Plusz

Miklósa Erika is megköszönte az orvosok és ápolók munkáját

2020.03.19. 16:40
Ajánlom
A túlterheltség és a nem megfelelően elérhető védőfelszerelések miatt az egészségügyi dolgozók hatalmas veszélynek vannak kitéve a járvány idején.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara ismert személyiségeket keresett meg, hogy felhívják a figyelmet az orvosok és ápolók, valamint minden egészségügyben dolgozó munkájára a járvány idején.

Miklósa Erika bejelentkezését az alább tekinthetik meg.

A világhírű operaénekesnő ígéri, hogy a járvány után jótékonysági koncertet fog adni az egészségügyi dolgozóknak.

Március 11. óta tart hazánkban a veszélyhelyzet a koronavírus miatt, március 19-én 73 fertőzöttet tartanak nyilván, de mivel viszonylag kevés tesztet végeznek, ennél többen hordozhatják magukban a COVID-19 vírust. Egy reprezentatív felmérés szerint ugyanakkor az egészségügyisek számára nincs elég maszk, és abból sem a megfelelő típus, kevés a fertőtlenítőszer, és nehéz beszerezni. A túlterheltség miatt pedig ezek a dolgozók legyengülhetnek, és hiába dolgoznak betegek közelében, nem tesztelik őket. Kásler Miklós tegnapelőtt arra buzdított mindenkit, aki egészségügyben dolgozott vagy végzett, hogy jelentkezzen önkéntesnek. (Itt lehet jelentkezni.) Az egészségügyben dolgozók anyagi megbecsültsége pedig régóta közéleti téma, most a veszélyhelyzet miatt is el kellett halasztani egy sztrájktárgyalást.

 

A fejlécfotón Miklósa Erika a Partitúra c. tévéműsor forgatásán. Fotó: Gál Bereniké.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

75 év a mozgás szabadságának szolgálatában – jubileumi gálaest a Pető Intézet javára a Pesti Vigadóban

A Pető Intézet immáron 75 éve bizonyítja, hogy a mozgás nem csupán fizikai képesség, hanem a méltóság és az önállóság része. Ezt ünnepli az intézmény jubileumi jótékonysági gálaestje november 24-én a Pesti Vigadóban, ahol a magyar művészeti élet elismert alkotóinak összefogása által valósul meg az intézmény dolgozóinak és diákjainak támogatása.
Plusz hír

Négyen vehették át a Nemzet Művésze díjat

A Nemzet Művésze díj Bizottság Geiger György trombitaművész, Kiss János balettművész, az MMA alelnöke, Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja és Serfőző Simon író, költő, az MMA rendes tagja részére ítélte oda az elismerést.
Plusz hír

Gerendai Károly stratégiai vezetésével rendezik meg jövőre a Szigetet

Az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a jövő évi rendezvény szervezésének a Sziget, amelyet 2026. augusztus 11-15. között terveznek megrendezni.
Plusz hír

A közösség erejével az iskolai zaklatás ellen – elindult a NEM OKÉ országos kampány

Az egyedülálló kezdeményezés célja, hogy az egyre gyakoribb és sokszor súlyos következményekkel járó bullying jelenséget a közösségi felelősségvállalás erejével szorítsa vissza.
Plusz hír

Légiriadó szakította félbe a Déryné Program gyerekeknek tartott foglalkozását Kárpátalján

A gyerekek szinte már rutinszerűen vonultak le az óvóhelyre, ezt követően folytatódott a Déryné Program keretében rendezett foglalkozás. Az alkotók számoltak be a számukra szokatlan helyzetről.