Plusz

Minden út a kapolcsi Bondoró Fesztiválra vezet

2021.05.20. 10:20
Ajánlom
Nyolc helyszínen, rendkívül színes programkavalkád várja a Bondoró Utcaszínházi Fesztivál látogatóit június 11. és 13. között Kapolcson. A kínálatban gólyalábas és marionett előadások, újcirkuszi produkciók, artisták, koncertek egyaránt szerepelnek.

Az immár harmadik alkalommal megrendezendő fesztivál szervezői  a korábbiaknál is színesebb programkínálattal készülnek a várva várt fesztiválszezonra. Június 11-13. között önfeledt karneváli hangulattal, gólyalábas és marionett előadásokkal, újcirkuszi produkciókkal, továbbá artistákkal és óriásbábokkal, valamint koncertekkel és vásári portékákkal várják a látogatókat egy vidám, nyárindító hétvégére.

Ebben az évben több, mint száz programot hozunk el Kapolcsra, s nyolc helyszínen szórakoztatjuk majd a nagyérdeműt.”

- mondta el Virág Zsóka fesztiváligazgató a fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján, a Normafa Síház kertjében.

bondoro-6-100815.jpg

Virág Zsóka fesztiváligazgató, Bondoró Fesztivál (Fotó/Forrás: Kelemen Gergő Photography)

A Bondoró egyik kiemelt helyszíne a Bondoró Porond lesz, ahol fellépnek a Langaléta Garabonciások, a BAB Társulat, a Harkels Puppetry, a Bélaműhely, a Kajárpéci Vízirevü, valamint a fénybábokkal kísérletező Ledpuppets, amely Japánba kalauzolja a nézőket. Lesz Szikra Show is az Aserdus Tűzzsonglőr Produkció előadásában.

A Bondoró Színpad idén új helyen, a kapolcsi Kecskekő Sátorhely területén lesz, kibővült nézőtérrel és produkciókkal.

Ezen a színpadon láthatja a közönség a múlt századi vándorcirkuszok misztikus világát megjelenítő Tűzmadarak Cirkuszcsoport műsorát, a Freak Fusion Cabaret zsonglőr, akrobatika, légtornász és börleszk jelenetekre épülő előadását, a modern ír kocsmazenét játszó Firkin koncertjét, a Budapesti Útikalauz Időutazóknak műsorát, valamint Sena zenekarát.

bondoro-12-100627.jpg

Sena, Bondoró Fesztivál (Fotó/Forrás: Kelemen Gergő Photography)

Idén több külföldi artista is érkezik a júniusi fesztiválra.

A Bondoró Színpad programjai között szerepel a francia Nicolas Fraiseau artistaműsora, három belga társulat, a La Cie des Six Faux Nez, a La Compagnie Les Petits Délices és a Cie Schrach cirkuszi showja, a szicíliai Gaia Santuccio és a brit Georgina Cassels közös légtornász programja, és fellép az olasz La Compagnia Autoportante is - mondta el Szendrei Virág Zsófia projektmenedzser.

bondoro-7-100627.jpg

Bondoró Fesztivál (Fotó/Forrás: Kelemen Gergő Photography)

A Bordűr - Bor-és Művészeti Páholy Balaton-felvidéki borokkal várja a fesztiválra látogatókat.

Ezen a helyszínen ad koncertet a Swing á la Django, a David Spischak Quartet, Kárász Eszter, a Bin-Jip vagy Lantos Zoltán. A Bordűrben délelőttönként szakmai beszélgetések, gyermekprogramok lesznek, ifjúsági műsorával lép fel a Modern Art Orchestra, Mórocz Adrienn Boribon mackóról és Annipanniról mesél, a helyszín programjait Tompos Kátya és Hrutka Róbert közös koncertje zárja.

A Torkolat - Sörkert helyszínen képzőművészeti programok és koncertek váltják egymást. Itt lép fel a Mark & Jason, a Gypo Circus, az O'Sullivan, Sallai László és Szabó Benedek, az Mmamt, a Broken Essentials trió, lesz Vízgraffity Szarka Fedor Guidóval, Ethnosound élménydobolás és Bondoró Főnix-díszítés.

bondoro-2-100815.jpg

Bondoró Fesztivál (Fotó/Forrás: Kelemen Gergő Photography)

A MeseKertben három napon át báb- és meseelőadások sorát kínálják a szervezők, a Babra Műhelyben Gabiga kézműves műhelyével, a Játszóház Projekt modern társasjátékaival és a Kétfecske Játszóház ökotudatos alkotótevékenységeivel találkozhatnak az érdeklődők.

 

Fejléckép: a Bondoró Fesztivál sajtótájékoztatója / Fotó: Kelemen Gergő Photography

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Klasszikus

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.
Színház

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mit mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.
Klasszikus

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Világsztár hegedűs, Petőfi táncban és egy kiállítás Budapestről – Sokszínű hétvégét ígér a Margitszigeti Színház

Pénteken a közönség részt vehet egy varázslatos nyitókoncerten Daniel Lozakovich világsztár hegedűművész vendégszereplésével a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén, vasárnap pedig egy fergeteges táncjátékkal várnak mindenkit Petőfi életének legszebb pillanatairól.
Plusz hír

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Plusz hír

Kováts Adél színművész és Sumonyi Papp Zoltán költő, író is a XIII. kerület díszpolgára lett

85 éves a XIII. kerület. Ebből az alkalomból Dr. Tóth József polgármester díszpolgári címet adományozott Kováts Adél Kossuth-díjas színművésznek, Dr. Simonyi András diplomatának és Sumonyi Papp Zoltán József Attila-díjas költőnek, írónak.
Plusz ajánló

Antal-napi vigasság a Gödöllői Királyi Kastélyban

Idén különleges családi nappal várja látogatóit a Gödöllői Királyi Kastély június 18-án, amely az építtetőnek Grassalkovich I. Antalnak állít emléket. Az egésznapos programban többek között meseelőadás, koncertek, épülettörténeti séta és múzeumpedagógiai foglalkozások is szerepelnek.
Plusz hír

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.