15 750 magyar aláírás gyűlt össze a “Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” európai petícióra, így Magyarország lett a hatodik EU-tagállam, amely teljesítette az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó feltételeket - adta hírül a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Karátson Gábor Kör és az Éghajlatvédelmi Szövetség, amely felhívásában a beporzóbarát környezeti tudatosság elmélyítését és méhészet megsegítését tűzte ki célul.
A civil szervezetek e mérföldkő elérését követően is folytatják kampányukat, hogy sikerüljön teljesíteni az uniós szinten megkövetelt egymillió aláírást. Az európai polgári kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió támogasson egy olyan mezőgazdasági modellt, amely lehetővé teszi a gazdák és a természet számára, hogy harmóniában éljenek. A kezdeményezés időszerűségét az adja, hogy napjainkban egyre több hír számol be a globális mértékű rovar pusztulásról, valamint a biológiai sokféleség drasztikus csökkenéséről, amelynek megállítása közös felelősségünk.
Ez a petíció azért született, mert az Európai Unióban sokan összefogtak azért, hogy a méhek megmaradjanak. Ezt úgy lehetne elérni, ha nem használnánk olyan vegyszereket, amelyek megölik a méheket. A mezőgazdaságot méhbaráttá kell tenni.
Ezért írtam alá én is a petíciót, és örülök hogy hozzájárulhattam a méhek megmentését célzó kampány sikeréhez – jelentette ki Weiner Sennyey Tibor költő, író, méhész, aki irodalmi esszét is publikált már a méhészet kultúrtörténetéről.
A méhes földje című esszéjében olvasható, hogy az őskorból több sziklarajz is bemutatja az emberiség igen korai méhészkedését: "ebből a legismertebb a spanyolországi, Valenciában található „Pókok barlangjában” fellelt méhes-rajz, ahol hosszú kötélen láthatunk egy „mézvadászt”. A rajz különlegessége, hogy, ha jól megfigyeljük, észre vehetjük, hogy a mézvadász kezében mintha füstölő lenne. Alighanem már nyolcezer-tízezer évvel ezelőtt is hasonló módon próbálták a méheket „lenyugtatni”. Ugyanilyen érdekes barlangrajzokat lelehetünk fel a kőkorszak idejéből a legkülönbözőbb helyekről, Zimbabwétől-Indiáig. A legérdekesebb „méhes” sziklarajzokat azonban a Szahara mélyén fedezhetjük fel, annak algériai részén, a mintegy ötszáz kilométer hosszan húzódó Taszilin-Ádzser labirintusszerű hegyvonulata rejti őket."
A petíció aláírásán túl mi magunk is sokat tehetünk a beporzókért.
Kertünket műveljük beporzóbarát módon: ritkábban nyírjuk a füvet, biztosítsunk több teret a vadvirágoknak, létesítsünk változatos, egész évben virágzó méhlegelőket, telepítsünk többféle fajból bokrokat, sövényeket, fákat. A magányosan élő méhek számára készítsünk méhbölcsőt, a közösségben élő méhek számára rovarszállót. A vásárlás során részesítsük előnyben az olyan élelmet, amelyet környezetkímélő, beporzóbarát módon termeltek – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.
Félúton járunk tehát a teljes siker felé a méhek védelmét célzó európai kampányban, a magyar célkitűzéseket teljesítése bár jelentős mérföldkőnek számít, de a kampány teljes sikeréhez még nagyon sok aláírás hiányzik európai szinten. A magyar támogatók gyűjtését is folytatjuk és várjuk a további csatlakozókat, hogy összegyűlhessen uniós szinten is a szükséges egymillió aláírás – tette hozzá Lajtmann Csaba, az Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke.
A petíció hivatalos célja, hogy az Európai Bizottság javasolja a tagországoknak és az Európai Parlamentnek a következőket:
- A szintetikus növényvédő szerek fokozatos kivonása az EU mezőgazdaságából, legkésőbb 2035-ig. A folyamatot a legmérgezőbbek betiltásával kell kezdeni: a cél e peszticidek használatának legalább 80%-os csökkentése 2030-ig.
- A biológiai sokféleség helyreállítása. Külön hangsúlyt fektetünk a mezőgazdasági területeken található természetes élőhelyek helyreállítására. A mezőgazdaság és a biológiai sokféleség nem zárják ki egymást, sőt egymást erősíteni képesek.
- A mezőgazdasági termelők támogatása a beporzóbarát gazdálkodásra való átállásban. Ennek az elkerülhetetlen átállásnak – a kisgazdaságokra alapuló, több lábon álló és fenntartható gazdálkodás előtérbe helyezése által – támogatnia kell a termelőket.
Az európai polgári kezdeményezést itt lehet aláírni: mtvsz.hu/mehek
Fejléckép: Fotó / Molnár Antal