Plusz

Minden, ami kultúra - egy helyen

2012.08.09. 09:30
Megosztom
Idén a Fidelio KultúrZóna Összművészeti Helyszín fogja össze a 20. Sziget fesztivál színházi és tánc-, képzőművészeti, dizájn-, klasszikus zenei, irodalmi, stand-up és cirkuszi programjait. A kortárs kulturális és művészeti találkozóhely otthont ad többek között a Múzeumi Negyednek, a Porondszínháznak és a Kelet-Európa Vurstlinak is.

A helyszín központi eleme a Porondszínház, amely szerdától vasárnapig főként komolyzenei, irodalmi és táncprogramok otthonául szolgál. A látogatók itt találkozhatnak például a Four Bones Harsonakvartettel, a Hócipő Kabaréval, Gergye Krisztián Társulatának Feltépett múlt című előadásával, a Budapesti Fesztiválzenekar ütőseivel vagy a Szépírók Társasága és a Fiatal Írók Szövetségének rendezvényeivel. A Múzeumi Negyedben ezúttal is a vezető fővárosi és vidéki kiállítóhelyek jelentkeznek rendhagyó programokkal. A Kelet-Európa Vurstli 2011 után másodszor nyitja meg "határátkelőjét", melynek túloldalán mindenkit a 60-as, 70-es évek Kelet-Európája vár: a betérőket ugyanaz a felejthetetlen, rettegéssel és titkos összekacsintásokkal feszített vidám hangulat fogadja, mint a negyven-ötven évvel ezelőtti Magyarországon. A vurstli Karzat Színházának beavató előadásába játékos-nézőnek bejutni idén is csak útlevél kiváltása és tételes vámvizsgálat után lehet.

A Medence Csoport által szervezett workshopokon az elmúlt évek során felhalmozott szemét újrahasznosításával készítenek használati tárgyakat. A Kreatív Workshop Zóna udvarán nagyméretű bambuszsárkány-installáció, a sátrakban pedig kreatív foglalkozások várják a szigetlakókat. Az Agora nevű nemzetközi képzőművészeti találkozónak 1996 óta állandó helyszíne a Sziget. A különböző képzőművészeti irányzatokat és technikákat bemutató rendezvény célja, hogy az alkotói sokszínűség lehetőségeinek felhasználásával egymásra reflektáló művek jöjjenek létre. Idén a fiatal művészek és hallgatók mellett olyan ismertebb alkotók vesznek részt az Agora munkájában, mint Hans Bauer, Berei Zoltán, Michael Bliem, Peter Contra, Cseszlay György, Kacsó István vagy Szurcsik József. Hello Wood néven egy összművészeti alkotótábor is helyet kap a KultúrZónában: itt építész, formatervező, filmes, fotós, tipográfus, animációs, tájépítész és új médiás diákok dolgoznak egy hétig a szakma nagyjaival. Csakúgy, mint tavaly, a Hello Wood csapata óriási meglepetés-installációkkal készült a Szigetre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Bor, hiedelmek, képzőművészet és Platon Karataev – újabb sűrű hét az Eötvös10-ben

Ismét egészen világok találkoznak az Eötvös10-ben: a művészettörténettől a spanyol borokon és a magyar néphit varázslatos lényein át a kortárs színházig vezet a hét, amelynek végén a Platon Karataev duókoncertje várja a közönséget.
Plusz ajánló

Mesélő műtárgyak Budapest történetéből a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó 1865-ös megnyitását követő évtizedek Budapest történetének egyik legmozgalmasabb korszakát hozták. A város változásairól mesélő tárgyak közül több ma a Pesti Vigadó TITOK · TÖRTÉNET · MESE – A Vigadó aranykorai című állandó kiállításán is látható.
Plusz ajánló

Izgalmas programok, hagyományőrzés, egész napos családi élmény Pákozdon

Minden Pákozdon kezdődött: 1848-ban itt aratta első győzelmét a frissen megszületett magyar honvédsereg, és ennek az örökségnek állít emléket immár tizenhetedik alkalommal a Honvédfesztivál, szeptember 26-án, szombaton.
Plusz ajánló

Fecskehajtó Fesztivál – kétnapos összművészeti programsorozattal tárja ki kapuit a Hagyományok Háza

Szeptember 25-én és 26-án a nagyközönség előtt is kitárul a Hagyományok Háza: a Budai Vigadó termei mellett a Corvin tér és a Szilágyi Dezső tér is megtelik zenével, tánccal, kézművességgel, tudománnyal és családi programokkal.
Plusz ajánló

Történetek a rivaldafény mögül – Cserhalmi György Rákospalotán

Nemcsak szerepekről, hanem egy egész életútról is szól az a különleges est, amely októberben indul útjára Rákospalotán a Csokonai Rendezvényházban.