Plusz

Megvan, kik kaptak Budapest díszpolgári címet

2016.06.17. 14:16
Ajánlom
A Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén Tarlós István az előző vezetés kritikája után végül az elismeréseket is kiosztotta. A 8 kitüntetett a kultúra, a sport és a tudomány területén alkotott maradandót.

Díszpolgári címet kapott Bogányi Gergely zongoraművész, Dózsa László színművész, rendező, Freund Tamás neurobiológus, agykutató, Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, Polgár Judit nemzetközi sakknagymester és Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatója.

Bogányi Gergely

Bogányi Gergely

Az elismerésben posztumusz részesült Szabó Miklós operaénekes és Török Bódog kézilabdaedző, volt szövetségi kapitány. A Szabó Miklósnak járó elismerést unokája, Szabó Erik, a Török Bódognak járót pedig felesége, Török Bódogné Molnár Edit vette át.

A szabadság napja, június 19-e alkalmából tartott ünnepi ülésen, a kitüntetések átadása előtt Tarlós István főpolgármester azt mondta: ma egyszerre ünnepeljük szabadságunkat, városunkat és annak legkiválóbb polgárait.

Tarlós ezt az ünnepélyes alkalmat sem hagyta ki, hogy az előző vezetést kritizálja. Kiemelte, a 2010-ben hivatalba lépett - az "elődeitől jelentősen eltérően gondolkodó" - városvezetésnek az volt az egyik legfőbb feladta, hogy helyreállítsa a rendet, két évtizednyi rendetlenség, "átláthatatlanság, szervezetlenség és pazarlás után".

Egy hangszer, aminek meg kellett születnie

Hosszú évek után ismét együtt léptek színpadra a Bogányi testvérek. A koncertet felvezető interjúsorozatunk záróakkordjaként Bogányi Gergellyel beszélgettünk.

A főpolgármester szerint az embereknek szükségük van valódi példaképekre, akiket lehet és érdemes követni, mert tevékenységükkel taníthatják, összetarthatják a közösséget.

Dózsa László a díjátadást követően mondott beszédében halott 1956-os bajtársaira emlékezett, és - mint mondta - velük osztja meg a kitüntetést, azokkal, "akik Budapestért áldozták drága életüket".

Az Országgyűlés 2001-ben nyilvánította június 19-ét az utolsó szovjet katona távozásának emlékére nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Koncert koncertet követ szombaton az Újpalota Napján

Június 10-én Halász Judit, a Magyar Népmese Színház, Paulina és a Budapest Bár előadásait hallgathatja meg a közönség a XV. kerület rendezvényén.
Plusz hír

Kutrik Bence, Dobri Dániel és Balogh Máté is Artisjus-díjat kapott

Összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, illetve alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől.
Plusz ajánló

Jubileumi évadot hirdetett a 60 éves Gyulai Várszínház

A hatvanéves Gyulai Várszínház által kínált összművészeti programsorozat kiemelkedő eseményei a X. Színházi Olimpia nemzetközi előadásai, saját szervezésű színházi fesztiválok, saját színházi bemutatók, a Free Zenei Fesztivál és az Irodalmi Humorfesztivál.
Plusz ajánló

Világsztár hegedűs, Petőfi táncban és egy kiállítás Budapestről – Sokszínű hétvégét ígér a Margitszigeti Színház

Pénteken a közönség részt vehet egy varázslatos nyitókoncerten Daniel Lozakovich világsztár hegedűművész vendégszereplésével a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén, vasárnap pedig egy fergeteges táncjátékkal várnak mindenkit Petőfi életének legszebb pillanatairól.
Plusz hír

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.