Plusz

Milyen lesz a Nem félünk a farkastól Miskolcon?

2019.09.20. 12:10
Ajánlom
Ez is kiderül a Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adásából szeptember 21-én a 92.1-en. A műsorban interjú hallható Juhász Annával, Papp Tímeával és Székely Krisztával.
Színpadon a kultúra arcai

Juhász Anna (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

A Várkert Irodalom új, Aposztróf elnevezésű sorozata szeptember 24-től ismét jelentkezik a – a szezonkezdő esten irodalmi borkalandozásra invitálják a vendégeket a szervezők és a fellépők. A bor a hazai kulturális hagyomány fontos része, nagy íróink és költőink amellett, hogy szívesen is fogyasztották, műveikben is előszeretettel foglalkoztak vele. Hamvas Béla, Pilinszky János és Ady Endre legendás írásai, illetve alig ismert versei mellett Schäffer Erzsébet, Dragomán György, Szabó T. Anna és Háy János szövegei is hallhatók lesznek Kolovratnik Krisztián, Rudolf Péter és Tasnádi Bence tolmácsolásában. Felelevenítik a borszerető szerzők legendás műveit, míg a beszélgetésben Debreczeni Mónika borásszal és Horváth Csaba irodalomtörténésszel beszélget a háziasszony, Juhász Anna. Szintén Juhász Anna nevéhez kötődik a Pura Poesia irodalmi „notesz videóblog”, amiből azt is megtudhatjuk, hogy milyen könyveket érdemes beszerezni az őszi borongós-bevackolódós napokra.

Papp Tímea

Papp Tímea (Fotó/Forrás: Éder Vera)

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. Májusban bejelentették, hogy az életműdíjat Pogány Judit kapja, a Színikritikusok Díja kategóriáinak jelöltjeit pedig hagyományosan július közepén hozta nyilvánosságra a szervezet. Idén 22 színikritikus vett részt a voksolásban, akik ezúttal is 15 kategóriában adták le szavazataikat. A helyezésekért adott pontok megszámlálásával kialakult a legjobbak listája, amelyen kategóriánként három (holtverseny esetén négy) név található, a győztesek személye azonban csak a szeptember 22-i gálaesten derül ki. Az esemény színhelye a Katona József Színház, rendezője Markó Róbert. A díjátadón a Katona József Színház, az Orlai Produkciós Iroda és a Vaskakas Bábszínház művészei közreműködnek. A gálát támogatja az Orlai Produkciós Iroda és a Dumaszínház. A céh tiszteleg a nemrég elhunyt Radnai Annamária dramaturgi és fordítói munkássága előtt. A Színikritikusok Céhének elnökhelyettesével, Papp Tímeával beszélgetünk kritériumokról, hazai kritikákról, a kritikusok nívójáról, és kiderül az is, hogy milyen a jó kritikus.

Székely Kriszta

Székely Kriszta (Fotó/Forrás: Bíró András)

Martha és George, ötvenen túli értelmiségi házaspár egy alkoholgőzös éjszakán vendégül látják George fiatal kollégáját, Nicket és feleségét, Honey-t. Ahogy Martha egyre szélsőségesebb állapotba kerül, a baráti ismerkedés feszült játszmává alakul, és a szemünk előtt tárul fel egy házasság bonyolult és szenvedélyes szövevénye. A huszadik századi amerikai drámairodalom egyik legismertebb darabját, Edward Albee Nem félünk a farkastól című művét Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője állítja színpadra a Miskolci Nemzeti Színházban. Vele beszélgetünk a rendezés adta kihívásokról, újszerű megközelítésről.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2019. szeptember 22-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Klasszikus

Ragyogó sötétségem – beszélgetés Érdi Tamással

Érdi Tamás zongoraművész december 17-én a Benczúr Házban ad ünnepre hangoló koncertet, az Egész nap karácsony rendezvény záróakkordjaként.
Könyv

Vámos Miklós: Remek megragadása annak, mi is a szépirodalom

Vámos Miklós ebben a hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Állandó rovatában ezúttal Sasha Marianna Salzmann Az emberben legyen szép minden című kötetével foglalkozik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Visszakerült a kereszt a Notre-Dame csúcsára

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára december 6-án került vissza a kereszt.
Plusz hír

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Plusz magazin

Mit keresett James Bond zsebében a Müpa egykori igazgatója?

A legnagyobb szakmai elismerésnél is többet érnek azok a történetek, amelyek túlélnek minket, és amelyek olykor-olykor akár több száz kilométert is beutaznak. A Müpa egykori igazgatójára, a november 25-én tizenegy éve elhunyt Kiss Imrére emlékezünk. 
Plusz ajánló

Összművészeti divatbemutatót tart a XV. kerületben a Romani Design

A világ első roma divatstúdiója a 27. Anno Művészeti Hónap keretei közt mutatja be egyedi tervezésű ruháit, ékszereit és kiegészítőit. A programot a Varga Helena Band élőzenével kíséri. 
Plusz ajánló

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.