formációját, a Black Circle Orchestrát viszont csak 2020 nyarán hívta életre. Az együttes első 2022-es koncertjét a Magyar Zene Házában adja, április 11-én.

A hazai fellépők sorát gyarapítja többek között a Kéknyúl, az Anima Sound System és Veni is.

Hatalmasuvegfalaivalosszeteveszthetetlenlatvanytnyujt-160328.jpg

Magyar Zene Háza (Fotó/Forrás: Palkó György / Magyar Zene Háza)

Globál- és tradicionális zenei programok

A Magyar Zene Házában olyan nemzetközi együttműködések is megvalósulnak, amelyekre korábban még nem volt példa. A globálzene világába invitál minket a tuvai Huun-Huur-Tu és a Kerekes Band közös koncertje március 18-án, amely során mindkét formáció zenél külön-külön, és lesz az estnek közös része is.

Kudsi Ergüner az egyik legősibb hangszer, a ney, azaz a hatlyukú török népi síp nagymestere. Triójával és koncertjével a szúfi zenét inspiráló három nagy szúfi költő előtt tiszteleg, de egyben sokrétű zenei utazást is kínál. Ergüner bő tíz évvel első magyarországi koncertje után tér vissza Budapestre.

A színpompás viseleteiről, díszítőművészetéről és virtuóz táncairól nevezetes Kalotaszeg kitüntetett helyet foglal el a magyar néprajzi tájak sorában. Február 27-én, a Magyar Zene Házában ez a különleges régió mutatkozik be egy egész estés gálaműsor keretében.

A Szólamok között című koncertsorozatban a korzikai Ensemble Tavagna és a Szent Efrém Férfikar közös estjén, március 27-én, korok és világok találkoznak, az előbbi együttes először lép fel Magyarországon.

Weöres Sándor Hamvas Bélának ajánlott, A teljesség felé című művében megfogalmazottak köré Gryllus Dániel komponált zenéket, dalokat 40 évvel ezelőtt. A többféle tradíció zenei világából merítő dallamok a 21. században kaptak új formát Gryllus Samu hangszerelésében – ez február elején hallható a Magyar Zene Házában.

Ahazatmaraterveialapjan2019-benEuropalegjobbkozepuletenekvalasztottakarangoslondoniInternationalPropertyAwardson-160307.jpg

Magyar Zene Háza (Fotó/Forrás: Palkó György / Magyar Zene Háza)

Elektronikus zenei kínálat

Az elektronikus zene műfajában valóságos időutazásnak ígérkezik Robert Henke fellépése, aki öt, egymáshoz kapcsolt, 1980-as gyártású Commodore számítógéppel, 40 évvel ezelőtti technikával állít elő kortárs produkciót. Az est első felében a filmzeneszerzőként is aktív Bartha Márk zenél.

A brit Sam Barker bő egy évtizede Berlin egyik emblematikus producere, dj-je és kiadóvezetője. Első budapesti live actje során a koncert minden hangja előre rögzített anyagok nélkül, a Magyar Zene Házában születik meg, március 25-én. Az est első felében Gryllus Ábris és Mákó Rozi zenél.

Kifejezetten a Magyar Zene Házába tervezett vizuális show-val érkezik április 29-én az olasz Lorenzo Senni, aki előtt a pécsi Fausto Mercier lép színpadra.

Mark Fell negyedszázada aktív, nagy hatású multidiszciplináris művész, életműve az elektronikus zenei stílusok és az experimentális műfajok struktúrájának, ideológiájának tanulmányozására épül. A Magyar Zene Házában megvalósuló projekttel a görög-francia Iannis Xenaxis építész-zeneszerzőnek – a Hangdóm egyik ihletőjének – munkássága előtt tisztelgő napon egy olyan művet mutat be, amely az idő és a zenei struktúrák viszonyának kérdésétől eljut az építészetig és a görög filozófiáig.

Jazzprogramok

A jazzkoncertek közül elsőként a japán zongorista, Makoto Ozone és a magyar vibrafon- és marimbajátékos, Szaniszló Richárd közös, május 1-i koncertjét kell kiemelni.

Először játszik Magyarországon a 2010-es évek poszt-bopos, nu jazzes, fúziós jazzszíntereinek egyik kiemelkedő szaxofonosa, Ben Wendel. Remek hangszeresekből álló allstars zenekarával legutóbbi, 2020-as High Heart című albumával érkezik.

Az új-zélandi Hayden Chisholm a Magyar Zene Házában megvalósuló többnapos mini residency-je igazi zenei csemege. Első fellépésén a Tabula Rasa-sorozat keretében kétnapos próbafolyamatok után Gyárfás Attilával és Hock Ernővel zenél. Majd másnap meditatív szólókoncertet ad, amit felhangéneklés-workshop előz meg.

