Plusz

Mi köze David Bowie-nak és Amy Winehouse-nak a swinghez?

2015.08.22. 11:46
Ajánlom
Ez is kiderül augusztus 28. és 30. között a New Orleans Swing fesztiválon a Müpa Fesztivál Színházában, ahol az énekesnők játsszák majd a főszerepet.

A fesztivál nyitónapján az elsősorban prózai- és musicalszínésznőként, valamint szinkronhangként ismert Náray Erika ad koncertet. Az előadó a Zeneakadémia jazztanszakán énekesnőként is diplomát szerzett, első lemeze 2006-ban Azt súgta a szél címmel jelent meg, amit öt évvel később a személyes hangvételű Női dolgok követte.

Mostani koncertje a Magyar hangja: Náray Erika címet kapta. Az elnevezéssel nemcsak a szinkronszerepek sorára kívántak utalni, hanem arra is, hogy az elhangzó világslágerek az énekesnő által írt magyar dalszöveggel szólalnak meg egy nyolctagú big band kíséretében.

A fiatalon néhány évvel ezelőtt elhunyt brit énekesnő, Amy Winehouse jazzelőadóként is kiváló volt. Bár életében mindössze két stúdióalbuma jelent meg, művészete számos énekesnőt megihletett. A Cotton Club Singers egykori tagja, Szűcs Gabi zenekarával augusztus 29-én Amy Winehouse legismertebb slágereit swing-átiratban szólaltatja meg a Müpában. A Kuzbelt Péter szaxofonossal közösen készített feldolgozások előadásának különleges csavart ad a vendégművész, Little G Weevil, az Amerikában élő magyar blues-énekes és gitáros.

A New Orleans Swing zárónapján a Bohém Ragtime Jazz Bandhez csatlakozik Catherine Russell amerikai énekesnő, aki korábban David Bowie, Cyndi Lauper és Paul Simon vokalistája volt. Catherine Russell azzal is kapcsolódik a New Orleans-i hagyományhoz, hogy édesapja, Luis Russell Louis Armstrong együttesének zenei vezetője volt, édesanyja pedig egy női zenekar, az International Sweethearts of Rhythm tagjaként lett ismert.

Catherine Russell pályáját vokalistaként kezdte, 2004 óta koncentrál a szólista munkákra. Egy tavalyi összesítés szerint a második legsikeresebb jazzénekesnő volt az online eladások adatai alapján. A Bohém Ragtime Jazz Banddel 2013-ban már játszott közösen, akkor még magyarul is énekelt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Klasszikus

Online elérhető a Fischer Ivánról és a BFZ-ről készült film

2014-ben egy stáb egy éven keresztül követte a Budapesti Fesztiválzenekart és karmesterüket bepillantást engedve munkájukba.
Tánc

Mi a hosszú élet titka? – Egy 100 éves balettmester válaszolt

Henry Danton korát meghazudtoló szellemi-fizikai állapotban van, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a mai napig balettot oktat, a tanulók pedig isszák a szavait, lesik a mozdulatait.
Klasszikus

Kurtág operája a negyedik a legjobb 21. századi művek listáján – a Guardian szerint

Habár úgy tűnt, soha nem készül el, végül Kurtág életművének eklatáns darabja lett A játszma vége – írja a Guardian. A tekintélyes brit lap összeszedte a 21. század legjobb kortárs klasszikus zenei alkotásait. Íme a lista.
Színház

„Molnár műveinek épségére figyelni fogunk a jogok lejárta után is”

Lukin Ágnes rendező, Molnár Ferenc dédunokája tette közzé saját álláspontját az általa csak „Delila-gate”-ként emlegetett esettel kapcsolatban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz portré

Aranyásó volt, majd Edison és Bell munkatársa lett Puskás Tivadar

Jó szervezőkészségű, kiváló műszaki-gazdasági szakember, nagy kísérletező volt, aki ismerte korának technikai lehetőségeit, és ki is használta őket. A telefonhírmondóval alkotott igazán újat, neve e találmánya révén vált Európa-szerte ismertté. 1844. szeptember 17-én született Puskás Tivadar. 
Plusz ajánló

Ha süt, ha esik – 5 éves az óbudai Esernyős

A közösségi tér programjai fél évtizede színesítik a III. kerület kulturális kínálatát. A jubileumra születésnapi héttel várják a közönséget, melyben helyet kap az Esernyős profilját meghatározó képzőművészet, irodalom, zene és film, valamint egy különleges épületfelfedező séta is.
Plusz hír

Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse

A billentyűs, énekes, dalszerző 65 éves korában, hétfőre virradóra halt meg. A Piramis szeptember 21-én a Várkert Bazárban ad koncertet, amelyen megemlékeznek Gallai Péterről.
Plusz ajánló

Upcycling - Bőrhulladék-hasznosító Maminvent workshop

A MAMINVENT megálmodója Kopócs Éva az újrahasznosított alapanyagokból készült design termékek úttörőjének számít hazánkban.
Plusz hír

A Fidelio is csatlakozott az Art is Business Díjhoz

A hazai nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, valamint mecénások elismerésére létrehozott díj annak érdekében jött létre, hogy megmutassa, kik azok, akik a kulturális intézményeket, projekteket és művészeket támogatják. A Fidelio egyedi módon kapcsolódik a kezdeményezéshez.