Mindenek újulnak – Berecz András a legtökéletesebb hangszerről, természetességről és fényjelekről

Kodály kórusműveivel és népdalokkal, valamint cimbalommuzsikával és mesével ünneplik a tavaszt, a feltámadást a Pesti Vigadó 12. Nyitott ház összművészeti mulatságán. Milyen gondolatokra, szándékokra épül a Mindenek újulnak című est?

Talán a szívbeli szándék volt a legerősebb, mert időről-időre hiányzik ez a műsor. Vagy harminc éve Ugrin Gáborral – ő is nagyon-nagyon hiányzik – és az Ifjú Zenebarátok Kórusával, valamint az Egyszólam együttessel indított sorozatunkban népdalokkal vegyítettük Kodály kórusműveit. Nagy ünnepeinkhez igazítottuk a témát: adventhez, húsvéthoz, pünkösdhöz. Aztán annyira belejöttünk, hogy már történelmi sorsfordulóinkról is Kodály kórusműveivel, illetve népdalokkal emlékeztünk meg. Mindezt a József Attila Gimnázium dísztermében – az akkori szervező egyébként a mostani, vigadóbéli előadásnak is főszervezője, Nagy Zsombor. Azért a szívbelin túl egyebek is kiváltották belőlünk ezt a műsort, például az, hogy

Ez komoly felhajtóerő volt. Nagy lökést adott Kodály Zoltán Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers című, 1993-ban kiadott könyve, amelyben Vargyas Lajos a zeneszerző csokipapírra, színházjegyekre írt vázlatait, töredékgondolatait, ötleteit szedte rendbe. Végtelen időszerűségén, hatalmas műveltségén ámuldoztunk jópáran, ez az ámulat néhányunkból szinte harcost faragott. A Kodály-életmű védelméért állítottuk sorba kórusműveit, a mi egyszólamú, régi stílusú magyar népdalainkat, népzenénket. A művek közé itt-ott mesét, elemző szót is illesztettem. A plakátokat is én álmodtam, s rajzoltam meg, ragasztottam ki utcákon-tereken. Világos, hogy éjjel, nehogy elkapjanak! Azóta se volt annyi plakátom, mint akkor. Ez a mostani műsor kicsit a tavaszi megújulást, a magunk megújulását ünnepli majd, meg a legtökéletesebb hangszert, az egymásra figyelő embert.

Milyen értéket hordoznak, mentenek át a korábbi időkből Kodály kórusművei?

Már maga a természetesség, hogy a tiszta éneklés hova képes eljutni! Katartikus a mai korban Kodállyal találkozni.

Messzire ne menjünk, a táncházból kinőtt műfajokba, színpadi világba lassan a szovjet jégrevű, hollywoodi komédia, berlini kabaré vagy az amúgy mindig megbízható, nagy zenei átlagpop költözködik be. Berlin ott bukkan fel, ahol az alkotó mértéken felül műveltnek érzi magát, maradék jókedve is elfogyott, púderből viszont maradt még elég. A mesterkéltség jó példa lett, a természetesség: szégyen. Én úgy látom, hogy jelenleg a színt érdemes védeni –megjegyzem, ez tiszta élvezet! A pörgettyűn ott a sok szép szín, forgasd meg, a sebességtől elszürkül. Efféle pörgésben élünk, és hitetlenkedve kacagjuk. Pedig már nem is olyan vicces. Kodály aktualitása sokrétű, remény és jó példa is van bőven… Én azt a derűt tartom valamire, amelyik a valóság megismerésében nem gátol.

Berecz András haranggal (Fotó/Forrás: Berecz Lilla / MMA)

Hogyan újult meg a műsor harminc év után?

A szereplők Szabó Dénes és világhírű kórusa, a Cantemus, meg kedves zenésztársam, Szabó Dániel cimbalomművész. Új elem már a cimbalom maga is: alkalmas, hogy Kodály előtt tisztelegjünk vele! Főleg a Háry-szvitben, daljátékban felcsendülő verbunkos muzsika, valamint a Marosszéki táncok forgatós dallamai kívánkoznak műsorunkba. Itt-ott rövid mesét is mondok. Újdonság például a Harangszó című Kodály-mű, ami eredetileg a Tengörszöm tündérről szóló mese betétdala – Kodályt maga a mese is megindíthatta –, játékos harangutánzás az egész. Sokat összegyűjtöttek már belőle a néprajzosok, és magam is, egyik kedvencem, amikor megszólal a harang: „Született egy gyerek!” A másik: „Ki az apja?” A mély hangú: „A kanonok, a kanonok!” A kis harang: „Mindjárt gondoltam, mindjárt gondoltam…!” Na, de a kórusmű végén megszólal ám az eleven harang szép lányhangokon – csupa éteri felhang, csupa zúgás, csupa ünnep. Egy jászsági lelkész, Kovács Mihály 1919-ben lejegyezte: „Olyan a haranghang a hangok világában, mint a szivárvány a színek világában. A mindent egészében felfogó, nemes egyszerűség hallja, nézi e kettőt, és szíve, mint szivacs szívja fel az érzéseket. Az értő és mindent részletező ész skálába szedi ugyan, de végre is kénytelen meghódolni mindkettő előtt. Mert praedictores Domini, az Úr igehirdetői ezek.” Kodály mindent egészében felfogó, nemes egyszerűsége értő és mindent részletező kutatóelmével párosult. Ezt a Harangszóban is megcsodálhatjuk.

Gyűjtőútjain néprajzi, antropológiai természetű fotókat is készít évtizedek óta. A Bú hozza, kedv hordozza… című könyvében például az éneklő embert mutatják be a képek. Tervez-e kiállítást a fotóiból?

Az utóbbi három-négy évben zúgtam bele a harangokba. Mennyi szépet tud a harangszó! Lényegest mondani egyszerűen, érthetően, messze hangzóan… Időben?! Készülő kiállításom központi témája a harang, illetve a harangok évgyűrűi, tehát azok a fényfoltok, amiket a sötét tornyokba felkapaszkodó ember megcsodálhat a harangok palástjának belső oldalán. Az a fényjel, amit a harang nyelve üt, formáz, pingál oda évszázadok alatt. Így tehát főszereplője végső soron az idő és az ünnepek. Ehhez annyi kell csak, hogy felkússz öreg létrákon, egyensúlyozz keskeny pallókon, dugd be a fejed a harang palástja alá, ahogy a fodrász hajszárítója alá odadugják az asszonyok, imádkozz, hogy közben ne harangozzanak, és kapcsold be a fejlámpádat!

Úgyhogy a kutatás kétfelé hasadt. Végül is azért vannak a kiállítótermekben vetítők, hogy amit kiállítani nem tudsz, ott a téma környezetét bemutathasd. Nagy anyagom gyűlt össze harangozókról, harangozásról, már a kiállítás címe is megvan: Szívverés a magasban. Úgy néz ki, hogy Budapesten, Csíkszeredában, Kassán, Lendván, Kolozsvárott, Bécsben egyszerre lesz látható, hallható. A kiállításmegnyitókon – amelyek május 8-án kezdődnek – nagyon szeretném, hogy felcsendüljön Kodály Harangszója. A képek is megváltoznak tőle.

Szerző: Tóth Ida

Forrás: MMA

Fejléckép: Berecz András (forrás: Pesti Vigadó)