Az úgynevezett kurátori hétvégék alkalmából egy-egy művész vállalja, hogy saját elgondolásai, ötletei alapján állítja össze az adott hétvége programját a Magyar Zene Házában. Az első ilyen hétvégén, március 19-20-án Harcsa Veronika a házigazda, aki nagyon sűrű és sokrétű műsort kínál.

Az Oláh Krisztián Quartet új, Crescendo című lemezének anyagát adja elő, Lukács Miklós cimbalomművész közreműködésével (aki májusban maga is egy hétvége kurátora lesz). Ezt követően a hazai jazz-színtérre 2018-ban berobbant Nagy Emma Quintet harmadik nagylemezét mutatja be.

Másnap a Varga Dániel által alapított és vezetett nyolcfős Budapest Modern Jazz Collective mutatkozik be. A hétvégét végül Harcsa Veronika zárja, aki előbb legújabb, Tandori-Sziveri versprojektének bemutatója mellett korábbi verses munkáiból szemezget, majd Gyémánt Bálint gitárossal lép színpadra, hogy felelevenítsék a tíz éve megjelentetett Lámpafény című lemez dalait.

Vilagszerteritkasagnakszamitegyolyankoncertteremmelynekuvegbolvannakafalai-160329.jpg

Magyar Zene Háza (Fotó/Forrás: Palkó György / Magyar Zene Háza)

Zenepedagógiai program

A Magyar Zene Háza azonban nemcsak koncertterem, hanem zenepedagógiai központ is. Az interaktív foglalkozásokon és zenepedagógiai előadásokon a közönség igazi közösséggé változik, és együtt alkot, tanul és ismerkedik a zene különböző területeivel. A programok célja a látogatók és a zene közötti kapcsolat elmélyítése.

Szombat délelőttönként a zeneszerető családoké lesz a főszerep. Havonta egyszer a Ramazuri-napokon interaktív zenés foglalkozások keretében kel életre az egész ház, a többi alkalommal pedig matinékoncertek várják a családosokat. A szabadegyetemi programokon olyan meghívott előadók segítenek a hallgatóságnak elmélyedni egy-egy témában, mint Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró vagy Tóth Árpád karnagy.

A workshopok során meghívott művészek várják a zenét testközelből kipróbálni vágyókat aktív zenei élményekkel.

A Masterclass-kurzusokon neves zenészektől lehet tanulni, míg az Artist Talk programokon a koncerttermekben fellépő művészekkel beszélgethetünk. Hétköznap délelőttönként pedig az iskolai csoportokat várják a zenetörténeti kiállításhoz kapcsolódó interaktív foglalkozások. A Magyar Zene Háza zenepedagógiai és előadó-művészeti projektjei össze is kapcsolódnak, számos fiatal, még tanulmányait folytató művész játszik majd az ifjú közönségnek.

Részletes program és jegyvásárlási lehetőség már elérhető a Magyar Zene Háza honlapján.

Fejléckép: Magyar Zene Háza (fotó/forrás: Palkó György / Magyar Zene Háza)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Vizuál

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Színház

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Klasszikus

Egy kézfogás múlt és jövő között

Snétberger Ferenc és Tehetség Programjának négy növendéke adott koncertet január 26-án a berlini Collegium Hungaricumban az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a holokauszt szinti és roma áldozataira emlékezve.
Vizuál

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Tompos Kátyára emlékeznek a Müpában

A március 1-jén tartott emlékesten a színházi és zenei élet számos jeles képviselője vesz részt. A koncert bevételét a Tompos Kátya Alapítvány fordítja jótékony célra.
Plusz hír

Élettörténet-pályázatot hirdettek fiataloknak

A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány élet.történet. pályázatot hirdetett 16–22 éves fiatalok számára a következő kérdések mentén: Ki vagy te? Hogyan élsz? Milyennek látod a világot? Milyen jövőt képzelsz el magadnak 10 év múlva?
Plusz ajánló

Zubreczki Dávid: „Budapest tele van különleges templomokkal”

Ismét kiadták a Templomséták Budapesten című könyvet. Zubreczki Dávid építészeti mesemondó nagysikerű kötetében 250 templom, zsinagóga, imaház, kápolna és szentély szerepel különleges városi sétajavaslatokkal. A mű megjelenéséhez kapcsolódóan február 13-tól május 21-ig nyolc budapesti templomban tart vetített előadást a szerző.
Plusz ajánló

10 kiváló programot ajánlunk a magyar kultúra napjára

Ingyenes múzeumlátogatás, koncert, néptánc, felolvasás, cirkusz és cimbalomest is lesz a magyar kultúra napján. Tíz eseményt választottunk ki, amire érdemes odafigyelni január 22-én.
Plusz ajánló

Ott vagyunk, ahol a kultúra – megjelent a februári Fidelio

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. februári száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!