Plusz

Mi a vásárhelyi hímzés titka? - Hódmezővásárhelyen kalandozik a Partitúra

A Partitúra október 19-i adása
2019.10.19. 09:45
Ajánlom
Partitúra kulturális időutazása ezúttal az Alföld egyik kulturális központjában, Hódmezővásárhelyen és környékén folytatódik. Miklósa Erika és Batta András Makóra, Mártélyba és Kakasszegre is benézett, az adás október 19-én 13.30-kor látható a Duna Televízióban.

Tudják, hogy milyen ügyben járt Radnóti Miklós a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templomban? És hogy milyen gyönyörű a vízparti Mártély és az újra fejlődésnek indult Kakasszék? Ez is kiderül a Partitúra stábjának aktuális kalandozása során, valamint az is, hasonlít-e az Emlékpont a Terror Házára, mi a titka a vásárhelyi hímzésnek, hogyan fújják a zeneiskola fúvósai, miből készül a helyi lepény, hol gyerekeskedett Kovács Gábor és végül de nem utolsó sorban: mekkora halat fogott Mártélyon Batta András. Tartsanak most is vele és Miklósa Erikával!

A Partitúra vállaltan szubjektív képet ad egy-egy régió, város kulturális életéről. A második évad új epizódjaiban a fókusz elsősorban a kisebb településekre és térségekre, a helyi szinten nagyot álmodókra és alkotókra irányul. 

MiklosaErika-170403.jpg

Miklósa Erika a hódmezővásárhelyi Borsika cukrászdában, a Partitúra forgatásán (Fotó/Forrás: Partitúra)

A Fidelio is a stábbal tart

Videóriportokkal, háttér interjúkkal kapcsolódunk be a felfedező körútba. Kiemelt médiapartnerként folyamatosan beszámolunk az egyes forgatásokról, werkvideóink képet adnak a kulisszák mögötti világról, a készülődésről és a stábtagok munkájáról is. Minden héten az aktuális részekhez kapcsolódó videóval jelentkezünk.

A Partitúra következő adása október 26-án, szombat délután 13.30-kor Zemplénbe és környékére kalauzol el a Duna Televízióban.

Az előző adások megnézhetők ide kattintva >>> 

 

Fejléckép: Miklósa Erika és Batta András a Partitúra forgatásán (Fotó: Gál Bereniké)

Bálint gazda: „Semmi sem tesz szabadabbá, mint a gazdálkodás”

Kapcsolódó

Bálint gazda: „Semmi sem tesz szabadabbá, mint a gazdálkodás”

Országjáró kulturális TV-sorozatunk, a Partitúra, Gyöngyösön járt, éppen ott, ahol az ország kertésze, Bálint gazda született – több, mint egy évszázaddal ezelőtt. Dr. Bálint György kertészmérnökkel beszélgettünk gyerekkori és ifjúkori emlékeiről, de elsősorban a gazdálkodásról.

Kis térségek nagyot álmodóival folytatódik a Partitúra kulturális országjárása

Kis térségek nagyot álmodóival folytatódik a Partitúra kulturális országjárása

Miklósa Erika operaénekesnő és Batta András zenetörténész műsorát október 5-étől, szombat délutánonként 13.25-kor vetíti a Duna televízió.

Partitúra

Partitúra – kulturális felfedezőút Magyarországon, nyitott szívvel, együtt. Ez a mottója a Virtuózok zsűrijéből is jól ismert páros, Miklósa Erika operaénekesnő és Batta András zenetörténész műsorának. A Partitúra alkotói Novák Péter rendezésében olyan országos túrára csábítják a nézőket, ahol a muzsika és más művészeti ágak, a hagyományok és az új teremtések, a mesterek és a fiatal tehetségek turistajelzését követhetik nyomon.

A népszerű tévéműsor legújabb szériája szeptember 12-től várja a nézőket a képernyő elé. Az új részek szombatonként 14.30-kor kezdődnek a Duna Televízióban.

Tartsanak velünk virtuális felfedezőtúránkon, amely során Magyarország meseszép tájain kutatunk közösségi élmények, közös értékek és kiemelkedő emberek után!

A korábbi részek itt érhetők el>>>

A műsorral kapcsolatos kommunikáció az NKA támogatásával valósulhatott meg.

Legolvasottabb

Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Jazz/World

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Soha nem látott fényképek Habsburg Ottóról egy újonnan megjelent kötetben

A különleges fotókönyvvel Habsburg Ottó születésének 111. évfordulóját ünnepli az egykori trónörökös, parlamenti képviselő szellemi és tárgyi hagyatékát gondozó Habsburg Ottó Alapítvány.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Plusz magazin

Mit keresett James Bond zsebében a Müpa egykori igazgatója?

A legnagyobb szakmai elismerésnél is többet érnek azok a történetek, amelyek túlélnek minket, és amelyek olykor-olykor akár több száz kilométert is beutaznak. A Müpa egykori igazgatójára, a november 25-én tizenegy éve elhunyt Kiss Imrére emlékezünk. 
Plusz ajánló

Összművészeti divatbemutatót tart a XV. kerületben a Romani Design

A világ első roma divatstúdiója a 27. Anno Művészeti Hónap keretei közt mutatja be egyedi tervezésű ruháit, ékszereit és kiegészítőit. A programot a Varga Helena Band élőzenével kíséri. 
Plusz ajánló

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Plusz ajánló

Készüljön a karácsonyra a Hagyományok Háza Ünnepváró forgatagával!

December 8. és 10. között kézműves vásárral, gyermek- és családi programokkal, meghitt koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal és egyéb programokkal vár mindenkit az idei Ünnepváró forgatag.