Plusz

Megvan a Budapesti Tavaszi Fesztivál időpontja

2021.03.02. 11:45
Ajánlom
Április 9-18. között rendezi meg a főváros a 40 éves fesztivált, amelyet idén először egyedül, a kormányzat anyagi segítsége nélkül kénytelen megszervezni.

Idén ünnepelné 41. évfordulóját a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amely „a város egyik legrangosabb kulturális eseménye, amely minden évben a fővárosi önkormányzat és az állam közös munkájának gyümölcse” – mondta Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes kedden. Idén a járvány mellett újabb nehézséggel kell szembenézni, a kormány ugyanis kivonult a közös szervezésből – tette hozzá. – „A főváros azonban ragaszkodik hozzá, hogy ez a nagy hagyományokkal rendelkező kulturális esemény továbbra is meglegyen.”

Idén a főváros a Budapest Brand Zrt.-vel rendezi meg a BTF-et. „A kultúra, a művészet túl tudja élni az ország politikai vezetésének változásait, az elmúlt négy évtizedben egyetlen kormány sem merte megtenni, hogy Budapest vezető kulturális rendezvényét nem támogatja” – szögezte le Gy. Németh.

Gy. Németh elmondása szerint kormány jelenleg „elvesz a fővárostól”, az elvonások és a bevételek csökkenése a kilenc évvel ezelőtti szintre viszik a költségvetést.

Példát is hozott: 2021-ben 139 milliárd forint iparűzésiadó-bevétellel számolnak, ami 35 milliárddal kevesebb a tavalyinál, szolidaritási adó formájában pedig még további 35,4 milliárd forintot fizet be a főváros az államkasszába, ehhez jön a turisztikai ágazat leállása miatt bekövetkező forrásvesztés.

Faix Csaba, a Budapest Brand Zrt. ügyvezetője emlékeztetett rá, hogy a BTF világszínvonalú esemény volt, és találkozási pont volt a Magyarországról elvándorolt művészek és a közönség számára. „Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál nemcsak azért lesz különleges, mert online rendezzük meg, hanem azért is, mert ingyenesen elérhető mindenki számára.”

Az online forma miatt előtérbe kerülnek a vizuális tartalmak. Minden nap lesz egy highlight esemény, amely méltó módon merít a BTF több mint negyven éves tradíciójából, emellett mai, aktuális kísérőrendezvényekkel találkozhat a közönség. A BTF egyfajta virtuális retrospektív programot kínál az elmúlt évtizedekből, vegyítve ezeket a friss rendezvényekkel

A fesztiválra április 9-18. között kerül sor. A pontos programot későbbre ígérik.

Az Én Budapestem oldaláról kiderül, hogy a szervezők az elmúlt évek legjobb előadásaiból is válogatnak, amelyeket online követhet majd a nagyérdemű.

Február 19-én a Népszava írt róla, hogy a kormány nem finanszírozza tovább a BTF-et, és létrejön a Bartók Tavasz. A két felet ebben a cikkben szólaltattuk meg.

A főváros értéket lát a Budapesti Tavaszi Fesztiválban, és meg fogja menteni

Kapcsolódó

A főváros értéket lát a Budapesti Tavaszi Fesztiválban, és meg fogja menteni

Miután kiderült, a kormány nem segíti a fővárost a Budapesti Tavaszi Fesztivál finanszírozásában, megkérdeztük a feleket, mi lesz a fesztiválok sorsa: azoké, amelyek most bukkanóra hajtanak, és azoké, amelyek most alakulnak. Úgy tűnik, az elválás inkább békés.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Koncert koncertet követ szombaton az Újpalota Napján

Június 10-én Halász Judit, a Magyar Népmese Színház, Paulina és a Budapest Bár előadásait hallgathatja meg a közönség a XV. kerület rendezvényén.
Plusz hír

Kutrik Bence, Dobri Dániel és Balogh Máté is Artisjus-díjat kapott

Összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, illetve alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől.
Plusz ajánló

Jubileumi évadot hirdetett a 60 éves Gyulai Várszínház

A hatvanéves Gyulai Várszínház által kínált összművészeti programsorozat kiemelkedő eseményei a X. Színházi Olimpia nemzetközi előadásai, saját szervezésű színházi fesztiválok, saját színházi bemutatók, a Free Zenei Fesztivál és az Irodalmi Humorfesztivál.
Plusz ajánló

Világsztár hegedűs, Petőfi táncban és egy kiállítás Budapestről – Sokszínű hétvégét ígér a Margitszigeti Színház

Pénteken a közönség részt vehet egy varázslatos nyitókoncerten Daniel Lozakovich világsztár hegedűművész vendégszereplésével a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén, vasárnap pedig egy fergeteges táncjátékkal várnak mindenkit Petőfi életének legszebb pillanatairól.
Plusz hír

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.