Zenét kezdetben a rohraui iskolában tanult, majd tehetsége kiütközvén, bátyja nyomdokait követve került a Szent István dóm kórusához (1745). Kezdetben mutáló bátyja helyettesítésére szerződtették, de hamarosan elsajátította az orgonálás és hegedűjáték alapjait is. Nemsokára a dóm helyettes orgonistája lett. Tanulmányainak legfontosabb forrása Fux „Gradus ad parnassum”-a lett, amit teljes egészében lemásolt. Kortársi vélemények szerint élesebb felfogóképessége révén gyorsabb előrehaladást mutatott tanulmányai terén, mint bátyja. Az iskolát elhagyva Magyarországon szolgált Varasdon, Belényesen, Temesvárott, majd 1757 és 1762 között Nagyváradon, mint zenemester. 1762-ben lett Salzburgban koncertmester és zeneigazgató a Sigismund Schrattenbach érsek szolgálatában. Ezt az állást töltötte be egészen haláláig. Megnősült és egyúttal két templom orgonistájaként is dolgozott. A Mozart családdal is itt került ismeretségbe. Egy alkalommal, mikor ágynak dőlt, Mozart helyettesítette, mint komponistát. Két duettet és egy szimfónia bevezetőjét írta meg Michael helyett, kit Leopold Mozart is igen nagy becsben tartott. Wolfgang ekkoriban Michael Haydn számos művét lemásolta. 1798-ben Bécsben látogatott, ahol bátyja, Eybler, Süssmayr és Hummel vendégszeretetét élvezte. Salzburg franciák által történő elfoglalásakor minden vagyonát elvesztette. Bátyja segítségével és császári család megrendeléseinek révén azonban szerencsésen átvészelte ezt a periódust. 1798-ban és 1801-ben is Kismartonba látogatott, ahol Eszterházy herceg szívélyes fogadtatásában részesült. A herceg felajánlotta neki a „kappelmeister”-i állást, ő azonban abban reménykedve, hogy salzburgi állását újra betöltheti, immár emelt fizetéssel, visszautasította. Két szék között a pad alá esett, amit igen nehezen viselt el. „Missa hispanica”-ja révén a Stockholmi Akadémia tagjává választották. A herceg egyházi zenei és operai megrendelései ellenére utolsó éveit anyagi gondok felhőzték.
Művészete
Michael Haydn a klasszicizmus egyik legjelentősebb egyházi zenésze. Bátyja mellett jelentősége háttérbe szorul, de egyházi és színpadi zene („Numi, deh, voi rendete”, „Piú non pavento”, „Sia pure gradita”, „Tu vedrai” - Andromeda e Perseo, „Der Bassgeiger zu Wörgl”) terén ez a megkülönböztetés méltánytalan. Az azonban kétségtelen, hogy nagyzenekari művek és kamaramuzsika terén termése minőségileg messze elmarad bátyjáétól. Noha bátyja úgy vélekedett, hogy Michael egyházi zenéje jobb, mint az övé, elsősorban erőteljesebb és kifejezőbb mivolta révén („Missa pro Defunctis”), hamar megkeseredett másodhegedűsi szerepe miatt. Nem csekély malíciával nyilatkozta fivéréről : „Ha olyan librettóket, és olyan támogatást kapnék, mint ő, semmivel nem maradnék el mögötte”. Leopold Mozart nehéz természete ellenére becsülte és fiát kissé ironikusan így intette: „Haydn úr az az ember, akinek képességeit kénytelen leszel elismerni”. Mozart szorgosan tanulmányozta is Michael műveit, amit számos kölcsönzése és Requiemjének Michael Haydn c-moll Requiemjével való döbbenetes hasonlósága el is árul. Michael Haydn mintegy 360 egyházi mű mellett papírra vetett számos oratóriumot, kantátát, 7 operát 30 szimfóniát (Symphony in d minor), továbbá szerenádokat, divertimentóket (Divertimento in G major), versenyműveket, indulókat, táncokat és kamaraműveket.
hírlevél
