Mozart Requiemje évszázadok óta megmozgatja az embereket, de a popzenei slágerlisták élén is ott díszelegnek azok a számok, amelyek a veszteségről és szomorúságról szólnak. A melankolikus zenék iránt érzett lelkesedésünk teljesen paradox, hiszen miért hallgatunk szomorú nótákat, ha éppen szeretnénk kilábalni a nehéz élethelyzetekből? A Frontiers in Psychologyban közzétett tanulmány szerint mindez az empátiára vezethető vissza. A téma kutatói 102 önkéntes bevonásával készítettek reprezentatív felmérést, melynek során egy instrumentális szomorú zenét, Michael Kamen Discovery of the Camp című művét hallgattatták velük, aminek rövid verziója Az elit alakulat című filmben is fölbukkant. A hallgatók többsége egyébként nem ismerte föl a dallamot, ami cél is volt a kutatók részéről, hiszen
szerették volna, ha nem befolyásolja a hallgatót semmilyen előzetes emlék. Az instrumentális zene pedig azért volt preferencia, mert a dalszöveg is erős emocionális hatással bír, amitől mentesíteni szerették volna a befogadót.
A résztvevőktől számos más előzetes információt is begyűjtöttek azzal kapcsolatban, hogy milyen a mentális, fizikai alapállapotuk, életminőségük. Emellett a zenei preferenciájukat, és az empátiaérzékre vonatkozó „interperszonális reaktivitási indexet” is felmérték. A zenehallgatás végén pedig megkérdezték tőlük, milyen érzést váltott ki belőlük az adott zene: megnyugtató vagy inkább idegesítő, zavaró volt-e. Azok, akik arról számoltak be, hogy megindította őket a hallgatott dallam, azt mondták, egyszerre tapasztaltak kellemes, feszült és szomorú érzést. A kutatók az eredményeket összevetve úgy találták,
azok, akiket megindított a zene, nagyobb empátiaérzékkel bírtak azoknál, mint azok, akiket hidegen hagyott a dallam.
A kutatók azt is megállapították, nemcsak az érzelmi rezonanciával, de az önkontrollal és az érzelmi távolságtartással is összefügg a melankolikus dallamok élvezete. Az empátia egyik speciális összetevője az „empátiás aggodalom”, ami a másik ember szomorúságának tudomásul vétele. Ennek a konkrét képességnek a foka jósolta meg a legpontosabban a szomorú zene iránti nyitottság mértékét.
A kutatók kitértek a téma fizikai, testi aspektusára is. Mint írják, mindannyian érezzük a sírás jótékony fizikai hatását, a megkönnyebbülést és megnyugvást. Ennek oka a sírás során felszabaduló kémiai vegyületek összetétele. Egy közelmúltbéli elmélet szerint még egy elképzelt szomorú esemény hatására is megindul a testben az endokrintermelés, melynek funkciója a mentális fájdalomcsillapítás. Az endokrint oxytocin és prolactin hajtja, amelyek a kellemes érzések előidézésért felelősek. Ez a hormonkeverék tehát egésze pozitív hatású, főleg, ha kivesszük a képletből a kiváltó okot, a szomorú eseményt.
Ezt tudja tehát a szomorú zene: úgy váltja ki az „örömkoktél termelést”, hogy nem kell ténylegesen átélnünk a szomorú eseményt.
Ezt a drogot használja a zeneterápia a mentális betegségek gyógyítására, amiről már oly sokat írtunk.
(forrás: greatergood.berkeley.edu)
hírlevél
