Hogyan fogadta a közönség az első kötetet?

A blogSzolnoki mesék (1.) köteteit annyira elkapkodták a szolnokiak, hogy az engem is meglepett, már nekem is csak egyetlen, a felolvasásokhoz összefirkált példányom maradt. Volt olyan egykori szolnoki, akinek Pestre küldtem a könyvből, meg olyan is, aki a családja minden tagjának ezt vette 2016 karácsonyára. A legjobb azonban az volt, hogy néhány abban megírt történet külön életre kelt.

A második kötetnek miért kapta Az eltűnt városháza címet?

Az első kötetnek is a könyv első novellája lett a címe, ezt a hagyományt nem akartam megtörni. Azért ez a novella lett az első, mert a város egy jellegzetes épületéről szól, és ugyanúgy egy fikciós, kitalált történetet mesél el, mint a többi is. Tehát egy kicsit eszenciája vagy bevezetője a többinek, talán mindenki megérti, hogy ezek mind kitalált történetek, amiknek azért van közük Szolnokhoz.

Ahogy ön is ezer szállal kötődik most már a városhoz. 

Szolnokon jártam középiskolába, aztán elkerültem Szegedre, majd onnan Pestre, és a szintén szolnoki párommal sokáig laktunk Fóton. Aztán 2009-ben úgy döntöttünk, hogy egy nagyobb, élhetőbb városban szeretnénk lakni, és mivel a szüleink Szolnokon éltek, hazaköltöztünk. Az első szolnoki újságomat 1991-ben indítottam Szolnoki Fiatal címmel. Bárhol éltem vagy laktam később, mindenütt volt saját „sajtótermékem”. Így amikor 2009-ben hazaköltöztünk Szolnokra, akkor kezdtem el tervezni a blogSzolnokot, ami 2010 márciusában indult el. Tulajdonképpen azért, mert azt gondolom,

Illetve most már tudom, az is fontos, hogy legyen egy felület, ahol a megszerzett tudást el lehet mesélni.

Bajnai Zsolt (Fotó/Forrás: Sinco)

A történetek többségét az utolsó pontot követően is tovább olvasnánk. Várható, hogy bármelyik novella esetleg kisregénnyé, regénnyé formálódik?

Hát ezt nem tudom, de olyan történet van a könyvben, aminek már megírtam a folytatását, merthogy a Fodor Dani szállodája valahogy úgy ért véget, hogy a beszélgetők majd találkoznak később. Az új novellában, ami még csak a blogon olvasható szellemként vissza is térnek, és mesélnek a város elmúlt 120 évéről. Az első kötetben volt olyan novella, amiről szó volt, hogy rövidebb tévéfilm készül belőle, de ez aztán lekerült a napirendről.

Volt írói példaképe, amikor először szépirodalomra adta a fejét, vagy akár akkor, amikor kötetté rendezte a novelláit?

Nem merném hozzá mérni magam, de Kosztolányit, mint újságírót, írót és polgárt valahol tisztelem, felnézek rá, vagy nem tudom, mi a jó szó. Ugyanakkor azt hiszem, nagyon sok kortárs magyar írót olvasok, meg már nem kortárs, de a háború utáni időkről írókat is. De konkrét példaképem nincs.

Szolnokon él, Pesten dolgozik, miközben a Tisza-parti város programjain is rendszeresen megfordul. Mikor van egyáltalán ideje elmélyedni egy-egy történetben?

Hát akkor ismét Kosztolányi: ő valahol azt mondta, hogy

Ebben nagyon hiszek. Ha valami foglalkoztat, akkor képes vagyok sokáig gondolkodni rajta, mindenfelé jegyzeteket csinálni és elveszteni. Igazából már csak akkor szoktam leülni írni, ha nagyjából megvan a történet, vagy legalább az eleje. Ezek a novellák ugye rövid történetek, ezekhez azért nem kell olyan sok idő, ha valóban fejben készen van. Meg azt is szoktam mondani, hogy nekem a blogSzolnok a hobbim, de talán pontosabb, ha azt is bevallom, hogy grafomán vagyok és a legjobban a betűhegesztés kapcsol ki.

blogSzolnoki mesék (1.) - borító (Fotó/Forrás: Hangfoglaló)

Nehéz érzékeltetni a sokszínűséget, amit ez a kötet takar, úgyhogy néhány villámkérdéssel adunk ebbe bepillantást. Hogy tűnhet el egy városháza?

Az a baj, hogy nagyon sok régi ház – nemcsak Szolnokon, szerte az országban – érthetetlen módon, a nemtörődömség, a kétes gazdasági érdekek, az emberi butaság miatt megsemmisül. Miközben mindenki csodálkozik, hogy ez hogy lehet, meg mindenki a maga területén próbálja menteni, ami menthető. És mégis. Tényleg úgy tűnik, hogy ha úgy állnak a csillagok, akkor a legjobb szándék ellenére tűnnek el régi házak, kicsit úgy, mintha a véletlenek összejátszanának. A kötetnek is címet adó novella egy kicsit ebből a „fájdalomból” is született, mert néha olyan képtelenségnek tűnik egy-egy szép régi ház megsemmisülése, hogy úgy érzem, ez akár egy városházával is megtörténhetne.

Az egykori szolnoki Bábaképző lépcsőjén tényleg állt egy újszülöttjét szoptató női szobor?

Persze, Lux Elek Anyaság című szobrát 1926-ban állították fel az épületben. Az a történet bennem ebből a szoborból indult el.

Miként pattant ki a fejéből éppen Szabó Magda Abigéljének egy a regényben nem olvasható mellékszála?

Be kell vallanom, hogy imádom az Abigél filmváltozatát, karácsony környékén biztos, hogy egyszer végignézem a sorozatot, de ha fáradt vagyok, akkor évközben is minimum egyszer megnézem. Tudom, hogy hol áll Pesten Abigél szobra, Vácon ismerem a forgatási helyszíneket, a beállítások helyét. Annyira szeretem a filmet, hogy soha se mertem elolvasni a könyvet, mert féltem, hogy csalódok. Aztán a legutóbbi karácsonykor rávettem magam, és akkor szembesültem vele, hogy szó szerint benne van, hogy azt a bizonyos hamutartót Szolnokon veszik. A regényben ezt Abigél le is írja Ginának. Hát majdnem kiugrottam a bőrömből.

Főleg, hogy már egy ideje akartam olyan novellát írni, amiben valakik kvázi sétálnak a városban egy régi időpontban. Ez remek alkalom volt erre. A házak, a cukrászda, és az ékszerész, meg Szolnok minden leírása valós a negyvenes évek elejéről.

Kádár János miért utálta Szolnokot?

Történelmi tény, hogy 1956 után Kádár csupán egyszer jött el Szolnokra, és akkor sem nagyon beszélt arról, hogy „elvileg” Szolnokon alakult meg a Munkás-Paraszt kormány, meg innen hangzott el a híres beszéde (ma már tudjuk, hogy ez mind hazugság volt). Szóval tényként kezeljük Szolnokon, hogy utálta a várost, mert rossz emlékek fűzték hozzá. Hát én meg írtam egy másik magyarázatot, ami szerintem szórakoztatóbb, és egy kicsit bemutatja a Kádár-kort is. Az a vicces, hogy a megjelenése után voltak, akik komolyan vették, és elkezdtek írogatni, hogy miért nem történhetett úgy, ahogy le van írva.

Takács Erzsébet írása.

Fejléckép: Kádár János 1960-ban (forrás: Fortepan)