Miklósa Erika: „Új felfedezők vagyunk"

A Partitúra új, második szériájában, éppen úgy, mint az elsőben, mindig más-más helyszínt mutat be a két műsorvezető: Miklósa Erika operaénekes és Batta András zenetörténész.

A Partitúra következő adása május 8-án, szerdán este 21.35-kor Székesfehérvárra és környékére kalauzol el a Duna Televízióban. Minden héten szerdánként ugyanebben az időpontban láthatók az adások.

Állítólag ön találta ki a műsort. Valóban?

Nem egészen, csak majdnem. Úgy alakultak a különféle találkozásaim, hogy azok idővel óhatatlanul a műsor létrejöttéhez vezettek. Már hosszú évekkel ezelőtt felötlött bennem egy zenei tévéműsor ötlete. Onnan merítettem, hogy gyerekkoromban minden vasárnap délelőtt ott ültem a Zenebutik előtt, imádtam Juhász Előd műsorát, mert mindenféléről volt szó benne. Valami hasonlóra gondoltam, olyasmi műsorra, amelyben ugyancsak a zene köré szerveződnek a dolgok, és megmutathatnám, hogy amennyire sokféle a zene, annyira sokféle a hallgatósága. Zenergia címmel képzeltem el az egészet, és csakis a vidéki kultúrára koncentráltam volna. Persze nem arról van szó, hogy nem szeretem Budapestet, sőt, nagyon is szeretem, főként úgy, hogy nem itt élek. De vidéken vagyok otthonosabban, magam is vidéki vagyok, ott születtem, jelenleg is egy faluban élek.

Azt láttam, hogy túl a fővároson kevesebb reflektor vetül a kultúrára, a tehetségekre.

Miközben tervezgettem a Zenergia című műsoromat, elindult a Virtuózok, amit óriási örömmel fogadtam. A zsűriben pedig összekerültünk Batta András professzorral, a Zeneakadémia egykori rektorával. Ott indult a barátságunk. Mindketten azzal is szembesültünk a Virtuózok fogadtatása kapcsán, hogy az emberek nagyon kiéhezettek a valódi teljesítményre, amely a tehetségből fakad, és amely mögött idő, akarat és rengeteg munka van. Jó felismerés volt ez.

Batta András és Miklósa Erika a Partitúra forgatásán (Fotó/Forrás: Gál Bereniké)

A közös zsűrizés egyszer csak katalizátora lett a Partitúrának?

Pontosan. Jöttek a fiatal tehetségek vidékről, és mellettem András sokszor ironikusan megjegyezte, nem hiszi el, hogy minden helyhez hozzá tudok fűzni valamit, mintha mindenhova kötődnék, mintha mindenhol ismernék valakit. Már annyiszor elismételte ezt, hogy a fejem fölött megjelent egy gondolatbuborék, hogy áhá, ezt kellene csinálnom, ráadásul Andrással, hogy én körbekalauzolom őt az országban, amúgy is ritkán mozdul ki a belvárosi közegéből, és így legalább személyesen látja, van élet a fővároson túl is. Nagyon sokat utaztam a világban.

Amikor a hosszú külföldi fellépések között egy-két hónapra hazajöttem, mindig mentem olyan helyekre is énekelni, amelyek kiesnek a kulturális vérkeringésből.

Misszió volt?

Tudatos döntés. Mondjuk, ha felhívott egy kis templom lelkésze, előbb mondtam igent a felkérésére, mint egy koncertterem meghívására, mert tudtam, hogy a kis településen élőknek még fontosabb ez, és nekem is fontos volt közöttük lennem. Érzem és értem őket, mivel közöttük nőttem föl vidéken. De visszatérve a Partitúra keletkezéstörténetéhez: Batta Andrásnak először viccesen azt mondtam, ha majd ötven éves leszek, írja meg életem könyvét. Nevettünk. Aztán mintegy mellékesen megjegyeztem, hagyjuk is a könyvet, van egy ötletem egy közös műsorra.

Rögtön belement Batta András?

Megdöbbent. Legfőképpen azon, hogy ennyire bízom benne. De azért még sokat kellett biztatnom, hogy vágjunk bele.

Batta András, Miklósa Erika és Dejcsics Konrád OSB, pannonhalmi bencés szerzetes, tanár, kulturális igazgató a Partitúra forgatásán (Fotó/Forrás: Gál Bereniké)

Jól kiegészítik egymást…

Szerintem is. András nagyon felkészül, utána olvas mindennek, ne érje váratlanul valami. Én spontán vagyok, imádom a szokatlanságot, a hirtelen fordulatokat.

Fontos eleme a műsornak a személyesség, amely megadja a forgatások, az interjúk alaphangulatát.

Kalandozunk Andrással, viszem magammal egy-egy új helyre, kicsit mintha vendégségbe hívnám, ő meg rácsodálkozik a dolgokra, kérdez, asszociál, mesél ő is. Elképesztő a tudása. Novák Péter a Partitúra rendezője, régi barátom, száz százalékig ért engem, nem is kell mondanom, mit szeretnék, pontosan tudja. Egy remek stábbal dolgozunk. A Duna tévén kaptunk lehetőséget a műsorra, és nagyon jó helyre kerültünk ezen a csatornán. 2018. szeptember 5-én volt az első adás. Amikor az első széria lement, sorra kaptuk a leveleket, mikor folytatjuk. De akkor már tervezte a Partitúra második szezonját a Duna TV.

Mi alapján választják ki, mely településre mennek? Azokhoz mindig van valamilyen személyes kötődése is?

Tényleg alig van olyan hely Magyarországon, amelyhez ne fűzne valamilyen kapcsolat.

A műsor koncepciója az, hogy minden egyes epizódban legyen nagyobb város és környező kisebb település is.

Miklósa Erika, Batta András és az Eleki Román Hagyományőrző Táncegyesület tagjai Gyulán, az Almásy-kastély parkjában (Fotó/Forrás: Partitúra)

A zene nyilván minden adásban szerephez jut, hiszen a zene minden, mindenkié és mindenféle, ki-ki füle szerint kiválasztja belőle, ami neki kellemes, jó, megnyugtatja, vagy inkább felpörgeti. De a műsorban ugyanígy benne van minden, ami beletartozik a közösségteremtésbe, hozzátartozik a helyi élethez, kultúrához, legyen az akár a természet, akár a sport. A helyi identitás, a közösségek nemcsak a múltját, a hagyományát őrzik egy-egy helynek, hanem a jövőjét is jelentik.

Ha végzünk egy forgatással, rögtön azt mondom, ó, hát ez volt a legjobb eddig. Majd a következő forgatásnál ugyanezt mondom.

Úgyhogy meg kellett állapítanom, nem összevethetők a helyek, az élmények, bár mindenhol olyan embereket mutatunk be, akik élővé és lüktetővé teszik a közösségeket, akik frissítik a hely szellemét. Mindannyian nagyszerűek. Valódi teljesítményekre hívjuk fel a figyelmet a Partitúrával. Egyszerűen más szemszögből mutatjuk be az országot.

Azt szoktam mondani, „új felfedezők” vagyunk a kulturális kalandtúrán.

Mindegyik adás más szín, másként áramlik, ám mindegyik szórakoztató és ismeretterjesztő, és mind érzelmeket vált ki, az érzelem meg kapcsolatot teremt a másik emberhez. Ez a Partitúra szellemisége.